Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Ez volt az iszapkatasztrófa oka?

A MAL Zrt. korábban többször is magasította a zagykazetta falait, s a megengedettnél több anyagot engedett a medencébe - írta a Népszabadság.
A Népszabadság egy Somló hegyi borosgazdára, Fazekas Andrásra hivatkozva azt állítja, hogy valóban folyamatosan bővítették a zagykazettát. A borosgazda ezt az egyik MAL Zrt.-nél dolgozó ismerősétől tudta meg.

Értesülései szerint a gátakat eredetileg tíz méter magasra tervezték, ma azonban néhány pontján már háromszor ekkora. - Ráadásul - tette hozzá - ahogy magasították a gátakat, úgy engedtek mindig újabb és újabb adagot a tározóba - írta a lap.

– Az ismerősöm, akinek a nevét az ő érdekében nem mondhatom meg, azt mondta, hogy még a katasztrófa előtti hétvégén is töltötték a tározót – állította a Somlóvásárhelyen élő Fazekas András, majd így folytatta: – Annak ellenére tették ezt, hogy már hetekkel ezelőtt tudtak a gát repedéseiről. Az ismerősöm szerint a MAL több dolgozója is jelezte a menedzsmentnek a hibákat, ráadásul a repedésről egy légi felvételt is kapott a társaság. A vezetők viszont minderről nem vettek tudomást.

Fazekas András szerint a MAL több dolgozója tudott arról, hogy a gátak magasítása és a tározók utántöltése szabálytalan, és rendkívül veszélyes a hibák semmibevétele, s amikor ezt szóvá tették, megfenyegették őket: "repülnek", és pert akasztanak a nyakukba, ha bárkinek is szólnak erről.

A további részletekért kattintson ide! >>

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. palimadar 2010. október 12. 07:04
    „"Értesülései szerint a gátakat eredetileg tíz méter magasra tervezték, ma azonban néhány pontján már háromszor ekkora"

    Az utolsó pont elég hülyén hangzik. :)
    Ha nem mindenütt 30 méter, akkor ott minek? A legalacsonyabb pont számít.”
  • 32. Elendur 2010. október 12. 02:31
    „Annyi, de annyi ismeretlen változó van az ügyben, hogy kívülről még szinte gondolkodni se lehet az ügyön... taljtani, hidrogeológiai, gát építési, terveket, véleményeket nem lehet megnézni, továbbá a tároló valódi!! tartalmáról sem nyilatkoznak, csak szellőztetnek..... Annyi, de annyi szakember van, akik hozzá férnek(hetnek) a konkrét adatokhoz, de a közvélemény felé nulla, amit mondanak....
    Bár sokat mondó, hogy az érintett cég főnöke bilincsben van!”
  • 31. matkovic 2010. október 11. 21:38
    „Hat ez szep,mondahatom!”
  • 30. KolomparBeyonce 2010. október 11. 20:54
    „Szerintem nagyszeru ciganygettot lehetne kijelolni az iszap altal elontott teruleteken. Kapnanak ingyen hazat meg sundisznot. Aztan egy uj iszaptarozoval korulkeritenek oket nehogy eszukbejusson vilagotlatni!”
  • 29. Vörcsi 2010. október 11. 20:39
    „Tényleg! Jogi értelemben mire jó egy szakmai ellenőrzés írásba foglalt megállapítása? Mi volt az, külső audit? ISO minősítés? Én magam azt gondolom, hogy semmire sem jó, de hivatkozhat erre utólag a letartóztatott vezető? Nem sajnálom az urat, de ha mégiscsak jó valamire az írásba foglalt "minden rendben" akkor nagy gáz van. Ugyanis, ha a Környezetvédelem munkatársa is mulasztott, akkor a kárenyhítésből is kutya kötelessége rész vállalni. Ez pedig nekünk fog sokba kerülni.”
  • 28. franzvon 2010. október 11. 19:50
    „Lényeg az,hogy kutyusokban ritkán csalódunk.”
  • 27. achilleus 2010. október 11. 19:16
    „26. hozzászólás franzvon 2010.10.11. 19:11
    A mosoly nem tartott sokáig, szokásával ellentétben még aznap korrigálta magát: "Támogatni akartam őket, de kiderült, hogy ócska haszonlesők" - eddig tartott.”
  • 26. franzvon 2010. október 11. 19:11
    „13. hozzászólás Achilleus 2010.10.11. 15:32

    Már Tisztelettel kéremszépen!

    A kutya a legőszintébb állat a világon...
    Ha farka behúzva-fél, ha farkát lengeti-okod nincs félni tőle.

    Indiánregények (Winettou,Nagy Medve fiai stb...) a szocialista érában Szinnai Tivadar által lefordított és "ifjúság számára átdolgozott" formájában a " kutya" jelző valóban negatív felhanggal bírt,de jelen esetünkben
    nem áll ezen szereposztás.
    A kamion nagy,erős és soklóerős-de a kutyákat ne sértegessűk mán´:)))
    A kutyusok szépek, hűségesek és okosak,a túlmozgásos hyperthymiás, hyperactiv úttörőket pedig illessük másféle jelzőkkel talán...”
  • 25. allwin 2010. október 11. 18:24
    „Mindenkinek ajánlom az
    "Alvin és a mókusok: Senki sen hibás" című számát...”
  • 24. klj_54 2010. október 11. 18:15
    „23. hozzászólás keiner 2010.10.11. 17:54
    Az őszinte tiszta igazság soha nem fog kiderülni:(
    Aki utoljára ellenőrizte az egy ének tanárnő!

    Párt beosztás lett a szakmai beosztás:(”
  • 23. keiner 2010. október 11. 17:54
    „21. klj_54, élesen látod.
    Kavarnak a dolgokat.
    Még egyszer kell kérdesznem, mi van azzokkal, akik nem régen jónak találtak a tartayt ellenörszésnél?
    Hétföre igértek az adatokat mi van az iszapban stb, hól vannak?
    Eddig csak Greenpace tedte nyilványosnak.”
  • 22. jozko 2010. október 11. 17:28
    „Alakul.

    Ideje.”
  • 21. klj_54 2010. október 11. 17:18
    „http://fsp.nolblog.hu/archives/2010/10/11/Bubos_bankak/
    Egy héttel ezelőtt elszabadult a vörös iszap, elöntötte Kolontárt, fenyegeti Devecsert. Halottak, sérültek, mérhetetlen anyagi és erkölcsi kár.

    Aki csak az immár vitézi címmel is rendelkező Széles Gábor Magyar Hírlapjából tájékozódik, az erről a felmérhetetlen tragédiáról azt tudta meg elsőként, hogy mint mindig, ezúttal is Gyurcsány a hibás. Nyilván már régen készült arra, hogy vörös iszappal árassza el a két települést, Széles Gábor keskeny látókörű lapja azóta is ezt nyomatja minden nap.

    Naná, hogy! Gyurcsány Ferenc volt üzlettársai a tulajdonosai annak a cégnek, melynek tározójából a halásos ár rászabadult Kolontárra és Devecserre. Gyurcsány milliárdos barátai hasznot húztak a vörös iszapból, írta a tragédia után címlapján az újság.

    Szélesről magyarra fordítva: nem Gyurcsányé a cég, a volt miniszterelnök nem most üzletel a tulajokkal, hanem valamikor régen volt közös vállalkozásuk.

    Egy volt iskolatársam, aki valamikor régen halálos közlekedési balesetet okozott - most rajtam is ott a bélyeg, minek jártam vele egy iskolába. Egy másik volt osztálytársam olimpiai bajnok vízilabdás - remélem, ebből is jut nekem némi dicsőség

    Zay Andreáról mintha kevesebb szó esne ebben a történetben. Aki csak vitéz Széles Gábor lapjából igyekszik nyomon követni az eseményeket, az jószerivel azt sem tudja, kicsoda Zay Andrea. Igaz, jó egy héttel ezelőtt még mi sem tudtuk, ráadásul semmi jel nem mutatott arra, hogy ismernünk kellene. Pedig nem akárki ő, nemrégiben még az andornaktályai Búbos Banka Környezetvédő Kör oszlopa volt, és éneket tanított egy általános iskolában. Ám szerencsére a környezetvédelem iránt is mutatott érdeklődést, meg a Fidesz iránt sem volt közömbös, így kerülhetett Illés Zoltán látókörébe.

    Aki pedig Illés Zoltán látókörébe kerül - feltéve persze, ha pozitív ez a horizont - az szépen ki lesz nevezve valamilyen felelős posztra. Zay Andreának a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatói posztja jutott. Ebben a minőségében vizsgálta két héttel a katasztrófa előtt a MAL kolontári gátját. A vizsgálat mindent rendben talált - sehol egy repedés, egy gyanús átfolyás, tragédiára utaló jel.

    Két héttel később jött a vörös iszap.

    Normális üzemmenetben, korrekt, demokratikus országban az a legelső, hogy a környezetvédelemmel foglalkozó miniszter - ilyen híján szakállamtitkár - felajánlja a lemondását. A miniszterelnök pedig vagy elfogadja a távozást, és mást nevez ki helyette, vagy nem.

    Nálunk ehelyett, mindenki felelősöket keres. Teljes joggal persze, mert nyilván hibáztak a MAL Zrt. vezetői, akikről - vitéz Széles Gábor lapjának köszönhetően - jelenleg leginkább annyit lehet tudni, hogy Gyurcsány Ferenc egykori milliárdos üzlettársai. Már ettől is sarasak rendesen, vörös iszap tapad a kezükhöz, bőrük minden pórusából karvalytőke szivárog.

    Egyébként tényleg ők a felelősek, még akkor is, ha netán konkrétan mégsem. Mert azt még hivatalosan nem tudjuk, miért szabadult el a vörös iszap, de függetlenül a büntetőjogi felelősségtől, az erkölcsi felelősség mindenképpen a gyár tulajdonosaié

    Akik, kezdetben nem mutattak túlságosan nagy megbánást. Várjuk meg a vizsgálat eredményét, mondták, zsebpénznek sem elegendő gyorssegélyt ajánlottak a károsultaknak, elbujdokoltak a sajtó és a közvélemény elől.

    Azóta már bocsánatot kértek és tízmilliárdot ajánlottak fel kárenyhítésre.

    Öröm az ürömben, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ebben a példátlanul nehéz helyzetben is legény a gáton. Sietett megnyugtatni a közvéleményt, azt mondta, hogy a bűnösök méltó büntetést kapnak. Nem a méltó büntetést követelte a kormányfő, hanem azt közölte, hogy a bűnösök méltó büntetést kapnak.

    Mintha már előre tudná, hogy lesz eljárás, és ennek végén méltó lesz a büntetés. Orbán ezek szerint azt is tudja, hogy a per nem húzódik majd el a végtelenségig, nem fog elévülni a bűn, és a rendőrség, valamint az ügyészség részéről sem lesz semmi halogatás tapasztalható.

    A bűnösök meg lesznek büntetve. Vizsgálat ugyan még nincs, de Orbán már tudja, kik a bűnösök. Zay Andreáról, a Búbos banka kör egykori oszlopáról szó se essék, Illés Zoltán neve vörösiszapilag legalábbis, tabu.

    Persze, tudjuk mi enélkül is: Gyurcsány a hibás.”
  • 20. meska 2010. október 11. 17:05
    „Ebgondolat! Most komolyan: maradjon a kezükben? Sőt: kapjanak 3 megyét hazánkból, hogy a profitéhségük csillapítására végre a megfelelő mennyiségben túrjanak, és vegyszerezzenek?”
  • 19. Ebgondolat 2010. október 11. 16:43
    „Ahha,,, Már látom, mire megy ki a játék: Őrizetbe veszik az összes tulajdonost, majd az állam ráteszi a kezét a cégre!! Egyesek már láttak ilyet: az 50-es években...”
  • 18. Ebgondolat 2010. október 11. 16:40
    „Közben, ahogy hallottam, egy MAL fejest már őrizetbe is vettek... Úgy látom a "vizsgálat" elkezdődött...”
  • 17. Ebgondolat 2010. október 11. 16:38
    „Na, egy borász halotta az ismerősétől....
    Azért nagyon remélem, ennél komolyabb vizsgálat lesz az ügyben!!!”
  • 16. zoltanszabo 2010. október 11. 16:26
    „Ha a dolgozók tudták és szóltak a vezetésnek ,nem tettek semmit még a légi felvételi képeknek se hittek .Minden vezetőt,cégtulajt/3/, ellenőrző szervet aki 3 hete vizsgált ,aki eladta /elajándékozta/ a céget biztos van adás--vételi dokumentum rajta aláírás MIND megbüntetni de nagyon!!!”
  • 15. jq 2010. október 11. 15:59
    „Igen Viki járt arra éjjeliőrnek öltözve, csákánnyal a kezében...”
  • 14. mitudomain 2010. október 11. 15:47
    „Ha igaz ez: "5. eldorádó 2010.10.11. 14:18
    Orbán: Kormánybiztost küldenek ki a cég vezetésére. ŐRIZETBEN A MAL RT IGAZGATÓJA. Taps a Parlamentben."

    Akkor a végén kiderül, hogy nem is olyan véletlen volt az egész katasztrófa (illetve nem derül ki, mert 100 évre titkosítva lesz minden).... márpedig bármit el lehet képzelni :)”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenhét kőrisfát fűrészelt ki két tini

A tiszadobi tiszai holtág természetvédelmi területén tizenhét kőrisfát fűrészelt ki egy 16 éves fiú… Tovább olvasom