Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Fatolvajokat fogtak el Nógrádban

Fatolvajokat fogtak el a rendőrök Nógrád megyében pénteken.
A megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a három férfit lopás közben érték tetten a Cered melletti erdőben. A tolvajok két köbméter tűzifát akartak elvinni három személygépkocsival. A fa értéke 32 ezer forint.

Kiss Andrea közölte: a rendőrök lefoglalták az autókat, valamint az egyik férfi házánál talált hétköbméternyi, mintegy 180 ezer forint értékű fát. A férfiak ellen lopás miatt folyik eljárás, a gyanúsítottak már több alkalommal követtek el hasonló bűncselekményt.

Nógrád megyében már egy másik fatolvaj társaságot is elfogtak júliusban az Őrhalom melletti erdőben.

Olvasóink írták

  • 4. dodó 2010. július 23. 17:37
    „Szegíny cigántú mán ázt á kis gyútóst is sálynálik á rászistákok?”
  • 3. szilléri 2010. július 23. 16:39
    „Árja magyarok ?

    Avagy ,,r" valószínűsége ?????????????”
  • 2. achilleus 2010. július 23. 15:43
    „Mert olyan farkasordító hideg van.”
  • 1. KolompárRómeó 2010. július 23. 15:22
    „Hát mink mán most készülünk á télire!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvízkárosult gyerekek a Parlamentben

Edelényből érkezett árvízkárosult gyerekek tekintették meg pénteken a Parlament épületét Budapesten. Tovább olvasom