Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Fejlesztések a Velencei-tónál - 400 millió forintból

400 millió forintot költhet a Velencei-tó körüli kilenc település a következő években épületek és strandok felújítására, szálláshelyek bővítésére és település központok szépítésére. A pénzt az Új Magyarország Fejlesztési Terv Leader Programjában nyerték el. A fejlesztések két ütemben zajlanak majd, az első beruházások a jövő év elején kezdődnek.
A tópartiak pályázat útján juthatnak pénzhez. Október 15-én jelenik meg a pályázati kiírás. Először 210 millió forintot osztanak szét. Ebből országos védettség alatt álló műemlékek újulhatnak meg, a települések szépülhetnek, új vállalkozások, szálláshelyek jöhetnek létre, és a falusi turizmus feltételei javulhatnak. A fejlesztések a jövő év első felében megkezdődhetnek. A maradék 190 millió forintra 2009. első negyedévében írják ki a pályázatot. Ebből a rendezvények, a települések közötti együttműködések, és infrastruktúra fejlesztések jöhetnek létre, köztük jut pénz a strandokra - mondta a Független Hírügynökségnek Stadler Klára a Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője.

Hozzátette: október elején érkezett meg az értesítés a helyi kistérségi irodába, hogy a Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület és a kilenc tókörnyéki település felhasználhatja a 400 millió forintot.

Olvasóink írták

  • 1. kyo 2008. október 14. 13:01
    „A Velencei-tó csodálatos! Szerintem jobb, mint a Balaton.Gyönyörű a környezet, nincs tömeg.Minden kiszolgálóhelyiség hibátlan.A parton az üzemeltetők még ízig-vérig kereskedők.Hajrá Velencei-tó!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadta az Országgyűlés a vízummentességet

356 igen, egy nem szavazat és öt tartózkodás mellett hétfőn elfogadta, vagyis ratifikálta az… Tovább olvasom