Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Ezután 60 ezer ingatlan után kell adózni

Ma még nem tudni, 2008-tól vagy 2009-től vezetné-e be a kormányzat az ingatlanadót, de hogy lesz, az most már száz százalék. Mivel Szegeden eddig csak a vállalkozások fizettek építményeik után, a lakosság nem fog örülni az ingatlanalapú sarcnak.
Négy helyi – kommunális, építmény-, telek- és ingatlanforgalmi –, valamint egy központit, a luxusadót váltaná ki a tervezett, általános értékalapú ingatlanadó. Ma még nem tudni, 2008-tól, vagy 2009-től vezetnék-e be, és azt sem, mekkora lenne a mértéke. Szakértők 0 és 2 százalék között helyezik el a skálán.

Valamennyi településen hatalmas munkával és óriási költségekkel képesek csak bevezetni az új adónemet, amennyiben a törvény az értékalapú számítás mellett teszi le a voksot, mivel nem áll rendelkezésre megfelelő adatbázis. A társasházak esetében egyszerűbb a helyzet, mivel a földhivatalok nyilvántartják a négyzetméterek számát, a családi házaknál viszont nem lehet tudni, mekkora a ház, a melléképület és a kert. Emellett két egymás mellett álló ház műszaki állapota között ég és föld a különbség. Szegeden jelenleg mintegy 60 ezer ingatlan van.

Az ingatlanadó bevezetését – már most látni – azokon a településeken kíséri majd közfelháborodás, ahol eddig csak a vállalkozások fizettek ingatlanaik után. Közéjük tartozik Szeged is, mivel a kivethető adók közül jelenleg mindössze a vállalkozók, cégek fizettek négyzetméter alapú építményadót – ennek mértéke 900 forint négyzetméterenként, évente –, a lakosságot nem sújtják se kommunális, se telek-, se ingatlanforgalmi adóval. Mint Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármestertől megtudtuk, amennyiben a törvényi szabályozás lehetőséget biztosít majd a választásra, hogy az ingatlanadó kivetésénél a körzetenkénti besorolással kíván-e élni a város, vagy az értékalapúval, akkor nyilván az elsőt, az olcsóbbat választják. Az alpolgármester elmondta: az új adónemnek mindenképpen pótolnia kell az építményadóból befolyó önkormányzati bevételt, ennek várható összege 2007-ben közel 1,3 milliárd forint.

Utánajártunk, milyen adónemek kivetésével élnek a nagyvárosok, s mekkora bevétel származik belőlük. Egerben eddig is fizetett a lakosság: az építményadó négyzetméterenként egységesen – magánszemélynél és vállalkozásnál is – 260 forint. Ugyanakkor a magánszemélyek 75 százalékos kedvezményben részesülnek. Így egy 57 négyzetméteres lakás után évi 3700, egy üzleti céllal hasznosított hasonló alapterületű ingatlan alapján pedig 14 ezer 820 forintot kell fizetni.

Pécsett is hasonló a helyzet: az építményadót vetették ki eddig oly módon, hogy minden ingatlan adóköteles. Mértéke 450 forint négyzetméterenként. De viszonylag bő a mentességet élvezők köre – nyilatkozta Miller Anna adóügyi osztályvezető. Nem kell fizetniük például azoknak, akiknek 80 négyzetméternél kisebb a lakásuk és 100 négyzetméternél kisebb a házuk. Győrött – mint ahogy Szegeden is – csak a vállalkozók fizetnek építményadót, négyzetméterenként 700 forintot. Akárcsak Debrecenben – tudtuk meg Gál Csaba sajtóreferenstől: a cívisvárosban a nem lakás céljára szolgáló épületekre vetnek ki építményadót, de a vállalkozók kommunális adót is fizetnek pluszban. Hódmezővásárhelyen az építményadó mértéke körzetenként változik, a legfrekventáltabb első körzetben alkalmazott összeg megegyezik a szegedivel: 900 forint négyzetméterenként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmarad a mozdonyvezetők hétfőre tervezett sztrájkja

Nem sztrájkolnak hétfő reggel a mozdonyvezetők. Megállapodott a szaktárca és a Mozdonyvezetők… Tovább olvasom