Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Felismerték a receptjeit a Kisalföld szakácskönyvében

A soproni Fleck Adriennre receptjeivel szerepelt már A Kisalföld receptjei második könyvében.

„Azért szeretem a Kisalföld-receptkönyveket, mert a bennük szereplő ételleírásokat a szakácsok előzetesen megsütötték-megfőzték, így azokat mi is nyugodtan elkészíthetjük otthon is, a siker garantált" – vallja a soproni Fleck Adrienn.

A soproni Fleck Adriennre receptjeivel szerepelt már A Kisalföld receptjei második könyvében, és terveink szerint a harmadik, süteményekkel foglalkozó kötetben is szerepel majd. Amikor felkerestük Adriennt, első pillanatban még meglepődtünk, amikor egy fiatal lány fogadott bennünket. Ám mindez hamar elmúlt, hiszen Adrienn úgy beszélt az ételekről, mintha már gyakorlott szakács lenne sok-sok évvel a háta mögött. A főzést nem iskolában tanulta, már gyermekkorában szeretett a konyhában lenni és az édesanyjának segíteni, vagy csak egyszerűen nézelődni és figyelni, hogyan készül az a sok finomság. Akkoriban még csak kisebb feladatokat látott el, segített a zöldség megtisztításában, az alapanyagok kimérésénél. Ma már édesanyja helyét is átveszi a konyhában, és nem vall szégyent. Jó tanára volt tehát a főzés iskolájában. – Ismerőseim, barátaim felhívtak és gratuláltak, hogy az én ételleírásaimat is beválogatták a Kisalföld receptkönyvébe – meséli. – Mit mondjak, én is megörültem és meglepődtem. Elismerés is volt ez számomra, de felelősség is. Hiszen pontosan és jól használható ételleírásokat kellett összeállítanom. A Kisalföld receptkönyveit több dolog miatt is hasznosnak tartom. Egyrészt a receptek mellett fotó is megjelenik, így egy még ismeretlen receptnél az ember el tudja képzelni, miként is néz az ki a valóságban. Másrészt vallom, azok a receptek jók, amelyeket egyszer már elkészítettek. Számos ételleírást olvastam már szakácskönyvekben vagy az interneten, sajnos olyan is akad közöttük, amelyeket egyszerűen nem lehet elkészíteni. A Kisalföld szakácskönyveiben szereplő receptek azonban kipróbált, sokszor generációkon át öröklődő receptek, nyugodtan nekiláthatunk a sütés-főzésnek belőlük. Adrienn jelenleg a pécsi tudományegyetemen tanul. Amint van szabadideje, vagy éppen Sopronban van, segít édesanyjának. Mint mondja, sütni szeret leginkább. Itt sem kell nagy dologra gondolni, hiszen egy egyszerű meggyes lepény is lehet finom, vagy a meglepetésnek szánt csokoládés sütemény és a kuglóf. A könnyebb recepteket immáron könyv nélkül is elkészíti, azonban a bonyolultabbaknál már előkerül a leírás biztos, ami biztos alapon. Nehogy újra kelljen kezdeni a sütést egy kifelejtett összetevő miatt. Adrienn szerint a gyorséttermi étkezés kényelmessé teszi az embert. Talán ezért vannak keveset a konyhában a mai fiatalok. Pedig ha megtanulnának sütni-főzni, finomabbat ehetnének. Ilyenkor még a szeretteikkel is együtt lehetnek és kedveskedhetnek is nekik egy-egy finomsággal.

Adrienn kedvenceit ajánlja

"A könnyebb recepteket könyv nélkül is elkészíti, a bonyolultabbaknál már előkerül a leírás biztos, ami biztos alapon. Nem kell nagy dologra gondolni, hiszen egy egyszerű meggyes lepény is lehet finom.


MEGGYES LEPÉNY

Hozzávalók: 18 dkg Rama margarin, 25 dkg porcukor, 4 tojás, 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, fél liter kimagozott meggy. Elkészítés: Habosra keverjük a Rama margarint a tojások sárgájával és a cukorral, hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, végül a tojások kemény habbá vert fehérjét. A margarinnal kikent, lisztezett tepsibe öntjük a masszát és meghintjük a meggyszemekkel. Forró sütőbe toljuk, majd a hőmérsékletet a sütés közben mérsékeljük. A tésztát kihűlni a tepsibenhag yjuk, de még langyosank ockákra vágjuk. Tálalás előtt porcukorral hintjük meg.


MEGGYES PISKÓTA

Hozzávalók: 6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál liszt, 15 dkg darált dió, 1 üveg meggybefőtt. Elkészítés: A tojásokból a cukorral, a liszttel a szokott módon piskótatésztát keverünk, majd hozzáadjuk a diót és a levétől lecsurgatott, kimagozott meggyet. Simára keverjük még 5 evőkanálnyi meggylével és kizsírozott, lisztezett, közepes nagyságú tepsibe tesszük. Amint kihűlt, kockákra vágjuk és tálalás előtt porcukorral meghintjük.


VATTATÉSZTA

Hozzávalók: Tésztához: 6 tojás, 21 dkg cukor, 3 puncsízű pudingpor, 1 vaníliás puding, fél sütőpor. Krémhez: 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 2 tojássárgája, fél dl rum. Tetejére: 2 tojásfehérje, 14 dkg cukor. Elkészítés: Tészta: A hat tojásfehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, majd tovább keverjük, közben egyenként hozzáadjuk a hat tojássárgáját. Végül 3 puncs- és 1 vanília-pudingport fél sütőporral elkeverünk és hozzáadjuk a tésztához. Megsütjük. Krém: Az alapanyagokat összekeverjük. Amint megsült a tészta, kettévágjuk és a közepébe töltjük a krémet. Tetejére: Két tojásfehérjéből habot verünk, hozzáadjuk a cukrot, majd gőz felett tovább verjük. Amint megvagyunk, a tészta tetejére tesszük. Legvégül meghintjük csokoládédarával.
RIPSZ-ROPSZHozzávalók: 15 dkg porcukor, 3 tojás, 10 dkg finomliszt, 1 citrom, 7 dkg Rama margarin, a mázhoz 10 dkg főzőcsokoládé. Elkészítés: A porcukrot a tojások sárgájával habosra keverjük, hozzáadjuk a finomlisztet, néhány csepp citromlevet, a tojások keményre vert habját, az olvasztott margarint. Vajjal kikent, kilisztezett őzgerincformába öntjük. Megsütjük, amint kihűlt, olvasztott csokoládét öntünk a tetejére.

ALMÁS SÜTEMÉNY

Hozzávalók: 40 dkg alma, 20 margarin, 15 dkg cukor, 3 tojás, 1 citrom reszelt héja, egy csipet só, 1–2 evőkanál rum, 2 kávéskanál sütőpor, 20 dkg finomliszt, a tepsi kikenéséhez olaj. Negyven dekagramm almát meghámozunk és nagyon vékony szeletekre vágunk. 20 dkg margarint, 15 dkg cukrot és 3 egész tojást öszszekeverünk, ízesítjük egy citrom reszelt héjával, csipet sóval és egy-két evőkanál rummal. Belekeverjük az almaszeleteket és hozzáadunk 2 kávéskanál sütőport és 20 dkg finomlisztet. Egy tepsit olajjal kenünk ki és beleöntjük a masszát, majd 30–35 percig sütjük.


MOZAIKSZENDVICS

Hozzávalók: zsúrkenyér, bors, mustár, só, 1 kanál tejföl, kolbász, szalonna, főtt tojás, vaj, uborka, zöldségek (paprika, sárgarépa, kukorica). A kenyeret hosszában egyik oldalán bevágjuk, a belét kiszedjük, összekeverjük a felsoroltakkal, majd visszatöltjük a kenyérbe. Hűtőbe rakjuk pár órára. A tölteléknek szánt anyagokat apró kockákra kell vágni, a zöldségeket pedig metéltre. Keverhetünk hozzá ízlés szerint margarint vagy juhtúrót. Így jobban megáll a töltelék és szaftosabb lesz.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érdekli a Gönczöl-bizottság jelentése?

Tovább olvasom