Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Fegyházra ítélték a fogyatékos társa halálát okozó férfit

Nem jogerősen 12 évi fegyházbüntetésre ítélte szerdán a Zala Megyei Bíróság azt a 25 éves férfit, aki tavaly áprilisban arra kényszerítette értelmi fogyatékos társát, hogy ugorjon a zalaegerszegi Gébárti-tó vízébe, amelybe belefulladt.
Horváth Edvárdot a bíróság emberölés, továbbá többszörös visszaesőként folytatólagosan elkövetett kényszerítésben, egy másik üggyel egyesítve pedig társtettesként elkövetett rablásban találta bűnösnek, szintén visszaesőként. A férfi tudatos gondatlanságból okozta fogyatékos társa halálát, de az ítélet szempontjából nagyobb súllyal esett latba, hogy az ellene folyó büntetőeljárás alatt visszaesőként rabolt ki másik társával egy 14 éves fiút.

Az eset előzménye, hogy Horváth Edvárd állítása szerint az értelmi fogyatékos fiatalember ellopott 20 ezer forintot az édesanyjától, ezért ezt az összeget és egy korábbi négyezer forintos tartozást akarta visszaszerezni. Miután a követelt összeget nem kapta meg, a fogyatékos fiatalt először arra akarta rávenni, hogy egy üzletből lopjon számára szeszes italt. Ez nem történt meg, ezért folyamatos megaláztatások, szidalmazások és bántalmazások mellett órákon át sétáltatta az éjszakában.

A vádlott először a Dísz téri kútban kényszerítette fürdésre a fiatalt, majd kilométerekkel távolabb, a Zala folyóba küldte. Ezt követően jutottak el a Gébárti-tóhoz, ahol a sérült férfi a kényszerítés hatására vízbe ugrott. Horváth Edvárd az utolsó pillanatokban megpróbálta kihúzni a kapálózó társát, de végül nem ment be érte a hideg vízbe.

Mint a vádbeszédében az ügyész is hangsúlyozta: a két férfi gyermekkoruktól jól ismerte egymást, de alá-fölérendeltségi viszony alakult ki közöttük. Korlátozott értelmi képességei miatt a későbbi áldozat eltűrte a megalázásokat és mindent végrehajtott, amire utasították.

Az ítélethozatalnál a bíróság a vádlott egy tavaly novemberben elkövetett rablásával kapcsolatos vádat is figyelembe vett.

Horváth Edvárd akkor egy 14 éves fiút késsel fenyegetve rabolt ki, amit egy még fiatalkorú társával, R. Zoltánnal közösen hajtott végre. A fiatalabb férfit ebben az ügyben két év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Zala Megyei Bíróság, de a büntetés végrehajtását öt évre felfüggesztette.

Olvasóink írták

  • 2. KolompárRómeó 2010. június 23. 14:12
    „Rostás?”
  • 1. KolompárRómeó 2010. június 23. 14:12
    „Akkor ez meg nem értett kultúra lesz.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megöltek egy 23 éves nőt Borsodban

Gyilkosság áldozata lett az a 23 éves fiatal nő, aki április 2-án tűnt el, miközben taktaharkányi… Tovább olvasom