Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Félkatonai szervezetet alakítanak az ellenőrzésre

Az élelmiszerbiztonságról egyeztetett a nagyobb áruházláncok képviselőivel a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Gráf József közölte: "félkatonai szervezetet" állítanak fel, amely az élelmiszerek minőségét ellenőrzi.
Jogszabály-változtatásokat kezdeményez jövőre a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítsák az élelmiszer-hamisítást - közölte Gráf József miniszter, miután tárgyalt a nagyobb áruházláncak képviselőivel.

A tárcavezető elmondta: szeretnék elérni, hogy a jövőben a büntetést, bírságot ne csak az adott ügyben született jogorvoslat után lehessen beszedni. "Ez jelentős visszatartó erő lenne" - tette hozzá.

Az áruházláncok, kereskedelmi szervezetek, illetve a kormány képviselői ezentúl negyedévente találkoznak, hogy egyeztessenek a hazai élelmiszerbiztonságról.

Az elkövetőknek az a módszerük, hogy külföldről felvásárolják a lejárat előtti szavatosságú termékeket, behozzák Magyarországra, átcímkézik, majd eladják. Gráf József elmondta, hogy az ellenőrzések koordinálására és az új tapasztalatok megbeszélésére szakértői bizottságot hoznak létre. Az élelmiszerraktárakat pedig célirányosan, soron kívül és bejelentés nélkül ellenőrzik.

A miniszter kiemelte, hogy a kormány döntése alapján az Élelmiszerbiztonsági Hivatal az agrártárcához került, így ez a terület teljes egészében minisztériumi irányítás alá tartozik.

Gráf József hangsúlyozta, hogy az ellenőrzést végzők körében nem lesz létszámleépítés. "Az akciószerű, gyakran éjszaka végzett ellenőrzéseket egy fiatal szakemberekből álló, ütőképes félkatonai csapat végzi, amely közvetlenül a miniszter irányítása alá tartozik" - közölte a tárcavezető.

Az elmúlt időszakban 400 tonna élelmiszert foglaltak le, többet mint az elmúlt 10 évben összesen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vizitdíj megszüntetheti a hálapénzt?

Tovább olvasom