Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Felülvizsgálják az erzsébetvárosi ingatlaneladásokat

A VII. kerületi önkormányzat felülvizsgálja az ingatlaneladásokkal kapcsolatos gyakorlatát a nemrég kirobbant botrány miatt - erről döntött hétfői rendkívüli ülésén a képviselőtestület.
A kerület négy frakcióvezetője végzi majd a munkát. Az erzsébetvárosi "ingatlan panama" ügye néhány hete robbant ki: azóta két politikust már előzetes letartóztatásba helyeztek.

Hunvald György kerületi polgármester hívott össze rendkívüli képviselőtestületi ülést hétfő reggelre, hogy egy belső vizsgálatot kezdeményezzen az önkormányzati ingatlanok eladása kapcsán. A polgármester elmondta, annak kell kiderülnie, hogy a nemrég nyilvánosságra került eladásoknál hozott döntések megfeleltek-e az irányadó jogszabályoknak, illetve felül kell-e vizsgálni a vonatkozó helyi rendeleteket.

A vizsgálatról szóló kezdeményezést végül elfogadta a képviselőtestület azzal a módosítással, hogy azt a négy frakcióvezető folytatja majd le. Várhatóan már hétfőn megkezdik a munkát.

A testületi ülésen Wattamány Zsolt fideszes politikus azt szerette volna elérni, hogy egy külön vizsgálóbizottság is álljon fel, amely a politikai felelősségre is kitér. Ezt azonban a képviselők leszavazták.

Simon Péter, MDF-es képviselő pedig azt kezdeményezte, hogy az önkormányzat egy rendkívüli ülésen oszlassa fel önmagát, az ehhez szükséges aláírásokat már elkezdték összegyűjteni. Hunvald György erre annyit reagált, hogy az összegyűlt szükséges szignók megléte után ülésezni fognak.

A Központi Nyomozó Főügyészség indított vizsgálatot korábban több erzsébetvárosi ingatlan eladása ügyében. Több gyanúsított mellett már előzetes letartóztatásba került Gál György, a gazdasági és Kardos Péter a pénzügyi bizottság elnöke, illetve egy velük együttműködő értékbecslő.

A gyanú szerint több kerületi házat is lényegesen áron alul adtak el egy vállalkozónak, aki később - off-shore cégek közbeiktatásával - nagy haszonnal, piaci áron adta tovább azokat. A számítások szerint a csalók összesen körülbelül 800 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak. Több háznál nem jött létre az üzlet - ezek az ügyek még 1,6 milliárd forintnyi kárt okoztak volna a kerületnek.

Olvasóink írták

  • 2. spiler 2008. december 16. 08:32
    „NA ÉS AKKOR MILESZ......A LÓVÉT MÁR RÉG KIMENTETTÉK-------ÁLLAMOSITANI AZ ILYEN SZEMÉLYEK VAGYONÁT ÉS AZ ÖSSZES CSALÁDTAGJÁNAK A VAGYONÁT,HOGY HIÁBA IRAT A 2 HÓNAPOS GYEREKRE MILLIÓKAT-----------EZ A PÉNZ MÁR SOSEM LESZ MEG----HOL A Z ÜVEGZSEB............MOST IS FALAZ A POLGÁLMESTER,CSAK TV NYILATKOZATÁT KELL NÉZNI.”
  • 1. achilleus 2008. december 15. 13:54
    „Ez a hír ugyanaz, mint fenn????

    Ingatlanbotrány: nem lesz átfogó belső vizsgálat
    Nem állhat fel külön vizsgálóbizottság a gyanús önkormányzati ingatlaneladások kivizsgálására Erzsébetvárosban - a Fidesz előterjesztését hétfőn rendkívüli ülésen utasította el a szocialista Hunvald György vezette képviselő-testület.
    Utoljára frissítve: 2008. december 15., 12:34
    Átfogó belső vizsgálat helyett az MSZP-SZDSZ-es többségű önkormányzat a négy helyi frakcióvezetőt bízta meg, ellenőrizzék a kerület gazdasági bizottságának ingatlan-elidegenítési gyakorlatát.
    Mint ismeretes, az ügyészség kilenc embert - köztük három SZDSZ-es képviselőt - gyanúsít azzal, hogy áron alul adtak el a VII. kerületben értékes bérházakat. A nyomozás eddigi adatai szerint összesen 800 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak, és további 1,6 milliárd forint károkozást kíséreltek meg. Két szabad demokrata önkormányzati képviselő, Gál György és Kardos Péter, valamint az ingatlanbecslő előzetes letartóztatásban van. (hírTV)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

5,5 milliárdos hitelcsomag a Pápai Húsnak

5,5 milliárd forintos hitelt kap a Pápai Hús Zrt a vállalat eszközeinek kivásárlásához és a további… Tovább olvasom