Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Felgyújtotta élettársát - 6 évet kapott a penészleki férfi

Az eset 2010 márciusában történt. A nő életben maradt, az ítélet pedig nem jogerős.
Nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Nyíregyházi Törvényszék bírói tanácsa azt a férfit, aki 2010 márciusában megütötte, majd benzinnel lelocsolta és felgyújtotta élettársát; a nő életben maradt.

Nyakó Zsuzsanna, a törvényszék elnökhelyettese, szóvivője az MTI-nek elmondta: az életveszélyt okozó testi sértésben bűnösnek talált vádlottat mellékbüntetésként a közügyektől öt évre eltiltotta az elsőfokú bíróság.

A korábbi tárgyalásokon ismertetett vádirat szerint 2010. március 1-jén a pár együtt italozott egy közös ismerősük Penészlek környéki tanyáján, onnan az 52 éves Gáll Ferenc egyedül ment haza a tanyájára. A másnap hazatérő nőt a férfi felelősségre vonta éjszakai kimaradása miatt, majd ököllel megütötte.

A nő a bántalmazás elől az udvarra menekült, a férfi azonban folytatta az ütlegelést, majd az ütésektől a földre kerülő sértett lábát és alsótestét benzinnel lelocsolta, és öngyújtóval meggyújtotta.

A nő ruhája lángolni kezdett, ezt látva a férfi megijedt tettétől, és eloltotta a tüzet. A súlyosan sérült nő később gyalog ment el a tanyától hat és fél kilométerre lévő faluba segítséget kérni; a rendőröket és a mentőket már a polgármesteri hivatal munkatársai riasztották.

Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint a nő testének 10-19 százalékán zömében másodfokú, részben harmadfokú égési sérüléseket, valamint orrcsonttörést szenvedett - ismertette az ítélet indoklásában foglaltakat Nyakó Zsuzsanna. Az égési sérülések miatt a sértett sokktalanítására volt szükség, ezért a nő közvetlen életveszélyes állapotban volt.

A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi barátnőjét már korábban is bántalmazta, tettét más büntetőeljárás hatálya alatt, veszélyes eszközzel követte el, illetve a bűncselekmény időpontjában ittas volt - közölte Nyakó Zsuzsanna. A törvényszék a vádlott javára enyhítő körülményt nem tudott megállapítani.

Az ítélet ellen a védő elsősorban felmentésért, másodsorban a büntetés enyhítéséért fellebbezett. A vádlott szintén fellebbezést jelentett be arra hivatkozva, hogy ártatlanul ítélték el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megdöbbentette a szolgáltatókat a távközlési adó

A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone arra kéri a kormányt, vonja vissza az erről szóló… Tovább olvasom