Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Falumúzeumot hoznának létre

Tenni akarásból nincs hiány Nemeskéren. Az egykor susztermesterek lakta település ma is büszkén ápolja a hagyományokat. A tervek között egy falumúzeum létrehozása szerepel.
– Éppen annyira vagyunk távol a főútvonaltól, hogy most is nyugodt település vagyunk, ugyanakkor ha valaki ide akar jönni, könnyen megtalál bennünket – mondja a nemeskéri Tóth Sándorné. – Így azok a fiatalok is, aki itt telepedtek le. A településen több üres telek található, azaz aki csendre vágyik, nyugodtan jöhet hozzánk.
Musztács Ferencné és családja két évvel ezelőtt költözött a 235 lakosú településre. – Somogy megyéből jöttünk ide, ám a fiam nemcsak otthont talált Nemeskéren, hanem feleséget is – mondja derűsen. – Nekünk szerencsénk is volt, hiszen hamar befogadtak bennünket, igaz, ezért mi is tettünk. Korábban is falun laktunk, így már tudtuk, mi vár ránk.
Nemeskért egykoron suszter- és pékmesterek lakták. Az ő munkaszeretetük, tenni akarásuk az utódokra is „ráragadt”. Egy évvel ezelőtt alakult meg a helyi népdalkör Enzsöl Ferencné vezetésével. A tíz tag hetente összejár, hogy felidézzék az egykori fonó és a kukoricafosztás hangulatát. Ám meghívásoknak is eleget tesznek. Hétvégén a helyi evangélikus templomban léptek fel, nyáron pedig Locsmándon (Lutzmannsburg) szerepelnek.
– Már most szervezzük az idei programokat, újjáélesztettük a majálist, valamint a búcsút – teszi hozzá az énekkar vezetője. – Az, hogy nincs iskola a községben, nem hátrány, ha összefognak a lakók, és saját maguk szervezik a kulturális rendezvényeiket. Havonta kétszer például a kisiskolásoknak kézműves foglalkozást is tartanak a faluházban.
– Az elmúlt öt évhez képest az idei lesz a legrosszabb költségvetésünk, mintegy 13 millió forintból gazdálkodhatunk – tájékoztat Joóné Nagy Csilla polgármester. – Sikerült elérnünk, hogy az általános iskolások ingyen kapják meg a tankönyveket, a középiskolásokat is támogatjuk, a felsőoktatásban tanulókat pedig Bursa-pályázattal segítjük. A szennyvízcsatorna megépítéséről továbbra sem mondtunk le, ám a legvisszafogottabb számítások szerint is 150 millió forintba kerülne. Terveink között szerepel egy múzeum létrehozása: bemutatnánk, miként is éltek, dolgoztak a suszterek, emellett a pék-, valamint a kovácsmesterségnek is szeretnénk emléket állítani.
Búcsúzóul betérünk még Simon Jenő suszterhez is. Mint mondja, a suszter csak a csizmákkal foglalkozik, míg a cipész minden lábbeli javítását elvállalja. Munka akad még most is, ám egyre kevesebb, mert egyszerűbb új cipőt vásárolni, mint szakemberhez elvinni a régit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb madárinfluenza elleni védőkörzetek Bács-Kiskunban

A Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság tájékoztatása szerint a Hercegszántó és Dunaföldvár… Tovább olvasom