Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Felszámolják a Rába Motort

Az eddigi végelszámolás helyett felszámolási eljárás indult a győri Rába Motor Gyártó Kft.-nél.

Ha a megyei bíróság döntése jogerőre emelkedik, megnyílhat a bérgarancia-alap, s végre pénzhez juthatnak a dolgozók.

A bíróság az Áfi Rt.-t jelölte ki felszámolónak, a cég azonban egyelőre még nem kapta meg a hivatalos iratot, így intézkedésre sem jogosult. Mindez azt jelenti, hogy idén már biztosan nem kapnak pénzt a Rába Motor dolgozói. Az ügyintézés ugyanis legalább egy hónapos határidővel jár, így legkorábban januárban juthat némi pénzhez a kft. százötven még állományban levő alkalmazottja.

A dolgozók hat hónapja nem kaptak fizetést, s teljes jövedelmükhöz már nem is tudnak hozzájutni, mivel a bérgarancia-alap terhére egy-egy főnek maximum 550 ezer forint fizethető ki, az összeg bruttóban értendő. Ebből következik az is, hogy a valamivel több mint félmilliós kifizetésbe a felmondással és a végkielégítéssel járó összegek nem férnek bele, így sajnos nem kérdéses, hogy a közel egy éve tartó gazdasági hercehurca legnagyobb vesztesei az alkalmazottak.

Felmerülhet persze a kérdés, miért maradtak mégis ennyien a reménytelen helyzet ellenére? Egyrészt azért, mivel ha a dolgozók mondtak volna fel, ekkora összeghez sem juthatnának hozzá, másrészt pedig munkanélküli-segélyre sem lennének jogosultak, amit újabban álláskeresési támogatásnak hívnak.

A Rába Motor Gyártó Kft.-nél, amely nevével ellentétben már nem a Rába Holding része, nemcsak a gazdasági helyzet siralmas, hanem az információközlés is. A felszámoló  Áfi Rt. képviselője azért nem nyilatkozik, mert nincs még hivatalos papír a kezében, a végelszámoló pedig egy hete nem reagál megkeresésünkre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szünetel

Áramszünet miatt holnap délelőtt 9 órától délután egy óráig szünetel a győri Pálffy utcai rendelés.… Tovább olvasom