Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Ezerkétszázan látogattak a hétvégén a jégpályára

Az eddigi tél tapasztalatai alapján úgy tűnik, a műjégpálya beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Sőt, a hétvégi jó idő kicsalogatta a jégre a korcsolyázókat: szombaton és vasárnap ezerkétszázan keresték fel a pályát.
Nemcsak a szabadba csábította a jó idő a kirándulni vágyókat a hétvégén, a műjégpálya látogatottsága sem csökkent, sőt. Az persze még kérdéses, a januári tavaszban mennyivel lesznek magasabbak az üzemeltetési költségek.
– A látogatottsági csúcs az idei szezonban a nyitás utáni első szombat volt, november közepén, akkor 780-an jöttek korcsolyázni – tudtuk meg Wischy Pétertől, a Sopron Holdingon belül működő ingatlangazdálkodási és -hasznosítási divízió sportrészleg-vezetőjétől. – A januári jó idő ellenére – vagy éppen ezért, ezt nem lehet tudni – ezen a hétvégén is elég sokan, ezerkétszázan látogattak a pályára. Hasonlóan magas volt a látogatottság az ünnepek között is, akkor mintegy 650–700-an jöttek naponta. A korcsolyázóknak mintegy 80 százaléka általános és középiskolás, de jön a 30–35 év feletti korosztály is szép számmal.
A műjégpálya villanyszámlája megugrik a melegben, de havi egy leolvasással nem lehet pontosan megsaccolni, hogy az idén gazdaságosabb lesz-e az üzemeltetés, mint tavaly volt. Az azonban biztos, a jég minőségét az időjárás nem befolyásolja – most tűnik ki, milyen jó, hogy fedett a pálya, a nap ereje nem olvasztja a jeget. A talaj is átfagyott már, a kompresszorok is folyamatosan működnek, a jég biztos nem olvad fel.
Az idei szezonban eddig már 10–15 százalékkal többen látogattak ki a műjégpályára, mint előző évben. – Tavaly december 22-én tudtunk nyitni, idén már november közepén – mondta Wischy Péter. – Az egy hónappal hosszabb nyitva tartással és a több látogatóval számolva úgy gondoljuk, idén akár 65–70 ezer korcsolyázót is fogadhatunk március 15-ig – a tavalyi ötvenezerhez viszonyítva.
A műjégpálya nyitva tartása kicsit módosult: hétköznapokon – változatlanul – 15–20 óra között tart nyitva, hétvégén 10–13 óráig, szombaton délután 15–21 óráig, vasárnap 15–20 órárig várják a korcsolyázókat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adókedvezményeket is eltöröltek

A már életbe lépett adóváltozások miatt számos, korábban megszokott adókedvezménytől elbúcsúzhatunk.… Tovább olvasom