Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Felmentették Hajdúszoboszló rendőrkapitányát

A Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány június 14-i hatállyal indoklás nélkül visszavonta Domján Sándor rendőr alezredes, a hajdúszoboszlói rendőrkapitányság vezetőjének megbízatását.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint Fekete Csaba rendőr dandártábornok a kapitányság vezetésével Gali Sándor rendőr alezredest, a kapitányság bűnügyi osztályának vezetőjét bízta meg.

Domján Sándor az MTI-nek nyilatkozva megdöbbentőnek nevezte felmentését.

"Derült égből villámcsapásként, váratlanul ért a főkapitány lépése" - mondta, megjegyezve, hogy Fekete Csaba dandártábornokkal hétfőn még szakmai kérdésekben egyeztetett, s a főkapitány semmilyen jelét nem adta, mire készül.

Domján Sándor hozzátette: jövőre lenne 30 éves rendőri szolgálata, minden eddigi posztján tisztességgel, becsülettel, a törvényes előírások betartásával szolgált.

A főkapitány alternatívaként a nyugállományba vonulást, illetve egy megyei főkapitánysági beosztást kínált a felmentett szoboszlói kapitánynak, aki - élve erre vonatkozó jogával - öt napon belül ad választ.

Az MTI-nek arra a kérdésére: összefüggésbe hozható-e a felmentése azzal, hogy egy helyi vállalkozó ügyészségi feljelentést tett ellene, Domján Sándor úgy válaszolt: "remélem, hogy nem hozható összefüggésbe".

Szerinte súlyos veszélyt jelentene, ha az igazságszolgáltatásban dolgozók ellen egyfajta bosszúhadjárat indulhatna egy-egy lezárt eljárás után. Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője egyértelmű nemmel válaszolt az MTI tudósítójának ugyanerre a kérdésére.

(Az ügy előzménye: Tóth Lajos, a hajdúszoboszlói Silver Hotel tulajdonosa a közelmúltban sajtótájékoztatón jelentette be, hogy csaknem tíz évig tartó eljárás után, bűncselekmény hiányában felmentették a zsarolás, az önbíráskodásra és felbujtóként súlyos testi sértés bűntette elkövetésére irányuló vádak alól. Az akkor általa bemutatott ügyészségi dokumentum szerint a vizsgálatot már kiterjesztették az ügy egyik egykori nyomozóját, Hajdúszoboszló rendőrkapitányát érintően.)

Domján Sándor ezzel összefüggésben elmondta: nem indítottak büntetőeljárást ellene ebben az ügyben, s nem is hallgatta ki az ügyészség.

Olvasóink írták

  • 2. szilléri 2010. június 16. 17:47
    „Hát aki Fásyval ( alias Fási ) seftel ???????? rossz ember nem lehet ?

    Én már múlattam a Silverbe ( boling + sör )az átlag ,,madzsar " nem fog ! Lóvé !

    Kb. Forrás és környéke !
    Kívülről nézegethetjük !
    Lehet, hogy a zsarunak van igaza !
    Tudja fene !”
  • 1. deszkás 2010. június 16. 10:35
    „Tényleg rend lesz.Minden rendőrt fölmenteni.A rendőr vezetőink úgy sem arról hiresek hogy szemtől pofába.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: Orbán 29 pontja egy beismerő vallomás

Szekeres Imre szerint Orbán Viktor kormányfő 29 pontja egy beismerő vallomás arról, hogy a gazdasági… Tovább olvasom