Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Fellélegzett a tőzsde, 313 forint az euró

A nap nyertese az OTP volt, amelynek árfolyama 12 százalékkal növekedett a nap folyamán. Újabb mélypontot ért el a forint.
A reggeli-délelőtti csökkenés után a kora délutáni óráktól emelkedésnek indult a Budapesti Értéktőzsde indexe. A BUX a nap végére 9880,3 ponttal, 3 százalékkal csütörtöki záróértéke fölé került. A vezető részvények kivétel nélkül növelték árfolyamukat. A nap nyertese az OTP volt, amelynek árfolyama 12 százalékkal növekedett a nap folyamán, délután négy órakor a nyitóértékhez képest 10 százalékkal emelkedett, ami miatt fel kellett függeszteni a kereskedést.

Péntek estére kissé összeszedte magát a forint. Az esti hét órás adatok szerint 313 forinton jegyezték az eurót a bankközi piacon, egy svájci frankért 214 forintot kellett fizetni. Az amerikai dollárért 250 forintot adtak péntek délben, estére pedig 247 forintig gyengült a tengerentúli deviza.

A forint árfolyama pénteken is erősen ingadozott. Az euróval szembeni árfolyama dél körül negatív csúcsot ért el 317 forint feletti értékkel, délután viszont 312,1-en is járt. A svájci frank árfolyama 216 forint környékén mozgott napközben, amire korábban nem volt példa.

Olvasóink írták

  • 8. trixi11 2009. március 07. 12:49
    „Boytronic
    Mert ez az igazság! De nem kell félni, nem fog fájni!”
  • 7. Boytronic 2009. március 07. 10:44
    „Miért van az az érzésem hogy manipulálnak de keményen????”
  • 6. Elendur 2009. március 07. 06:42
    „:))))))))))))))))))))))))))

    Eddig azt hittem, hogy ittHUN mindenki a focihoz ért, de látom, MO most már 3 millió gazdasági szakértő országa.
    Hajrá!!!!!!!!!!!!!

    És mégegyszer: :))))))))))))))))”
  • 5. comet 2009. március 06. 19:30
    „2 amúgy ha most felvásárolta őket és nincs mögötte tartalom, akkor az első berezgésnél el is fogja adni őket. Ha ez így van akkor azt pár nap múlva látni lehet majd az akkor beszállók nem kis bánatára.”
  • 4. comet 2009. március 06. 19:24
    „2. egyre gondoltunk.”
  • 3. LukSzusz 2009. március 06. 19:19
    „Hű de megnyugodtam,éljen Fletó,nem kell szibir.”
  • 2. achilleus 2009. március 06. 18:23
    „1. hozzászólás comet 2009.03.06. 17:46
    Nyilván Csányi kezdte felvásárolni a saját részvényeit, és néhányan még kaptak rajta. Annál is inkább ez látszik valószínűnek, mert ugyanebben a periódusban a DAX és a Nasdaq jócskán esett. A forintról meg annyit, hogy 3 nappal ezelőtt még a 300 forint körüli árfolyam volt a "téma".”
  • 1. comet 2009. március 06. 17:46
    „only manipulation”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: Új világrend születik

A pártelnök szerint munkát és jövedelmet kell teremteni az embereknek, és állami ellenőrzés alá kell vonni a pénzpiacokat. Tovább olvasom