Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Ezrek tiltakoztak a költségvetés ellen Pesten

A költségvetési törvénytervezet hétfői elfogadása ellen tüntetnek civil szervezetek és szakszervezetek vasárnap délután Budapesten, a Kossuth Lajos téren.
"60ezren a MAGÁN nyugdíjukért" elnevezésű Facebook-csoport által szervezett tüntetésen Vajda Zoltán főszervező a téren összegyűlteknek arról beszélt, hogy a költségvetés az "igazság pillanata", a költségvetéssel dől el, mit is akar Orbán Viktor miniszterelnök.

Szerinte a mostani "négymillió szegény" mellé jön még majd egymillió, a költségvetés elfogadásával egyebek mellett megszűnik a rendszeres szociális segély és az élelmiszerek is drágulni fognak.

Ez nem Magyarország, hanem egy banánköztársaság költségvetése - hangoztatta Vajda Zoltán.

Nagy Emília középiskolai tanár, az Oktatói Hálózat aktivistája azt mondta: nem hagyják, hogy a költségvetéssel veszélybe sodorják a magyar társadalom jövőjét. Mint mondta, tömegeket akarnak kiszorítani a minőségi oktatásból. Szerinte kiváltság lesz gimnáziumba járni és csak a szerencsés diákok juthatnak majd a felsőoktatásba.

Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a rossz kormányzás teszi "elviselhetetlenné" az életet az országban. Hozzátette, hogy sok dolgozó ma életveszélyben van, mivel a kormány elvette a korkedvezményes nyugdíjat.

"A legnagyobb merényletek egyetlen törvényben, a 2015. évi költségvetésben sűrűsödnek". Az összes ipari dolgozó, szociális munkás, bölcsődei dolgozó, pedagógus és közalkalmazott "nem ér nekik" egyetlen focistadionnyi pénzt - fogalmazott Székely Tamás.

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen elnevezésű szerveződés vezetője arról beszélt, hogy Orbán Viktor becsapta az embereket, hiszen azt ígérte, hogy nem lesznek megszorítások, ehhez képest "burjánzanak" az újabb és újabb adók. "A világ egyetlen országa vagyunk, ahol még a szappanra is különadót vetettek ki" - tette hozzá.

Szerinte nem csak a költségvetéssel csapták be az embereket, hanem például a devizahitelek forintosításával is.

Azt is hangoztatta, hogy az amerikai kitiltási botrány arra hívja fel a figyelmet, hogy "velejéig korrupt a rendszer".
Szólt arról is, hogy a tervezett útdíj bevezetését, az M0-ás fizetőssé tételét még a fideszes városvezetők is ellenezték, ezért azt vissza kell vonni.
A tömeg a demonstráció ideje alatt többször azt skandálta: "Európa"; "Viktátor"; "Nem hagyjuk"; "Demokráciát". A tüntetésen nemzeti színű zászlókat és szakszervezeti lobogókat lehetett látni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Liga : sztrájkokra lehet számítani a jövő év elején

Hétfőn az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsi lassítja majd a közúti forgalmat reggel 7 és… Tovább olvasom