Én ajánlanám a Hir Tv Célpont stábját. Még rejtett kamerás felvétel is volna.
,,Felfüggesztették a nyomozást a közgyűlési elnökök azori-szigeteki utazása ügyében"
Ki lepődik meg ezen a hír hallatán? Vannak az 1. esek és a 2. esek. A közgyűlési elnökök már az egyes kategóriába tartoznak. Igazság meg ugye odaát van.
,,Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnak adatokra van szüksége az utazás szervezésével kapcsolatban, azok viszont kizárólag külföldön, jogsegély útján szerezhetők be." Emberi dolog, hiszen a zsernyákok is féltik az állásaikat. A kormány most mért nem veti be a TEK-et. Persze majd az igazi rokkantak ellen.
Budai Gyula most lapul, hiszen a Fidesz-KDMP atyai, vallásos pártagokról és követőikről van most szó.
Persze ha büdös komcsikról, és az ellenzékről lenne, szó akkor a médiákban sűrűn megjelenne és ócsárolná az ellenfeleket. Természetes is ez. Hiszen ezért alkalmazzák jó zsetonért és kiváltságért.
Sőt vélelmezem az igazság nevében feljelentést is tenne újra.
OFF.
Na mit találtam:
"Bűncselekmény hiányában a rendőrség megszüntette az összes, az úgynevezett ,,filozófusüggyel" kapcsolatos gazdasági jellegű nyomozást a napokban - erősítette meg a Népszava értesülését Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője. A lap csütörtöki számában azt írta: a négy különálló nyomozás közül egyet még a múlt hét elején zártak le, a másik hármat pedig azóta szüntették meg."
http://hvg.hu/itthon/20120524_budai_gyula_filozofusok
UNDORÍTÓ!!!!! ÉS IGAZA VAN : 15. Dr.Tonyk -NAK IS!!!
Ha liter tejet lopnák, rendőrség stb. stb... Nem igaz amit ezek is csinálnak!!! Soha a rohadt életben nem lesz itt becsület, igazság.... Szégyellhetnék magukat, ha ismerik ugyan a szó jelentését!
ja igen,,,,ki is a főűgyész....
Sajnos a jelenlegi ellenzék is egy töketlen nulla. Ezt a vasat folyamatosan ütni kéne, de ezek a balf@szok erre sem képesek.
8.nagyzsuzsa 2012.05.28. 21:14
Ezek mégis csak a "mi kutyánk kölykei", nehogy már elmeszeljük Őket!
5. masaka 2012.05.28. 20:16
Ezzel én is így vagyok.
Az a helyzet, hogy agyvérzésig lehet heccelni az idegeket, jól szervezetten, és lehet földre gyűrni mindig, megalázva a Népet. Beleröhögve a pofájába: Na, így ugrálj, fizess, annak van igaza, akinek a kezében az ostor.
Mihez kellenek ehhez külhuni adatok?
Vagy saját célra battak el közpénzt, akkor loptak, vagy saját jövedelemből fizettek.
Az hogy utólag visszafizetjük /a közpénzből magunknak juttatott zsíros jövedelemből/ amit elloptunk, de kiderült, bőven kimeríti a lopás - prolitikusnyelven szólva: hűtlen kezelés- bűntettét.
9. NP1 2012.05.29. 01:24
Hol van ilyenkor Budai Gyula, a közpénzek megvesztegethetetlen, lánglelkű őre?
Betakarták a szemét két köteg, húsz ezressel, vagy két Nokiás dobozzal.
hirdetés
