Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Fegyverek hat helyszínen

Hat vidéki helyszínen találtak fegyvereket, számszeríjat, Molotov-koktél készítéséhez szükséges anyagokat és egyéb közbiztonságra veszélyes eszközöket annak a nyomozásnak a kapcsán, amelyet egy, az interneten hetekkel ezelőtt megjelent fenyegető videofelvétel miatt rendeltek el – jelentette be Jármy Tibor.
A BRFK szóvivője arról nem beszélt, hogy a nyomozásnak hány új gyanúsítottja van, csak annyit közölt: több embert hallgattak ki, többféle minőségben. Arról sem szólt, hogy a lefoglalt eszközökkel azok tulajdonosai mit akartak tenni. Jármy Tibor emlékeztetett: néhány hete az egyik internetes portálon megjelent egy videofelvétel, amelyen két ember volt látható. Egyikük arról beszélt, hogy számszeríját elővéve három rendőrt is átlő, másikuk pedig arról, hogy vannak félautomata és más fegyvereik.

A rendőrség visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel megalapozott gyanúja miatt indított akkor nyomozást, a felvételen szereplő két férfit elfogták. F. Zsolt 38 éves vecsési lakos és B. Tibor 26 éves hajléktalan tartózkodási helyeiken lőfegyvert, lőszert nem találtak a rendőrök. Jármy Tibor elmondta: az ügy nyomozása során további embereknél, összesen hat helyszínen tartottak vidéken házkutatást, amelynek során fegyvereket, számszeríjat, Molotov-koktél készítéséhez szükséges anyagokat és egyéb közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak.

A Magyar Televízió kedd esti értesülésére, miszerint a rendőrség öt férfi ellen büntetőeljárást indított, mert a gyanú szerint rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én, Jármy Tibor nem kívánt reagálni. Csak annyit közölt: az információk nem a rendőrség hivatalos álláspontját tükrözik.

(mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön szerint szemetes város Sopron?

Tovább olvasom