Délmagyar logó

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 14°C | 23°C Még több cikk.

Fagy miatt elfolyó köbméterek

Több mint ezer elfagyott vízórát kellett kicserélni január óta a megyében. Egyes körzetekben több száz köbméter, napi 45 ezer forintnyi a víztermelési többlet, ami elfolyásokat jelez. Elsősorban az elhagyatott vagy hétvégi házaknál durrannak el a mérőórák.
A kemény téli fagyot, a mínusz 15–20 fokos hideget a vízórák és a csövek is megsínylették: elsősorban azoknál a lakóépületeknél, üdülőházaknál, ahol nincs, vagy nagyon kevés a vízfogyasztás. A vízóraaknák sok helyen nincsenek rendesen szigetelve, s a mérőórák nem bírják a fagyot.

A tulajdonost terheli

Szabadi János, a Pannon-Víz rt. szóvivője elmondta: az így elfolyó víz költsége cégüket terheli, mivel a mérőóra ilyenkor már nem mutatja a fogyasztást.
– A vízóra érzékeny műszer: ha nincs megfelelő mélységben (1,2 méter mélyen) és valamilyen anyaggal szigetelve vagy letakarva, könnyen elfagyhat. Ilyenkor ömlik a víz: ez nekünk hálózati veszteséget jelent, bár a fogyasztó lenne a felelős. Mivel idén rengeteg ilyen műszer hibásodott meg, ezért a korábbi 18–19 ezer forintos fogyasztói árat 14 ezerre tudtuk csökkenteni. Ezt a kiérkező munkásoknak is ki lehet fizetni, de részletfizetési lehetőséget is biztosítunk. Ha elfagyott vízórát találunk, akkor azt a vízóra előtt lezárjuk. A hétvégi házak belső használatát az elfolyás nem érinti, gyakran észre sem veszik a tulajdonosok. A helyi hivatalok illetékeseivel szabályszerűen bemegyünk ilyenkor az ingatlan udvarára, s az aknában kijavítjuk a hibát.

Házilagos aknák

Januártól a megyében több mint 1000 vízóraelfagyás történt: az elmúlt évek hasonló időszakai-

ban ez a szám 80–100 közötti volt. Ennek több oka is lehet: a kemény hidegtől a hótakaró nem védte az aknákat, valamint sok házilagos, nem szabványos aknát alakítottak ki a tulajdonosok.
Dunaszigeten, Dunakilitin, Rajkán, Feketeerdőn és Bezenyén is folyamatosan vizsgálnak és ellenőriznek a Pannon-Víz rt. munkatársai: eddig több mint száz „eldurrant” vízórát találtak. Emellett a bekötővezetékeken, vagy külterületeken is jó néhány repedést szűrtek már ki.

Elhagyatott házak

Ezeken a településeken elsősorban a külföldi tulajdonosokkal akad sok gondjuk a „vizeseknek”. Doborgazszigeten rengeteg a nyaraló, s a német vagy holland tulajdonosok ezekben a hónapokban feléjük sem néznek ingatlanjaiknak. Rajkán elég sok a szlovák porta, oda is nehéz bejutni. A másik nagy gond az elhagyatott ingatlanokkal akad, ott is gyakori a vízfolyás. Dunaszigeten jellemzően kavicsos a talaj, ami azonnal elnyeli a kiömlő vizet, így elég nehéz megtalálni a hibaforrást. Az esetek kilencven százalékában az elfagyott vízóra okozza a galibát.
A szigetközi részen is többet termelt a cég a feltételezhető fogyasztásnál: a többletük néha 600 köbméter is volt. Most 300 köbméter naponta, ami 30 családi ház fogyasztásának megfelelő. Ez a vízelfolyás 45 ezer forintos veszteséget jelent a szolgáltatónak. Munkatársaik számára a vezeték meghibásodását vizsgáló műszereket is biztosítanak. Így a hanghatás alapján ki tudják szűrni az eltörött vezetékeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tart a madárinfluenzától?

Tovább olvasom