Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Feljelentik Kocsis Mátét

A Fidesz kommunikációs igazgatóját rágalmazás miatt jelenti fel Mesterházy Attila és Szanyi Tibor.
Mesterházy Attila az MSZP elnöke és Szanyi Tibor az ellenzéki párt országgyűlési képviselője még szerdán rágalmazás miatt feljelentik Kocsis Mátét a Fidesz kommunikációs igazgatóját a Tavares-levél kapcsán az MSZP-re tett kijelentései miatt.

Úgy fogalmazott: az MSZP nem kíván lealacsonyodni egy "ex-MIÉP-es hazugsággép erkölcsi szintjére". Hozzátette: kikérik maguknak, hogy Kocsis Máté bármit az MSZP tollába akarjon mondani, ahogyan az MSZP sem mond semmit tollba Rui Tavaresnek. Megerősítette: az európai rendőrakadémia Magyarországra telepítését az MSZP kifejezetten szorgalmazza, üdvözli és előmozdítja, ahogyan ezt a szocialista európai parlamenti képviselők a Győri Enikő külügyi államtitkárral folytatott levelezésükben is megerősítették.

Az ügy előzménye, hogy Kocsis Máté kedden napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben azt mondta: a korábban Magyarországot elítélő jelentést készítő Rui Tavares, portugál zöldpárti európai parlamenti (EP) képviselő újabb lejáratásra készül, ugyanis levelet írt az EP illetékes bizottságának, hogy megakadályozza, hogy Magyarországra kerüljön az EU-országok rendőrtovábbképzését szervező ügynökség.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján pedig úgy fogalmazott: álláspontjuk szerint "alapos a gyanú", hogy az újabb Magyarország lejáratását célzó Tavares-levél mögött is a magyar baloldal áll, hogy ezzel is a magyar kormány sikertelenségét tudják majd hangoztatni.

Olvasóink írták

  • 4. Pirát 2013. október 16. 21:16
    „nna..igen ! micsoda különbség van a kádárseregből szemkilövető demokratává züllött vörös csürhe - és egy radikális pártból , polgári pártra váltó ember között... (nem is figyeltem a kapitány fejét - vörös volt ?)”
  • 3. keletaru 2013. október 16. 19:49
    „A legszebb mi itt alul benyelünk mindent . Nincs már itt társadalmi akarat . Hisz rég szét morzsolták a társadalmat ne tudjunk egyszer sem össze fogni . Hisz már ők is nemzetnek emlegetnek minket nem MAGYAR-nak ! Ennyi ?!”
  • 2. _csutak_ 2013. október 16. 18:07
    „A Tavares jelentés biztosa nem a szocik műve, mert nekik nincs annyi eszük .
    De írhatnám azt is, hogy különbek Orbántól aki 2003 Lisszabon,2006-ban Bruxellesben
    (http://kepfeltoltes.hu/view/130522/IMG_0577_www.kepfeltoltes.hu_.jpg :) Magyarország
    megbüntetését kérte, dokumentáltan!
    De amellett miért is pereskednek?
    Sajnos nagyon sok esetbe az általam utált fideszeseknek van igazuk:(”
  • 1. kipkop 2013. október 16. 17:53
    „Lehetséges, hogy az mszp szóvivője sem az igazmondás bajnoka, kevés hiteles mondanivalója volt az elmúlt években. Ezek szerint őt is érdemes lenne feljelenteni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Csányi Sándornak kötelező elviselni a kritikákat˝

Csányi nem mondhat olyat, hogy valaki fogja be a száját - mondta Kocsis Máté. Tovább olvasom