Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Félti híveit a nyilvánosságtól a Jobbik

Csak írásos szerződés ellenében engedték volna forgatni a Mezőkövesdi Televízió munkatársát a Jobbik rendezvényén. A párt álláspontja szerint az érdeklődők jogait védték a döntéssel - írja a Független Hírügynökség nyomán az Index.
Nem engedték be Mezőkövesdi Televízió munkatársát a Jobbik Magyarországért Mozgalom által szervezett mezőkövesdi lakossági fórumra szombaton. A stáb a tervek szerint egy rövid híradós anyagot forgatott volna, ám a párt helyi elnöke ezt megakadályozta - mondta el a Független Hírügynökségnek Szabó Gergely, a Mezőkövesdi Nonprofit Média Kft. ügyvezető igazgatója.

"Érthetetlen, hogy egy nyilvánosnak meghirdetett rendezvényre ne lehessen kamerával bemenni. Ha pedig zártkörű rendezvényről van szó, akkor azt kell egyértelművé tenni" - tette hozzá.

Balla Gergő, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: korábban volt már egy lakossági fórum a településen, ahol ugyanennek a televíziónak a stábja forgatott, ám az esemény végül a híradóba nem került bele. Nem kizárt, hogy a felvétel nem is az előadóra, hanem inkább a résztvevőkre koncentrál, a párt pedig szeretné megvédeni a Jobbik iránt érdeklődők, szimpatizánsok jogait. Nem szeretnénk, ha illetéktelenek kezébe kerülnének a felvételek, és esetleg negatív következményei lennének annak, ha valaki a párt hasonló rendezvényén részt vesz - tette hozzá az alelnök. Szabó Gergely cáfolta az alelnök állítását, mint mondta, az anyagot leadták és ezt dokumentálni is tudják.

Olvasóink írták

  • 1. bo 2009. november 17. 18:02
    „Nem is csodálom, hogy féltik! :-)))
    http://www.metropol.hu/uploads/tiny_mce/Image/garda5.jpg
    http://www.hirado.hu/Hirek/2009/07/~/media/News/Hirado/Hirek/2009/02/26/08/magyargarda.jpg.ashx”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sólyom: a csoportos elnökség nagy lehetőség

Az Európai Unió (EU) első csoportos elnökségének tagjaként Spanyolországnak és Magyarországnak is… Tovább olvasom