Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Felrobbantják az egykori olimpikon egyik csőbombáját

Legalább négyféle szakértő fogja megvizsgálni azokat a robbanószereket, amelyeket az egykori cselgáncsos olimpikonnál, Tölgyesi Krisztiánnál találtak október 23-án a Nyugati téren. Egy csőbombát felrobbantanak, hogy kiderüljön milyen kárt okozott volna.
Hamarosan felmérik a cselgáncsozó robbanószereinek pusztítását a tűzszerészek. – Erre azért van szükség,hogy pontosan megállapítsák, mekkora a hatóereje, mennyire veszélyes, milyen körben milyen pusztítást tudott volna végezni az eszköz – közölte a Blikk kérdésére egy névtelenséget kérő tűzszerész szakértő.

– Az egyik legfontosabb annak megállapítása, hogy valójában alkalmas lett volna-e emberi élet kioltására, súlyos sérülés okozására, vagyis robbanószerkezetről van-e szó. Ez a vád szempontjából fontos, így tudják, mivel gyanúsítják meg. Legalább négyféle szakértő fogja vizsgálni a bombákat: így tűzszerész, vegyész, elektronikus szakértő elemzi azokat, a készüléken található nyomokat DNS-vizsgálatnak is alávetik. Utóbbi segíthet azonosítani mindazokat, akik részt vettek a beszerzésben, az összeállításban – tudtuk meg a szakembertől.

Csőbombák A szerkezetek közül az egyiket felrobbantják majd a szakértők.
A csőbombák közül az egyiket felrobbantják majd a szakértők.

A sydneyi olimpián is részt vett Tölgyesi Krisztián (33) cselgáncsozót gyanúsítják azzal, hogy robbanószerkezeteket rakott egy Peugeot 206-ba, amit október 23-án este találtak meg a rendőrök a Nyugati téren. Kiss Imre, a Terror Elhárító Szolgálat tűzszerész parancsnoka korábban azt mondta, hogy a csőbombák egy kisebb kézigránát hatóerejével robbantak volna, míg a három gyújtóbomba nagy pusztítást végzett volna 10 méteres körön belül.

Előzetesben Az NNI Aradi utcai bázisán őrzik az egykori bajnok cselgáncsozót
Előzetesben az NNI Aradi utcai bázisán őrzik az egykori cselgáncsozót

– A rendőrség felkészült arra, hogy a jövőben az utcai zavargások során akár pokolgépet is bevetnek a rendbontók. A Budapesti Rendőrfőkapitányság megerősíti a bűnügyi hírszerzést azoknak a radikális csoportoknak az irányába, amelyek eddig sem riadtak vissza az erőszakos cselekményektől – mondta Bodnár Zsolt bűnügyi igazgató. – A rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök is ennek megfelelő képzést kapnak, hogy ki tudják szűrni a gyanús embereket a tömegből, s felismerjék az álcázott robbanóeszközöket.

Meglátogatja az ügyvédje

Tölgyesi Krisztián, az egykori olimpikon cselgáncsozó az NNI Aradi utcai bázisán van előzetes letartóztatásban. A gyanúsított fiatalember kihallgatását nem tervezik az elkövetkezendő napokban. Ügyvédje, Novozánszky Ilona kedd reggel megy be a nyomozás vezetőjéhez, hogy megismerhesse az iratokat, s egyben indítványozza, hogy független szakértők vizsgálják meg a lefoglalt bombák hatóerejét.

Olvasóink írták

  • 12. flexsnake 2008. október 29. 11:27
    „Ez egy rohadék, fell kell dugni a seggébe és felrobbantani.Semmi jelentősége nincs milyen hatóerejű!Ha csak egykilo uránt rakok atombombába és nem 100at akkor én egy szent vagyok? Hát basszák meg!”
  • 11. kukkkk 2008. október 28. 21:41
    „"Minden nemzetnek olyan kormánya van, amin?t érdemel.
    Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek
    ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép
    azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol
    fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan
    megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben
    van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy m?veletlen."
    (Széchenyi)”
  • 10. kúúr 2008. október 28. 19:41
    „Hát ezért tart itt Magyarország, mert kevés van hozzá hasonló!!! Ülünk mindannyian a meleg szarban, tétlenül...Ő legalább próbálkozik...”
  • 9. sherlok Homes 2008. október 28. 15:19
    „Remélem nem dohányzik. Mert a rács mögött lekaparja a gyufamérget.
    Az ügyvédje meg azzal fog jönni, hogy sanyarú gyerekkora volt. Apja, anyja verte. Ezért magán iskolába kényszerült, ahol elvégezte a vízszerelő szakmát.
    Különben meg az a véleményem, hogy nem ő robbantotta volna fel őket, hanem pénzért árulta.”
  • 8. dova 2008. október 28. 13:24
    „Megy a maszatolás ismételten.”
  • 7. Carlo 2008. október 28. 13:16
    „szóval ha nem robban fel, akkor csak 1 kedves kis olimpikon?
    ha meg igen?
    basszátok meg, ez terrorizmus, akár van társa akár nincs

    életfogytot neki, vagy ....”
  • 6. Herkéné 2008. október 28. 10:45
    „Vele kellene felrobbanttatni, és nem engedni sem arrébb állni, sem védőeszközt használni. Ja, és az Anyját is melléállítani. Pihentagyú idióták.”
  • 5. Foreign 2008. október 28. 10:23
    „Valoszinu nem o keszitette, hanem valakik odaadhattak neki, lehet al kaida segitseggel:))
    Az Al Kaida modszere kocsikat robbantani:)

    Majd igy kezdodik a pletyka, es holnap mindenhol majd azt irjak hogy az al kaida volt:))”
  • 4. 88lelkitoprongy 2008. október 28. 09:49
    „Nagyon ugyesen kiretusaltak ezt a cigany faszt a foton. Csinalhattak volna neki mingyart nagy orrot is.”
  • 3. kriszt 2008. október 28. 09:28
    „bár állítólag csak füstbombának szánta. most kiderül.”
  • 2. paranoid 2008. október 28. 09:19
    „Ültessétek rá!”
  • 1. SunCity 2008. október 28. 08:31
    „Szerintem aztán mindegy ,hogy működőképesek-e a szerkezetek.Úgy gondolom ,hogy azért készítette ,hogy fel is robbanjon.Az más kérdés lesz ,hogy működik-e.Mert a lényeg az ,hogy egy normális ember nem készít csőbombát,meg különböző robbanószerkezeteket.Az, hogy nem robban fel esetleg ,vagy nem elég nagy a pusztítóereje ,az már múlhat azon is ,hogy ez a fasz nem megfelelően készítette el,De ennek csak örülnénk ,mert hát sok ilyen elmebeteg járkál az utcán.Lelki ismeret 88 ,úgy-e nem kell bemutatni senkinek őket.88 ra meg mindenki tudja ,hogy mire kell asszociálni!.A kedves ügyvédnőjéhez meg csak1 kérdésem van.:Egyik nyilatkozatában azt nyilatkozta ,hogy ezek nem működőképes robbanó szerkezetek ,na akkor gondolom ott lesz az egész családja a bomba mellett amikor a tűzszerészek letesztelik?Vagy azért enyire nem bízik meg a rasszista neonáci védencében?De ha lehet egy kérésem :Állítsák már a Bobmák mellé tesztelés közben Krisztiánt s barátait,s családját.Kíváncsi lennék milyen fejet vágnak mikkor van a pukkkkkkkk”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csaba túlélte az öngyilkos merényletet

Bársony Csaba könnyebben sérült meg, két amerikai katona meghalt, egy tálib öngyilkos merénylő robbanásától Afganisztánban. Tovább olvasom