Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Felsőoktatási toplista

A felsőoktatási intézmények rangsorát továbbra is az ELTE vezeti, méghozzá nagy fölénnyel.

A szakok listáját változatlanul a közgazdasági szak vezeti - noha idén jóval kevesebben választották, mint tavaly -, alig megelőzve a jogász szakot, míg a legnépszerűbb bölcsészképzés idén is a pszichológia - olvasható az Országos Felsőoktatási Felvételi iroda (OFI) honlapján közzétett elemzésben.

Az első helyre beadott jelentkezési lapok már évek óta az öt klasszikus tudományegyetem - ELTE, Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem - dominanciájáról árulkodnak: ezek az intézmények a jelentkezők több mint egyharmadát vonzották.

Az ELTE továbbra is igen nagy fölénnyel vezet, hiszen ide adta be a jelentkezési lapját az összes felvételizni szándékozó több mint egytizede.

A második és harmadik legnépszerűbb intézmény évek óta felváltva a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem - 2005-ben összességében a Baranya megyei felsőoktatási központ intézményeibe jelentkeztek többen. Mind a PTE, mind az SZTE esetében tízezret meghaladó jelentkezői létszámot regisztráltak.

Az is több éve jellemző, hogy a népszerűségi listán a Debreceni Egyetem a negyedik, idén közel tízezer jelentkezővel. Ezeken az egyetemeken hosszú idők óta a bölcsészettudományi karok számítanak a legnépszerűbbnek, bár Szegeden idén a bölcsészettudományi karnál nagyobb számban jelentkeztek a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karra. A Budapesti Gazdasági Főiskola hosszú idő óta a legnépszerűbb főiskolának számít (összességében ötödik a listán), jóllehet ebben az évben mintegy másfél ezerrel kevesebben jelölték meg első helyen az intézmény valamelyik karát, mint tavaly.

Látványosan előretört a Semmelweis Egyetem, az immár nem csak az egyetemi orvosi karokat, hanem az egészségügyi főiskolai kart és a testnevelési és sporttudományi kart is magában foglaló intézmény közel ötezer jelentkezőjével a nyolcadik a rangsorban, beékelődve a hazai egyetemi, illetve főiskolai műszaki képzés központjainak számító Műegyetem és Budapesti Műszaki Főiskola közé.

Az előző két évhez hasonlóan idén sem található egyetlen egy magán- vagy alapítványi főiskola sem a legnépszerűbb tizenöt magyarországi intézmény között. (2002-ben a Kodolányi János Főiskola tudott felkerülni erre a toplistára.)

A TOPLISTA (az intézmény neve után a 2005-ös jelentkezők száma látható)

1. Eötvös Loránd Tudományegyetem 17 299
2. (3.) PTE Pécsi Tudományegyetem 11 765
3. (2.) SZTE Szegedi Tudományegyetem 10 323
4. (4.) DE Debreceni Egyetem 9 821
5. (5.) BGF Budapesti Gazdasági Főiskola 8 508
6. (6.) BCE Budapesti Corvinus Egyetem 8 234
7. (8.) BME Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 5 783
8. (8.) SE Semmelweis Egyetem 4 961
9. (9.) BMF Budapesti Műszaki Főiskola 4 479
10. (15.) VE Veszprémi Egyetem 4 315
11. (12.) NYF Nyíregyházi Főiskola 4 181
12. (10.) ME Miskolci Egyetem 4 157
13. (11.) SZE Széchenyi István Egyetem 4 088
14. (16.) EKF Eszterházy Károly Főiskola 4 069
15. (7.) SZIE Szent István Egyetem 3 985

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kertem alatt...

Tovább olvasom