Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Felkai: a bűnmegelőzés kérdéseire komplex válaszokat kell adni

A Tett program lényege, hogy az áldozatoknak támaszt, a bűnelkövetőknek pedig esélyt adjon a társadalomba való visszailleszkedésre.
Komplex társadalmi problémákat csak komplex módon lehet kezelni, így a bűnmegelőzés vagy az áldozatvédelem sem kezelhető csak rendészeti, vagy csak szociológiai kérdésként - mondta a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára egy keddi budapesti konferencián.

Felkai László, a Tett - program az áldozatokért és a tettesekért elnevezésű, közel 2,2 milliárd forintos európai uniós projekt záró rendezvényén arról beszélt, hogy a cél érdekében fel kell mérni, és egységes rendszerbe kell összefogni a közigazgatás és a tudomány valamennyi érintett területét. Elmondta: több mint 2300 elítélt vett részt a két és fél éve megkezdett programban. Az államtitkár nagy eredménynek nevezte, hogy közülük - szabadulásuk után - minden második önként jelentkezett munkáért a munkaügyi központban, ez pedig szavai szerint azt jelzi, hogy a program valóban a társadalmi beilleszkedést szolgálja.

A Tett program lényege, hogy az áldozatoknak támaszt, a bűnelkövetőknek pedig esélyt adjon a társadalomba való visszailleszkedésre. A projekt keretében tavaly februárban egy áldozatsegítő telefonvonalat hoztak létre, melyen keresztül azonnali pénzügyi vagy jogi segítséget tudnak adni a hozzájuk fordulóknak. A 06-80-225-225-ös segélyvonalon eddig 8640 hívást fogadtak.

Felkai László közölte: tekintettel az elért eredményekre, szeretnék, ha a bűnmegelőzési, áldozatvédelmi projektet az Európai Unió következő hétéves pénzügyi tervében is folytatni tudnák. Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára a program szükségességét egyebek között azzal indokolta, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekből szabadultak visszaesési aránya 50 százalék körüli. Ezért szerinte erősíteni kell a bűnmegelőzési tevékenységet, hogy a szabadultak könnyebben vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba, illetve, hogy könnyebben munkába tudjanak állni.

Arról is beszélt, hogy az európai büntetőpolitika hangsúlyt fektet arra, hogy megfelelő módon teret engedjenek az úgynevezett helyreállító igazságszolgáltatásnak, amely szavai szerint új filozófiát teremt a bűnözés megítélésében.

A Tett program keretében segítséget nyújtanak a veszélyeztetett kamaszoknak is, hogy "elkerüljék a meggondolatlan balhékat". A kiosztott tájékoztatóban arra hívták fel a figyelmet, hogy ebben a korosztályban nem mindig elég visszatartó erő a büntetés; sokszor hatékonyabb, ha a bűnelkövetéshez vezető okokat is megpróbálják hatástalanítani.

"Ha sikerül fejleszteni a hiányzó szociális készségeket, akkor nemcsak a büntetéstől való félelem, hanem a belátás, az együttérzés vagy a saját életük tudatosabb vezetése tartja vissza a fiatalokat a bűncselekmények újabb elkövetésétől" - írták.

A projekt keretében felnőttképzési tanfolyamokat is szerveztek a Miskolci Egyetemen, ezen csaknem 600 szakember, tanárok, óvónők, védőnők és civilek ismerkedtek meg a korszerű bűnmegelőzési módszerekkel, ezek között a gyermekek áldozattá és bűnelkövetővé válásának megelőzéséről, vagy az áldozatokkal való bánásmódról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NGM: a kormányváltás óta a legdinamikusabb növekedést mutatta a foglalkoztatottak száma

A 2012. május-júliusi időszakban tovább folytatódott a foglalkoztatottak számának 24 hónapja tartó emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva. Tovább olvasom