Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Ezrek a pécsi kulturális fővárosi programsorozat megnyitóján

Hatalmas érdeklődés kísérte a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat megnyitóját a baranyai megyeszékhelyen vasárnap.

Annak ellenére, hogy az ünnepséget a Magyar Televízió élőben közvetítette, becslések szerint tízezer ember gyűlt össze a helyszínen, a Széchenyi téren, valamint a környező utcákban, hogy a személyesen legyenek tanúi a történelmi eseménynek. A szervezők óriási kivetítőket állítottak fel, hogy a produkciókat mindenki láthassa, az éhezők és szomjazók ellátásáról az utcákra települt vendéglősök gondoskodtak.

Bajnai Gordon kormányfő és Páva Zsolt beszédét követően a Dunántúl legnagyobb városának történelmi, kultúrtörténeti korszakai elevenedtek meg pécsi kötődésű művészek, hírességek, művészeti csoportok, valamint több száz helyi diák közreműködésével. A műsor, melynek látványát lézershow-val és falfestéssel fokozták, egy közös énekléssel ért véget, melyben Demjén Ferenc, Kandech Evelyne, Lang Györgyi, s mások mellett a MiZo Pécs kosárlabdacsapat tagjai is részt vettek.

Pécsett megnyílt az Európa Kulturális Fővárosa program. Fotó: MTI
Pécsett megnyílt az Európa Kulturális Fővárosa program.
Fotó: MTI

Pécs idén Essennel és Isztambullal közösen viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet. A pécsi rendezvénysorozat mintegy 350 programot kínál a városban és a környező településeken, ezt mintegy 100 civil és további 80-100 regionális társprogram egészíti ki. Az EKF menedzsment központ egész évben mintegy egymillió látogatóval számol, akiknek várhatóan 20-30 százaléka lesz külföldi, ők főként a partnervárosokból, osztrák, német és horvát területekről érkeznek.

A pécsi programra magántőkével együtt mintegy 50 milliárd forintot költenek. Ez az összeg magába foglalja a nagyprojektek, a programok, a marketing, a szállodafejlesztések és útfelújítások költségét is. A baranyai megyeszékhely tudásközponttal, konferencia és koncertközponttal, a Zsolnay kulturális negyeddel, Nagy kiállítótérrel és egyebek mellett Múzeumok utcájával gazdagodik, továbbá számos parkja újul meg.

Korábban írtuk:

Bajnai Gordon szerint Pécs sok megpróbáltatás, hányattatás, elfeledés után most újra élni tud egy régóta megérdemelt lehetőséggel, visszanyerheti kiemelkedő szerepét az országban, a régióban és megmutathatja, hogy "méltó régi nagy híréhez".

A miniszterelnök a Pécs Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat vasárnapi nyitóeseményén úgy fogalmazott: mostantól Magyarországnak két fővárosa van, Budapest mellett Pécs is azzá vált, a magyar és az európai kultúra fővárosává. A mikrofonhoz lépő miniszterelnököt füttyszó fogadta, de Páva Zsolt pécsi polgármester kézjelzéssel kérte az emberektől, hogy ezt hagyják abba.

Bajnai Gordon szavai szerint az a város kerül most nagy betűkkel Európa kulturális térképére, ahol Magyarország első egyeteme található, Janus Pannonius, Csontváry, Zsolnay, Vasarely városa. Az a város, amely mindig is rendkívüli szerepet játszott Magyarország szellemi életében - tette hozzá.

Bajnai Gordon azt mondta, Pécs szélesre tárt kapu, amely az egész világra nyílik és megmutatja az országot. "Pécs büszke lehet Magyarországra és Magyarország büszke lehet Pécsre" - hangoztatta a miniszterelnök, aki megköszönte Pécsnek, hogy a város a válságos időkben reményt és hitet ad az országnak, összefogásból pedig példát mutat Európának.

Véleménye szerint jó döntés volt, hogy Pécsnek adták a kulturális főváros címet. A programsorozat az összefogás sikere, az együttműködés eredménye és azt bizonyítja, hogy a nagy ügyek előbbre valók a részérdeknél - vélekedett.

Bajnai Gordon kiemelte: a programsorozathoz kapcsolódó beruházások nem egy évre szólnak. Hosszú távra kell élhető, jó, modern európai kulturális fővárost építeni - közölte.

A kormányfő megköszönte Páva Zsolt polgármesternek és Hiller István kulturális tárcavezetőnek, hogy mindvégig elszántan, együttműködve vitték végig az EKF ügyét. Bajnai Gordon köszönetet mondott Pécs két korábbi szocialista polgármesterének, a tavaly elhunyt Tasnádi Péternek és az évek óta beteg Toller Lászlónak is.

A miniszterelnök az európai polgároknak azt üzenete: "irány Pécs", a nyitó ünnepség résztvevőitől pedig - ahogyan a pécsi polgármester is - "a hajrá Pécs, a hajrá Magyarország" szófordulattal búcsúzott.

Olvasóink írták

  • 1. leeannlarue 2010. január 10. 21:31
    „én is gratulálok ezúton a városnak és mindenkinek, aki részt vett a kivitelezésben! októberben jártam a városban, és mindenre hasonlított, csak nem Európa Kulturális Fővárosára nem. a fenti kép egy helyszíni felvétel vagy csak látványterv? ha helyszíni, akkor minden elismerésem. októberben még méteres gödrök és földmunkagépek voltak ott. (az 1es vonalát is szeptemberben zárták le, de az még mindig járhatatlan. na, ez a különbség!)
    az viszont egy fekete pont, hogy nem 2 éve lehetett tudni, hogy Pécs megnyerte az EKF-pályázatot, nem mindent az utolsó pillanatban illett volna összedobni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 10-i KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom