Úgy tűnik, az egyik utolsó Malév-festésű repülőgép fedélzetén forgathattunk a minap. Az egykori Elvis park területén veszteglő, egykor vendéglátóhelyként funkciónáló IL-18-as repülőgép kiemeléséről és esetleges elszállításáról már korábban olvashattak a kisalfold.hu-n.
A 85-ös és az 1-es főút kereszteződésénél, az épületbe épített vasmadár szinte a táj része volt. Látványa a környéken közlekedők mindennapjaihoz kötődött. Általános meglepetést okozott tehát, amikor hatalmas darusautó jelent meg mellette, majd később kiemelték az épületből.
Ennek részleteit már megírta portálunk. Ezúttal elhatároztuk, hogy az olvasóknak is engedünk egy - remélhetőleg nem utólagos - betekintést a gép fedélzetére, míg sorsa rendeződik.
 |
| Fotók: Cseh Róbert |
A gép jelenleg orral a 85-ös főút felé néz, kissé megcsonkítva. A farkán lévő vezérsíkokat ugyanis leszerelték, amikor kiemelték az épületből. Több mint 20 évig volt a falak "fogságában".
Látogatásunkhoz a gépnél
Kovács Ferenc, a Debreceni Csoport Húsipari Kft. műszaki igazgatójától kértünk segítséget, aki a kiemelésnél is segédkezett.
Mivel a feljáró lépcsőt már eltolták a gép törzsétől, ezért egy villás targonca segítségével jutottunk fel a géptörzs hátsó bejáratához. Ezután léphettünk a fedélzetre. Odabent az utastér még a vendéglátó funcióra van berendezve. Kétoldalt jellegzetes körfoteleket és asztalokat helyeztek el. Dacára annak, hogy pár éve nincs kihasználva, viszonylag jó állapotban van minden.
A jellegzetes körablakokon át már csak a közeli szántóföldek, illetve a főúton elsuhanó autók láthatók. Abszurd érzés belegondolni, hogy egykor itt 10 kilométeres mélységet vagy hófehér bárányfelhőket is láthattak az utasok, a homályos ablakokon keresztül. A mai repülőgéptechnológiák és komfortok mellett, ez a masina igencsak fapados, ugyanakkor extrém és izgalmas élményt ad.
A legizgalmasabb része vitathatatlanul a pilótafülke. Kevécs olyan hely létezik, amelyben több műszert találnánk, mint egy orosz gyártmányú repülőgép pilótafülkéjében.
 |
| Az Il-18-as pilótafülkéje. A Malév kötelékében kezdetben ezek a típusok is repültek. |
Számlapok, jelzőórák, kapcsolók, potméterek sokasága mered ránk. Helyenként orosz és magyar feliratok jelzik a berendezések funkcióját. Az élményt tetézi, hogy a kormányszarvtól kezdve a gázkarokon át utolsó kis kapcsolóig, minden kipróbálható. Kihasználtuk az alkalmat és szakzsargonnal szólva: "hasra húztuk a gépet", azaz felszállást imitálva, magunk felé húztuk a kormányt.
Ezen a típuson négy fős személyzet szolgált a fülkében. A kapitányon és az elsőtiszten kívül a két hátsó sarokban a navigátor és a rádiós foglalt helyet - tudtuk meg kísérőnktől.
A repülőgép sorsa még most is bizonytalan. Többféle lehetőség is szóba került, hogy hova lehetne elhelyezni és milyen funkciót látna el. Ám ezek közül mindegyik erősen elméleti. A lényeg, hogy ne kelljen szétszedni a masinát, ennek érdekében mindent elkövetnek. A gép elszállítása egyébként nem kevés költségekkel járna - mondta el
Kovács Ferenc.
"Leszállás" után még körbejártuk az IL-18-ast, megpörgettük az egyik rotorját is. Ugyan napjainkban ez a típus már igencsak miniatűrnek számít a többi utasszállítóhoz képest, mérete mégis megdöbbentő, főleg ha elsétálunk alatta.
Egyes légitársaságok még napjainkban is repülnek ezzel a típussal. Működő példányokról több látványos videót is találhatunk az interneten.