Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Fantom turkál az autókban

A rendőrök szerint kilóg a „szakmai profilból” az az autófeltörő, aki a Győrben parkoló autók „anyósülés” melletti ablakát töri be, majd jól végezve dolgát távozik. Az elmúlt néhány hétben 15 autót tört fel ilyen módszerrel az ismeretlen, de 13-ból nem vitt el semmit.

– A fantomként tevékenykedő elkövetőről egyelőre annyit tudunk, hogy módszerével kilóg a sorból. Ugyanis az autófeltörőkre jellemző, hogy akkor követik el a bűncselekményt, ha az autóban jól látható helyen van érték – mobiltelefon, táska, laptop – és annak megszerzése a céljuk. Emberünk csak turkál az autókban, akciója nem tarthat tovább egy, másfél percnél. Ilyen elkövetési módszerrel nem találkoztunk még – mondta lapunk megkeresésekor Reinhoffer Csaba alezredes, bűnügyi osztályvezető.
Az alezredes hozzátette, hogy az elkövető lopási kárt alig okoz, azonban a rongálási kár jelentős. Egy autó jobb első szélvédője, gyártmánytól függően, legalább 30 ezer forint.
Az osztályvezető elmondta, a győri kapitányság együttműködve a megyei főkapitánysággal hétfőn két hétig tartó akcióba kezdett. Aktív jelenléttel kívánják elejét venni a közterületi bűncselekményeknek, többek között az autófeltöréseknek, lakásbetöréseknek. Az akció másik célja a bűncselekmények megszakítása, az elkövetők elfogása.
– Az akcióban résztvevők folyamatosan ellenőrzik a visszatérő bűnözői csoportokat. A „fantom” autófeltörő működési helyein – a belvárosban, Szigetben, a Kossuth utcán, a Petőfi híd melletti rakpart ingyenes parkolójában s a Bercsényi ligetben – gyakrabban megfordulnak a kollégák – tudtuk meg Reinhoffer Csabától.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mészárlás

a síiták ünnepén

Legkevesebb 40-en meghaltak és 102-en megsebesültek kedden a síita ásúra ünnepen Irakban elkövetett… Tovább olvasom