Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Felháborodott a szociális kártya ötletén a cigányvajda

Felháborítónak tartja a szociális kártya bevezetésének ötletét Borsod-Abaúj-Zemplén megye cigányvajdája. Lakatos Attila vajda szerint az ötlet kidolgozója, Szepessy Zsolt monoki polgármester politikai céljainak megvalósítására használja fel a cigányokat.
Senkinek nincs köze hozzá, hogy ki mire költi a segélyt. Szociális kártya helyett inkább értékteremtő munkát kellene adni a segélyből élőknek -mondta Lakatos Attila, Borsod-Abaúj-Zemplén megye cigányvajdája pénteken.

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere nyílt levélben fordult hétfőn Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, amelyben szociális kártya bevezetését kezdeményezte. Javaslata szerint erre a kártyára utalnák a szociális segélyeket és más juttatásokat, így azokat csak meghatározott termékekre költhetnék el a rászorulók a kijelölt helyeken.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. flexsnake 2009. július 27. 18:31
    „20. semeddig, elfogyott a pénz.
    Akkor sem dolgozik ha ott állsz mögötte. Amíg én sorba álltam pár éve havat lapátolni, sorszámmal addig őket soron kívül vették fel. Amire nagy hangoskodás támadt az órák óta sorban állók között , majd az egyik bennfentes elmagyarázta hogy főleg a cigányokat kell felvenniük, ez az utasítás....
    A probléma ott van hogy pozitívan megkülönböztetünk embereket. Ez a pozitív megkülönböztetés viszont nem jelentkezik ha 2 gyerekkel kibasznak a lakásból mert nem tudsz fizetni hitelt....
    Pillanatnyilag ez a ló túloldala. CSak már nem tudjuk finanszírozni. A lakáshitelesek problémáján lehetne segíteni a jogtalanul felvett segélyekből. Minden második segélyben részesülő valójában nem szorul rá.”
  • 20. mosómasa 2009. július 26. 14:06
    „Én jobbnak találnám az ingyen ebédet, mert azt talán nem lehetne eladni, hogy abból a kocsmában piát vegyenek. A legjobb mégis az lenne, ha munkahelyeket létesítenének.Bár egyesek úgy el vannak szokva a munkától, hogy elnézve a közhasznú munkások teljesítményét, kinyílik a bicska a zsebemben, mert annyira felháborító, hogy látványosan nem csinálnak semmit se, hacsak nem áll valaki állandóan a sarkukban. Meddig tartjuk még el a sok ingyenélőt?”
  • 19. Tömeg 2009. július 26. 13:28
    „Anno egy kocsmában dolgoztam,ami a polgármesteri hivatal közvetlen szomszédságában üzemelt.
    Az ittasellátó rész publikuma 80% ban cigány származású volt.
    A legjobb forgalom minden hónapban,a nyugdíj,családi pótlék,és a szociális segély osztásának a napja volt.
    Amikor a pénz elfogyott ki ki a tanult foglalkozása után nézett (Zsebtolvajlás,csalás,valutaüzérkedés.betörés,
    prostitúció...stb) Tréfásan saját maguk között úgy nevezték ezt, hogy mennek dolgozni.
    Én csak szerettem volna ha annyi pénzem lehetne, mint amit néhányuknál láttam.
    Rendesen le is néztek bennünket hülyéket,amiért pár forintért dolgozásra pocsékoljuk a drága időnket.
    Ez csak úgy eszembe jutott a témával kapcsolatban.Azóta biztosan jobb a helyzet,hiszen ez már egy majdnem
    húsz éves történet. ( Éppen ezért ne vegye senki magára akinek nem inge.)”
  • 18. flexsnake 2009. július 25. 19:49
    „A cigányság egy része nem is akar dolgozni. Nem járatja iskolába a gyereket, nem kérdezi ki a leckét. Arra rendezkedett be hogy az állami főcsapot dézsmálja.. Ez így nem megy. El kell zárni a főcsapot, nincs víz!
    Ha inni akarsz akkor kezdj el kutat ásni!
    ... dolog? Nem hinném.. Elég idejük volt rá hogy alkalmazkodjanak. Sokan tudtak is. Aki pedig eddig nem tudott az már nem is fog. Nekik pedig meg kell tanulniuk, vagy beilleszkednek egyetlen forint támogatás nélkül, vagy éhen halnak. A fehér sem kap alanyi jogon semmit. HA egyenlőek vagyunk akkor a cigány se kap.”
  • 17. flexsnake 2009. július 25. 19:46
    „Téves az az elgondolás hogy mint a kisgyerekeknek, nekünk előre be kellene osztani hogy a segélyezettek azt mire költsék. Osszák be ők maguk. Legyen mindenki egyenlő!
    Ne kapjon ingyen áramot! Sőt ne is integráljuk mert kik vagyunk mi hogy erőszakkal viselkedésképtelen egyedeket akarunk átformálni???? Nem működik. A mentori munka befuccsolt. A jogvédők és pár fanatikus még hisz benne de nem működik.
    Azon iskolákban ahová a halmozottan hátrányos helyzetűek bekerültek, megszaporodtak az atrocitások. Verik egymást, tanárt, a szülők fenyegetőznek....
    Nem működik az integrálás!
    Nem kell akkor ezzel szenvedni. Milliárdokat emészt fel hogy viselkedésképtelen embereket keverünk normálisak közé akik már menekülnek az iskolából.
    Megszüntették a cigányiskolákat és a befogadó iskolákból menekülnek el a normális tanulók, átíratják őket máshová.Megint ugyanott vagyunk, cigányiskolák lesznek szegregáltan.”
  • 16. flexsnake 2009. július 25. 19:39
    „Senkinek nincs köze ahhoz hogy mire költik a segélyt, ez így van. Amint megkapta, úgy használja fel ahogyan akarja. Ezen nem is kell változtatni. Nem kell hiszen nem óvodásokról van szó akik az uzsonna pénzt elköltik drága cukorkára meg fánkra. Nem kell nekik beosztani hogy ennyit költhetsz meg erre....
    A másik dolog hogy számtalanszor hallom: adjanak nekik munkát. Adnak! Az önkormányzatok, szociális irodák mást sem csinálnak csak elbírálják hogy valaki munkaképes-e vagy sem. HA munkaképes akkor a támogatást munkához kötik, ez közmunka. Ha nem tudnak biztosítani munkát akkor nem kell dolgozniuk.
    A munkát úgy kell keresni hogy kilapozom az újságot, telefonálok, utánajárok. A munka nem jön ide hogy szeretne ha én dolgoznék rajta. Utána kell menni. Mert senkinek nem adnak munkát hanem elfogadják a jelentkezését.
    Lakatos Attila számtalanszor elmondja:: adjanak nekik munkát. De ha ezerszer elmondja attól a munkára még nem fognak jelentkezni. Minek dolgozzon? Hiszen ott a segély. És ha le van rokkanttosítva akkor még munkához sem kötött.”
  • 15. Tömeg 2009. július 25. 13:10
    „A cigányvajda az helyett hogy háborog, foglalkozhatna például azzal, hogy segítse a népét az integrálódásban.
    Az ő tanácsait állítólag megfogadják!”
  • 14. klj_54 2009. július 25. 13:01
    „Nem kell elfogadni a segélyt kedves cigány barátaim!
    Akinek nem tetszik az ami az ország többségének a véleménye az elmehet nyugodtan ebből az országból.
    És mivel még mi vagyunk többségben, a kisebbség kereshet olyan helyet ahol eltűrik deviáns magatartását!”
  • 13. Tömeg 2009. július 25. 12:59
    „A normális önhibájukon kívül szegényeket nem kellene ezzel "megbélyegezni",de azoknál a személyeknél,családoknál.(Származásra való tekintet nélkül) ahol alkoholra, cigarettára, drogokra költenék
    a szociális juttatásokat, igenis jogos és szükséges a kártya bevezetése!
    ( Németországban élelmiszer utalványokat kapnak, a delikvensek,amit nem lehet alkoholra vagy cigarettára beváltani, és többször láttam már például az Aldiban, hogy a pénztáros elkérte az igazolványt,és ellenőrizte,
    hogy a tulajdonos váltja e be azt.)”
  • 12. Lúdasmatyi 2009. július 25. 12:04
    „Ha rajtam múlna még kártyát sem kapnának.<moderálva>”
  • 11. Naca 2009. július 25. 11:53
    „Nemcsak romák részesülnek segélyben, úgyhogy nem kizárólag őket érinti a kérdés. Pont ők háborognak, azok, akik egyetlen fillért nem tesznek az ország asztalára, de követelni azt tudnak. És mondja a kedves vajda úr, milyen értékteremtő munkára gondol 3 általánossal? Mert a romák nagy részének nem igen van több. Én meg azon háborodok fel, hogy semmi közöm, ki mire költi a segélyt. Mert az én adómból fizetik és a tőlem jogtalanul elvett pénzből töltik fel az ún. krízisalapot, amelyből vajon kik fognak megint részesülni? És egy heti példa, egy ismerős roma család természetbeni juttatásként élelmiszer csomagot kapott, amit a családfő rögtön eladott 500 (!) forintért, amit aztán jóízűen legurított a torkán. Erre mondom, hogy no komment....”
  • 10. floridaimagyar 2009. július 25. 03:48
    „Szerintem jo otlet - ne piara koltsek hanem kajara segelyuket...”
  • 9. bo 2009. július 24. 22:37
    „Jó, hogy szúrja a szemét, hisz az ő érdekeltségeiben költik a segélyt, tehát gyakorlatilag az ő zsebében landol mind!”
  • 8. keletaru 2009. július 24. 21:02
    „Ha már elfogadják a társadalomtól a segítséget ! Akkor lesz szíves már beilleszkedni ! Nem mindig csak kérni , jó lenne már mutatni is valamit! Nem csak mindig kérni , követelni , a btk.-t kívülről fújni ! Tiz parancsolatot meg nem ismerni ! Üdv Kuci”
  • 7. sujokbálint 2009. július 24. 20:20
    „Már hogy ne lenne hozzá közöm, hogy a fizetésemből levont pénzt ezek mire (cigire, italra, játékgépre) költik. Nagyon is van.”
  • 6. 620829 2009. július 24. 19:59
    „JA ÉS A Q7 NEM ZAVARNA, HA NEM LENNE A SOK MILLÁS APEHTARTOZÁS KEDVES VAJDA ....EZ IS MINTA ÉRTÉKŰ”
  • 5. 620829 2009. július 24. 19:52
    „A MÓDSZER JÓ SŐT CSAK EZ A JÓ MÓDSZER...AKIK A MUNKA FOGALMÁT SEM ÉRTIK ÉS CSAK ÉLVEZIK A MÁSOK IZZADSÁGÁBÓL SZÁRMAZÓ PÉNZT--EZ A LEGKEVESEBB, AMIT EL KELL VISELNIÜK....ÉN VÉLEMÉNYEM PERSZE A RÉGI...SE SZOCIÁLISD SE MUN KANÉLKÜLI SEGÉLY---LEHET MENNI KÖZMUNKÁRA.....FŰNYÍRÁS---SZEMÉT SZEDÉS STB-STB....<moderálva>”
  • 4. M_R 2009. július 24. 19:33
    „Más nem kéne, Lákátos Gázsi? Ingyen wellness szállás? Havi 1 millió nettó?
    A ... cigányoknak egyáltalán nem kéne segélyt adni- a segély annak jár, aki előtte megdolgozott érte. Ez a banda soha életében nem dolgozott....

    És persze most jönnek azzal hogy adjanak nekik munkát. Tisztességes magyar emberek vannak munka nélkül, nehogy mára .....cigány kapjon munkát!

    Lákátos és társai: szépen el lehet takarodni ebből az országból! <moderálva>
    Magyarország a Magyaroké!”
  • 3. achilleus 2009. július 24. 19:11
    „"Senkinek nincs köze hozzá, hogy ki mire költi a segélyt."

    Alapvető problémák vannak a "segély" fogalmának értelmezésével. Úgy látszik, a segélyt célraszabottan szabad csak adni, "csak úgy", alanyi jogon, nem. Sajnálatosnak tartom ezt a mondatot, mert Lakatos Attila eddigi megnyilvánulásai inkább bizalomra okot adók voltak. Hátha bővebben is kifejti, és akkor majd más képet mutat.”
  • 2. ketkerek 2009. július 24. 19:11
    „Miért pont ezek háborodtak föl?”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Magyarok Nyilait felszámoló rendőröket tüntették ki

Több figyelem, pénz és energia kell ahhoz, hogy Magyarország felkészült legyen a terrorizmussal szemben - erről beszélt Draskovics Tibor rendészeti miniszter. Tovább olvasom