Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

Felfügesztett börtönt és pénzbüntetést kapott Sas József

Egy év börtönre és háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte Sas Józsefet első fokon, nem jogerősen a Fejér Megyei Bíróság.
Egy év börtönre és háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte Sas Józsefet első fokon, nem jogerősen a Fejér Megyei Bíróság. A 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés ellen a védő fellebbezett. A bíróság a művészt négy adócsalásban találta bűnösnek.

A Fővárosi Főügyészség még tavaly augusztusban emelt vádat Sas József és vállalkozótársa ellen. Az ügyészség álláspontja szerint Sas a Mikroszkóp Színpadot működtető közhasznú társaság nevében szerződést kötött az ügy elsőrendű vádlottjával, miszerint a színházi előadások lebonyolításához szükséges jogokat átadja a vállalkozásnak. A cég a televízióktól és más szervezetektől befolyó bevételt fiktív számlákkal kompenzálta, hogy elkerülje az adófizetést.

A bíróság a másik - az elsőrendű - vádlottat kilenc adócsalásban és bűnsegédletben, valamint magánokirat hamisításban találta bűnösnek a bíróság. Kétévi börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve.

Sas József 58 millió forint jövedelemhez jutott az indoklás szerint. Ennek adóját az önellenőrzéskor fizette be és nem évenként. Az ügyészség 3 napi gondolkodási időt kért, de Sas József védője fellebbezett. Hat másik adócsalás gyanúja alól egyébként felmentették Sas Józsefet.

Zamecsnik Péter a Független Hírügynökségnek elmondta: hogy a kifizető nem Sas József volt személyesen, így a személyi jövedelemadó bevallási kötelezettség sem őt, hanem a társát terheli. Ezt a bíróság is megállapította. A védő szerint Sas József nem bűnös. Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla bírálhatja el az ügyet.

Olvasóink írták

  • 5. Móra József 2008. március 11. 15:00
    „Ne itélj, ést nem ítéltetnek!”
  • 4. hehe 2008. március 11. 00:01
    „Azt, hogy a cini miért ült azt értem, csak azt nem hogy ez a kókler miért nem......

    Pedig megérdemelné!!!!!”
  • 3. Eddd 2008. március 10. 15:19
    „Nem értem, hogy Zalatnay ennél kevesebbért akkor miért kellett üljön??????? Érti ezt vki?”
  • 2. Feri 2008. március 10. 15:06
    „Kérjen a Veres haverjától tanácsot, ő jól tudja mit kell tenni.....”
  • 1. pálca 2008. március 10. 13:52
    „Letöltendőt érdemel...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horváth: 22 milliárdos kárt okozott a népszavazás

Cserbenhagyásos gázoláshoz hasonlította Horváth Ágnes, egészségügyi miniszter a Fidesz javaslatát,… Tovább olvasom