Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Felsőoktatási törvénykoncepció: Az LMP ellenzi a kormány terveit

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke szerint már a Széll Kálmán Tervből is látszott, hogy csökkenteni akarják az egyetemek és azzal arányosan az egyetemisták számát.
Úgy látja, egy ilyen lépéssel egy nagyon fontos társadalmi mobilitási csatornát szűkítenének le. "Azt gondoljuk, hogy ebben a gazdasági helyzetben, ebben az országban ez több mint bűn" – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Osztolykán Ágnes véleménye szerint a kormányzat felsőoktatási koncepciója két tévképzeten alapul. Egyfelől minden mérés cáfolja azt, hogy magas lenne a diplomás munkanélküliek száma, másfelől nincs olyan kormány vagy oktatásirányítás, amelyik meg tudná mondani, hogy 15-20 év múlva hány diplomásra és hány betanított munkásra lesz szükség – mondta a politikus.

A jogász- és bölcsészképzésben szinte teljesen megszűnne az állami finanszírozás, ami az LMP olvasatában azt jelenti, hogy ezután csak a gazdag szülők gyermekei szerezhetnek ilyen típusú diplomát – tette hozzá.

Az LMP oktatáspolitikai szakszóvivője azt hangsúlyozta, hogy ha megvalósul a koncepció keretszámokra vonatkozó része, akkor "gyakorlatilag ebben az országban (...) diplomásnak már születni kell".

Pető Ernő visszautalt arra, hogy a miniszterelnök többször is megemlítette, büszke a származására és a családjára. A felsőoktatási koncepció megvalósulása viszont kétségessé tenné, hogy a "ma Orbán Viktorai be tudnak-e kerülni az ELTE jogi karára", mert kétséges, hogy egy alcsúti, középosztálybeli család képes lenne félévente több millió forintnyi tandíjat fizetni gyermeke taníttatására - mondta.

Olvasóink írták

  • 1. bánki 2011. szeptember 23. 18:36
    „Az LMP még az LMP-t is ellenzi.

    Kaltenbach ??????!!!!! tanár úr ...............”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnhet az ekho és az eva

Adószakértők szerint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszüntetése egyszerűsítené és átláthatóvá tenné az adórendszert. Tovább olvasom