Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Fegyelmi eljárás az I. kerületi polgármester ellen

Fegyelmi eljárást indított Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester ellen a budavári testület szerdai ülésén. Azzal vádolják, hogy 90 évre kiadta a Várbazár bérleti jogát.
A fegyelmi eljárást Vaskor László MDF-es alpolgármester kezdeményezte - erősítette meg a hírt Katona Kálmán, az MDF fővárosi képviselője. A Hírszerző internetes portál szerint a polgármesteri teendőket a testület Görög Tibor exfideszes alpolgármesterre (aki a közelmúltban lépett ki a Fideszből) ruházta. A testület azzal vádolja a polgármestert, hogy felhatalmazás és tájékoztatás nélkül adta ki 90 évre a Várbazárt egy kft.-nek.

A világörökség részét képező, 18 ezer négyzetméteres területen fekvő Várkert bazár a királyi palota részeként épült 1883-ban. A kulturális tárca 1999-ben döntött arról, hogy műemléki helyreállítással többfunkciós rendezvényközpontot lehet létrehozni a jelenleg a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének listáján szereplő épületegyüttesből.

Nagy Gábor Tamás a hírportálnak adott interjúja szerint mind az ellene kezdeményezett fegyelmi eljárás, mind felfüggesztése törvénytelen. Emiatt a kerületi jegyző a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz, ő maga pedig 8 napon belül bírósághoz fordul az ügyben.

Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje még július elején felszólította a főpolgármester-jelölteket, hogy alakítsák ki álláspontjukat a budapesti Várbazár hasznosításával kapcsolatban. A műemlék előtt tartott sajtótájékoztatón a politikus elmondta: az MDF szerint az Ybl Miklós tervei alapján készült épületegyüttest eredeti funkciójának megfelelően, közterületként kellene újjáépíteni. Elképzelésük szerint a területen közpark, az épületekben kulturális és vendéglátó centrum működne.

Vaskor László, a kerület MDF-es polgármester-jelöltje pedig akkor arról beszélt, hogy informális és sajtóból szerzett értesüléseik szerint a kulturális tárca és a Budavári Önkormányzat döntése nyomán a műemlék hasznosítási jogát egy szíriai-kanadai érdekeltségű társaság kapta meg, amely 450 férőhelyes parkolót, irodaházat és plázajellegű üzleteket kíván építeni a vár oldalában.

A bazár tulajdonosa a kulturális tárca, a hasznosításba adó szervezet pedig a Várgondnokság Kht., amelyben a minisztérium 85, a Budavári Önkormányzat pedig 15 százalékban tulajdonos.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamis jogosítvánnyal vezetett

Sopronban, a Brennbergi úton a rendőrök igazoltattak egy soproni férfit, aki saját gépkocsijával… Tovább olvasom