Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Felmondott Nagy Navarrónak és Szávulynak az MTVA

A TFSZ két alelnöke december 10-én kezdett éhségsztrájkba a közszolgálati televízió óbudai székháza előtt.
Azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással szüntette meg kedden Nagy Balázs Péter (Nagy Navarro Balázs) és Szávuly Aranka munkaviszonyát a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

Az MTVA az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint az érintettek "több mint két hete tartó demonstrációjuk során folyamatosan provokálják a munkáltatót. Tudatosan jogszabályellenes magatartásukkal, tevékenységükkel megsértették a Médiatörvény és a Munka Törvénykönyve vonatkozó szabályait, politikai szerepvállalásukkal pedig semmibe vették a Közszolgálati Kódex előírását, mely szerint politikai ügyekben közéleti szereplést nem vállalhatnak, a nyilvánosság előtt véleményt nem nyilváníthatnak".

A Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője által jegyzett közlemény a két MTVA-s dolgozóról szólva azt is megjegyzi, hogy ők tevékenységükkel azt juttatták kifejezésre, hogy "nem akarnak a közszolgálati médiában dolgozó munkavállalói közösséghez tartozni", ezért - mint a szóvivő fogalmaz - "nem hagytak más lehetőséget a munkáltató számára", mint hogy éljen a rendkívüli felmondás munkajogi eszközével.

A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) két alelnöke december 10-én kezdett éhségsztrájkba a közszolgálati televízió óbudai székháza előtt. Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka a tiltakozással azt követelte, hogy a Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökének kitakarási ügye miatt bocsássák el az ügyben felelősséggel tartozó vezetőket.

Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője korábban azt közölte: az éhségsztrájkolók demonstrációja magánterületen zajlik, a demonstrációt a hatályos jogszabályok szerint senki nem jelentette be, így arra senki nem is kaphatott engedélyt. Hozzátette: az akció semmilyen formájában nem felel meg a sztrájktörvényben foglaltaknak.

Olvasóink írták

  • 16. DMagóg 2011. december 28. 16:03
    „Sajnos kevesen vannak, akik az igazságérzetükért képesek önmagukat is feláldozni. Ők megtették! Hogy igazuk van-e? Nem tudom. Ha jogilag nincs, akkor az lehet a rossz (diktatórikus) jogszabály következménye. Egyébként meg, ha igen, akkor folytatni, támogatni kell!”
  • 15. joy 2011. december 28. 13:59
    „Az erkölcstelenség ellen tiltakozókat kirúgják hazug erkölcsre hivatkozva.
    Viktorianizmus 2011.
    :o(”
  • 14. gavallér 2011. december 28. 12:12
    „Lehet itt jogászkodni. Tudomásul kell venni ,hogy akit küldenek az menjen.
    Mert, mint ahogyan jól tudjuk: vannak vezetők és vannak vezetettek.
    Az más téma, hogy ez miért kap ekkora sajtó nyilvánosságot? Kirúgtak már az elmúlt
    párhónap alatt nem csak két embert.”
  • 13. klj-54 2011. december 28. 12:08
    „12. N.P.
    Hidd el nekem, hogy egy munkajogász tudni fogja melyik szakasz melyik paragrafusának melyik albetűje az ami a munkáltat által okot adhat a rendkívüli felmondásra!

    Mint írtam a PTK és a munkaügyi törvények köszönő viszonyban sincsenek egymással!
    Apró példa 1982-ből. Fékhibából eredően utolértem az előttem haladó buszt. Bíróság felmentett, papírom vana balesetmentes vezetésből.
    A munkaügyi része pedig 1500 Forintnyi bosszú volt, amit rám vertek!
    Pedig jogilag tiszta vagyok.

    Ha valamit írok, arról általában van valamilyen múltbéli ismeretem.”
  • 12. N.P. 2011. december 28. 10:40
    „klj-54
    A felmentésük pontos indoklását egyikünk sem ismeri. Én sem vagyok jogász, de az mindig a gyengeség, a bizonytalanság jele, ha egy szóvivő kizárólag általánosságokban beszél, egy lendülettel hivatkozik a Médiatörvényre, az MT-re, és a Közszolgálati Kódexre. Az utóbbiból idéznék: "A Kódex nem jogforrás, így konkrét, betartatható kötelezettségeket nem tartalmaz." .... szóval hablaty.....”
  • 11. klj-54 2011. december 28. 09:11
    „10. deszkás
    Nem a szagszervezetről írtam!
    Az hazánkban nincs.
    Itt és most kettő munkavállaló nem konzultált munkajogi jogásszal és ez hatalmas baki volt!
    Amúgy egyetértek a céljukkal, de a véleményem nem jogásszal megvitatott álláspont.
    Tudomásul kell venni, hogy vannak korlátok.
    Az pedig a munkaadó "jó szándékát" mutatja (okos húzás volt!), hogy hagyta pattognia labdát.”
  • 10. deszkás 2011. december 28. 08:50
    „KLJ! Szokatlan tőled a szakszervezet és a részeges alkalmazott összehasonlitás. A másik:elég sokáig pattogott az a labda mire a "munkaadó " lecsapta. Amerikából vett példa a szakszervezet fekély. Ez a bibi.”
  • 9. klj-54 2011. december 28. 08:39
    „3. N.P.
    Miért provokálsz?
    Te is tudod, hogy igazam van!
    Olvasd el kérlek a vonatkozó törvényeket és vesd össze azzal amit írtam.
    Nem vagyok jogász csak jog ismerő!
    Voltam vállalkozó, kénytelen voltam megtanulni, hogy a részeges beosztottamat miként tudom úgy elküldeni, hogy az ne tudjon a joggal visszaélni.
    Ezek ott az éhező tüntetésen több szabályt (polgári és munkajogi) megsértettek, emiatt aztán adtak egy kihagyhatatlan labdát a munkaadójuknak.
    Az élt a magas labdával és leütötte.
    Ennyi.”
  • 8. kislevi 2011. december 28. 05:04
    „Következő lépés: "... és jött értük a nagy fekete autó"
    Basszus, mi van ebben az országban :(”
  • 7. Larsson 2011. december 27. 22:22
    „Nem igaz, hogy az ellenzék nem tudná összeszedni az elmúlt 1,5 éve megszorításait, bicskanyitogató ügyeit és naponta 8-10 órában sulykolni az elvakult narifanoknak, hogy mi folyik itt??? Hátha felnyílna a szemük...”
  • 6. Kazikázmér 2011. december 27. 19:21
    „Ez tiszta politika! Meg a tájékoztatási monopóliumhoz való ragaszkodás! Egyik fél sem engedhet!”
  • 5. tótkomlósi 2011. december 27. 19:11
    „Ja és még valami!
    ENNYIT A SZÓLÁSSZABADSÁGRÓL!
    Éljen a médiatörvény!”
  • 4. tótkomlósi 2011. december 27. 19:10
    „Akkor a józan PARASZT ésszel gondold végig, hogy miért is?
    Ja, azt már nem tudod?

    Mert nem akartak statisztálni a fényező kommunikációhoz!”
  • 3. N.P. 2011. december 27. 19:04
    „klj-54
    Tehát a munkáltatónak MINIG IGAZA VAN! Aki sztrájkolni mer, vagy hőbörög azt ki kell rúgni, kivéve akkor, ha nem nyilvánosan prüszköl.....”
  • 2. JungHeinrich 2011. december 27. 19:04
    „Egy partallami es diktatorikus rendszerre jellemzo hamisitas es cenzura ellen fel kell szolalni nekik, neked es minden szabad gondolkodasu embernek partallastol fuggetlenul! Ez kicsit tobb annal mint nyilvanos pruszkoles...”
  • 1. klj-54 2011. december 27. 17:18
    „Józan paraszti ésszel átgondolva:
    Ki tartana olyan alkalmazottat aki a cége ellen prüszköl nyilvánosan?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Rohamtempóban a diktatúra felé˝ - Külföldi sajtó Magyarországról

Orbán, a kamikaze; Félelem uralkodik Magyarországon; Orbán Viktor a magyar Übü király - néhány cikk… Tovább olvasom