Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Felhőszakadás, viharok országszerte

Rendkívül heves, több helyen jégesővel is kísért felhőszakadás volt tegnap délután nemcsak a fővárosban, hanem az ország más részein is; Pestszentlőrincen például több mint 45 milliméter csapadék esett – ami csaknem egyhavi mennyiségnek felel meg – mondta el az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Vadász Vilmos hozzátette: rendkívül heves felhőszakadások és jégesők kísérik a felettünk lévő frontot, aminek átvonulását az ország felett az éjszakai órákra várták. A délután folyamán Budapesttől északra, majd az északkeleti országrészben és Budapesten voltak elszórtan többfelé heves zivatarok.

A meteorológus szerint a hullámzó frontrendszertől nem veszünk búcsút a következő napokban sem. A hét második felében a csapadék azonban jellegében más lesz: amíg most inkább heves zivatarok vannak, akkor jellemzően lassú, de tartósabb eső várható – tette hozzá.
Ferihegyen mintegy húsz percig reptérzár volt tegnap este a rossz időjárási körülmények miatt – közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. A 18.25–18.45 óráig tartó reptérzár 10–12 induló és érkező járatot érintett. Több gép nem indult el, az érkezők egy része pedig Debrecenben, Sármelléken és Bécsben szállt le, más részük a levegőben várta meg, míg jobbra fordul az idő.
Az esőzés miatt a fővárosban több villamos- és trolivonalon nem közlekedtek a járművek, s a 3-as metró sem áll meg az egyik megállóban.
Több helyütt késéseket okozott a vasúti közlekedésben a vihar. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB II: Rajt egy nappal később

Teljes az NB II Nyugati csoportjának sorsolása is. Az első fordulót az augusztus 12-i,… Tovább olvasom