Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Fellegi: a hitelkeret nagysága a tárgyalásokon dől el

Fellegi Tamás jelentős mérföldkőnek nevezte, hogy elhárultak az akadályok az IMF/EU-hiteltárgyalások megkezdése előtt. Elmondta, hogy a csomag nagysága a tárgyalásokon dől majd el, a kormány pedig továbbra is elővigyázatossági hitelkeretről tárgyalna.
Az egyes pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: a tárgyalások időtartamát most még nem lehet meghatározni, a hitelkeret nagyságáról is a tárgyalóasztalnál kell dönteni. Hozzátette, hogy egy ilyen tárgyalás normálisan is több hétig szokott tartani, ám a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetben a szokásosnál hosszabb időt vehet igénybe.

Fellegi Tamás szerint miután megszületett a politikai döntés, a következő lépés az lesz, hogy szakértői szinten megkezdődnek a tárgyalások, egyeztetni kell a menetrendet. A szakértői tárgyalásokon az EU, az IMF, az Európai Központi Bank, az MNB és magyar kormány képviselői vesznek részt. Elmondta, hogy a tárgyalásokon várhatóan az adórendszer, a költségvetés és a növekedés kérdésköre is szóba kerül. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egykulcsos adó is tárgyalási téma lehet az IMF/EU egyeztetésen, de jelezte: a kormány elvi pozíciót foglal el ebben a kérdésben, és nem áll szándékában az arányos egykulcsos adórendszeren változtatni.

Arra a kérdésre, hogy ő vezeti-e a majd a hivatalos tárgyalásokat, úgy válaszolt: a miniszterelnöknek van kormánya, ő dönti el, ki vezesse a tárgyalásokat. Hozzátette: sajtóértesüléseket nem kommentál.

Kérdésre elmondta: a jegybankkal kapcsolatban a kormány világossá tette, hogy a mostani jegybanki vezetés mandátumának lejártáig, azaz jövő márciusig nem fog lépni sem harmadik jegybanki alelnök, sem a monetáris tanács kibővítése kérdésében.

Ha esetleg bíróság elé kerülnek a még fenn maradt vitás kérdések, azaz az MNB elnökének eskütétele, illetve fizetése, a magyar kormány a bíróság előtt is hajlandó megvédeni az álláspontját - mondta. Hangsúlyozta: a jegybankelnök fizetését illetően a kormány egyértelművé tette, hogy az a közszférára vonatkozó bérrendezés része, és nem egyedi döntés volt. "Ez elvi kérdés, ha kell, készek vagyunk bíróság előtt is megvédeni ezt a pozíciót" - fogalmazott Fellegi Tamás. Hasonlóan nyilatkozott a jegybankelnök esküjéről is, amelyet szintén elvi kérdésnek nevezett.

Megerősítette, hogy a magyar kormány egy elővigyázatossági hitelkeretről kíván tárgyalni a nemzetközi szervezetekkel, ami védőhálót jelent az ország számára.

Az Európai Bizottság szóvivője szerdán jelentette be: az EB készen áll arra, hogy megkezdődjenek a pénzügyi tárgyalások Magyarországgal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy elővigyázatossági hitelkeretről. Az Európai Bizottság szerdai ülésén úgy ítélték meg, hogy Magyarország "elégséges lépést tett és kötelezettséget vállalt" ahhoz, hogy elinduljanak a hivatalos tárgyalások - derül ki a brüsszeli hivatalos közleményéből.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A családi pótlékot nem, a gyermekvédelmi kedvezményt viszont utalványban kapják

Több támogatást továbbra is pénzben kapják meg a családok, a rendszeres szociális segély kifizetési módjáról az önkormányzat dönthet. Tovább olvasom