Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Félezer ember dolgozik a megcsúszott tiszaugi gáton

Félezer ember igyekszik megvédeni Tiszaug közelében a Tisza melletti szakaszon péntek reggel megsuvadt töltésrészt, a katonák homokzsákokkal erősítik a gátat, munkájukat négy helikopter, önkéntesek és pénzügyőrök is segítik.
Tiszaug fölött Tiszakécske és Lakitelek között mintegy 40 méteres szakaszon csúszott meg a gát alja péntek reggel, 200 katonát és az árvízi védekezésben eddig részt vevő katonai helikoptereket is ide irányították. A tiszaugi híd lábánál lévő depónál 50-60 önkéntes dolgozik, 200 méterrel feljebb katonák és a vám- és pénzügyőrség emberei pakolják a homokzsákokat. A "vízfogókat" a megcsúszott gátszakaszhoz csak kisteherautóval lehet odavinni, mert az átázott töltés nagyobb súlyú gépkocsikat nem bírna el.

A több kilométer hosszú gátszakaszon sok helyen átszivárgott a víz. A gátőrház udvarát is víz borítja, a háziállatok az egyetlen szárazon maradt sarokba húzódtak. A megsuvadt töltésrészhez biztonsági okokból mindössze száz katonát engednek egyszerre a szakemberek.

A reggel mozgásnak indult töltésen Kovács Ernő, Kiszakécske polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy gátszakadás esetén Lakitelek nem lenne veszélyben, mert a vasúti töltés megfogná a vizet, viszont Tiszakécske jelentős részére betörne a víz. A polgármester nem látja indokoltnak sem a kitelepítést, sem pedig a kimenekítést. A vízügyi szakemberek szerint a gátsuvadást estére megállítják, kivált, hogy Bács-Kiskun megyéből estére még 70 tűzoltó érkezik a homokzsákos védekezők erősítésére.

A kritikus gátszakaszon megjelent Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, Balogh László, a megyei védelmi bizottság elnöke, akik szakemberekkel vitatják meg annak a lehetőségét, hogy a katonai kétéltűekkel miként juthatnának közelebb a "megindult" töltésrészhez, hogy a homokzsákkal minél jobban "megfogják" a megsuvadt gátat. Már nem esik az eső, kisütött a nap.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zenedélután a vízi színpadon

Szombaton délután öt órától a Hotel Fagus vízi színpadán fellép a Lövéri Fiúk sramlizenekar, hattól… Tovább olvasom