Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Feljutás kapujában a női focisták

A kiemelt csoportba való feljutás előtt áll a soproni női labdarúgócsapat U15-ös utánpótlás-együttese. A hétvégén Sopronban rendeznek egy négyes tornát, ahol a második hely is elegendő a számukra.
Az idei szezontól kezdve rendezik meg bajnoki rendszerben az U15-ös női labdarúgócsapatok mérkőzéseit. A soproni együttes, a Gála-Sport FC Váti Sopron az eddig megrendezett két tornán mindkétszer a második helyezést szerezte meg. Így elérhető közelségbe került, hogy feljussanak a kiemelt csoportba, azaz részt vegyenek az országos döntőben. A következő négyes tornát most szombaton a soproni Anger-réten rendezik meg. A házigazdák mellett Bonyhád, Pálhalma, valamint Nagykutas csapatai mérkőznek meg egymással.
– Abban az esetben, ha itthon csupán a második helyet szerezzük meg, a körbeverések miatt már szinte biztos, hogy résztvevői vagyunk a pálhalmi döntőnek – mondja Horváth Antal, a szakosztály vezetője, aki vezetőedző is egyben. – A csapatot jelenleg arra kell felkészíteni, hogy ne bízzák el magukat, ugyanúgy játsszanak, mint eddig. Nagy lehetőség előtt állnak, de ez nem jelentheti azt, hogy ne koncentráljunk. Tudni kell, az NB I-ben, illetve az NB II-ben összesen 34 csapat szerepel, s közülük bejutni a legjobb tíz közé nagy előrelépés. Főleg úgy, hogy alig egy éve van együtt a csapatunk.
Az egyesület a legfiatalabbak számára bázist működtet a sopronhorpácsi általános iskolában, valamint Sopronban. A női labdarúgókat tehát elfogadták a soproniak és a városkörnyékiek. A mérkőzésekre már egyre több szurkoló látogat ki.
A fiatalokhoz hasonlóan a felnőttcsapat is szépen menetel. Bár az elmúlt hétvégén idegenben kettő–egyes vereséget szenvedtek a Bonyhádtól, az esélyeik továbbra is biztatóak. Az őszi szezon végén a bajnokság első négy helyezettje jut a kiemelt csoportba. A soproniak jelenleg a hatodik helyen állnak, de olyan kicsi a különbség az előttük lévők mögött, hogy bármi megtörténhet.

Várják a fiatalok jelentkezését

A Gala-Sport FC Váti Sopron csapatánál továbbra is várják a fiatalok jelentkezését. Bővebb információ: Fekete Henrietta 30/317-8447, vagy Horváth Antal 30/687-7277.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Allergiás tüneteket csillapít az óvodai sószoba

Tavasszal alakították ki a sószobát a szegedi vasutas óvodában. Egészségmegőrzésre,… Tovább olvasom