Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Felvételi pontváltó

– Semmilyen lényegi változást nem hozna a pontszámítás rendszerébe az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) most készülő javaslata, csak az eddigi pontszámítási rendszer módosulna, de a belső arányok továbbra is megmaradnának – közölte a szaktárca.

A napvilágra került információk szerint az eddigi 120+24 pontos rendszer helyett jövőre egy 500-as skálán számolják majd a felvételi pontokat. A hozott pontokat továbbra is a középiskolai eredményekből számítanák ki, jövőre azonban ebbe az érettségi már nem számítana bele, s az osztályzatok négyszereséből állna össze 200 pont. További 200 szerzett pontot az érettségin lehetne elérni. Az eddig adható pluszpontok száma 24-ről 100-ra nőne.
A szaktárca közleménye szerint szeptember első hetében viszi a szakmai és érdekvédelmi szervezetek elé az Oktatási és Kulturális Minisztérium azt a most készülő javaslatot, amely a felvételi pontszámítás módosításáról szól. A javaslat ebben a fázisban még csak egy szakmai anyag, amely csakis a megfelelő egyeztetések után, leghamarabb októberben kerülhet a kormány elé.
Az új felsőoktatási törvény előírja, hogy a felvételi eljárási rendje nem változik. Az új rendszer átláthatóbban, pontosabban tükrözné a diákok teljesítményét.
A javaslatról az OKM szeptemberben részletes egyeztetést kezd a szakmai szervezetekkel, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával, a Magyar Rektori Konferenciával, a Felsőoktatási és a Tudományos Tanáccsal, a Közoktatáspolitikai Tanáccsal.
A tervezet – ha a kormány októberben elfogadja – nem befolyásolja a középiskolások felkészülését az érettségire és a továbbtanulásra – írta az oktatási és kulturális tárca. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változó idők

Bár Az utolsó metró már elment, Catherine Deneuve és Gérard Depardieu ismét találkoznak. Egy férfi… Tovább olvasom