Délmagyar logó

2018. 09. 26. szerda - Jusztina 6°C | 16°C Még több cikk.

Fél év után kerültek elő a fémtolvaj csontjai

A rendőrök a család beszámolójában adott hibás kiindulópont miatt nem találták meg korábban azt a férfit, akinek nemrég csak a csontjai kerültek elő Veszprém megyében, az M7-es autópályától néhány száz méterre.
A család beszámolója szerint a férfi ugyanis autóbaleset áldozata lett, ezért az áprilisi bejelentéskor az utak közvetlen közelében keresték. A holttest valójában azonban néhány száz méterre volt az M7-es autópályától. A rendőrség szerint az eltűntek legnagyobb része általában rövid időn belül megkerül. Ha nem, akkor sem biztos, hogy tragédia történt. Előfordul, hogy az eltűnt csak gyökeresen megváltoztatta életét. Ha valakit megtalálnak, akkor is megtilthatja, hogy hollétét családja tudomására hozzák.

Mint a Független Hírügynökség pénteken este hírül adta, az áprilisban eltűnt férfi maradványait egy villanyoszlop tövében találták meg az M7-es balatonfőkajári szakasza közelében. Dániel-Tóth Zoltán, a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a maradványokat egy mezőgazdasági munkagép sofőrje találta meg a földúton. A csontok egy részét ugyanis vélhetően egy állat kivitte az útra az erdősávból, ahol a villanyoszlop is van, amiről áprilisban a férfi lezuhant.

Mikor a család tavasszal a férfi utolsó mobiltelefon hívásai alapján bejelentette az eltűnést, még azt mondták, baleset érte. A férfi nem tudta megmondani pontosan hol van, később pedig már elájult, és azután meg is halt. A család azt mondta, hogy autóbaleset érte a rokonukat. A rendőrök ezért a beszámolók és a mobiltelefon cellainformációi alapján a szóba jöhető utak mellett kezdték keresni. A cellainformációk nem sokat segítettek, mert a férfi nagyjából két cella határán volt. Mivel valójában nem baleset érte, hanem az úttól néhány száz méterre egy oszlopról zuhant le, ezért nem találták meg a rendőrök. Pedig halottkereső kutyát is bevetettek - tette hozzá a szóvivő.

Dániel-Tóth Zoltán elmondta: ha bejelentik egy ember eltűnését, akkor amíg van remény, hogy életben találják, intenzíven keresik a helyszínen. Ha ennek nincs eredménye, akkor nagyobb azt vizsgálják, hogy változott-e az eltűnt életmódja. Az eltűntek 80-90 százaléka általában élve előkerül egy-két napon, vagy héten belül. Amikor már fél éve keresnek valakit, akkor már nagyon kevés a remény arra, hogy élve találják meg - mondta Dániel-Tóth Zoltán. Előfordul azonban, hogy valaki egyszerűen elhagyja a családját vagy korábbi lakókörnyezetét. Ha ilyen embert kerestetnek és a rendőrök meg is találják, megtilthatja a hatóságnak, hogy hozzátartozóinak elmondják, hogy hol van. Egyet van joguk tudni rokonuknak, azt, hogy a hozzátartozójuk életben van - mondta a szóvivő.

Veszprém megyében egyébként évente néhány száz ember tűnik el, számuk éves szinten ezer alatt van. Nagy részük rövid időn belül megkerül. A villanyoszlopról lezuhant férfi egyébként Fejér megyében lakott, keresését a fejér megyei rendőrök irányították - tette hozzá Dániel-Tóth Zoltán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A többség szerint jó kezdeményezés a ''tisztasági csomag''

Az emberek többsége fontosnak és jó kezdeményezésnek tartja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök… Tovább olvasom