Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Felzúgnak a szirénák az országban a Csillagok Háborúja vészhelyzete miatt

Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz jövő hétfőn a katasztrófavédelem és a médiahatóság együttműködésével - jelentette be közös sajtótájékoztatón Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató és Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke hétfőn Budapesten.
A katasztrófariasztási gyakorlathoz országos értesítési és törzsvezetési, valamint polgári védelmi mozgósítási gyakorlat is kapcsolódik.

A gyakorlaton a katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóságok, a polgári védelem és a teljes közmédia mellett több kereskedelmi és közösségi televízió, rádió is részt vesz. A gyakorlat során a közmédia műsorszolgáltatói a nap folyamán többször megszakítják majd adásukat, öt közleményt ismertetnek, ám a félreértések elkerülése érdekében fiktív helyszíneket közölnek, a Csillagok háborúja című film bolygóit nevezik meg.

Szalai Annamária, az NMHH elnöke a gyakorlattal kapcsolatban arról beszélt, hogy az információ olyan érték, amely például katasztrófahelyzetben, elemi csapásoknál létfontosságú lehet. Arra mutatott rá, hogy a média szerepe a tájékoztatásban ilyenkor megsokszorozódik.

A televíziókra és rádiókra utalva azt mondta, akiknek a hangját sokan hallják, azoknak a felelőssége nagyobb abban, hogy az információkat vész esetén miként juttatják el az emberekhez. Szalai Annamária annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ha az 2006. augusztus 20-ai vihar előtt a megfelelő információ időben eljut az emberekhez, akkor az életeket menthetett volna.

Az NMHH elnöke rámutatott arra, hogy ezeket a helyzeteket szervezetten kell kezelni, ezért is kerültek új elemek a szabályozásba. Példaként említette, hogy a katasztrófavédelem közleményeit a közszolgálati, a közösségi és az úgynevezett jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiumok már kötelesek közzétenni.

Szalai Annamária hangsúlyozta, az NMHH felelősséget érez azért, hogy a médiaszolgáltatók megfelelő tájékoztatást biztosítsanak a közösség védelméért, ezért is kötöttek korábban együttműködési megállapodást az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, amelynek keretében rendszeresen kipróbálják, tesztelik, miként működik a tájékoztatási rendszer.

Tájékoztatása szerint a jövő hétfői gyakorlatban a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió, a Magyar Távirati Iroda, a TV2, az RTL Klub, a Hír televízió, a Neo FM, a Class FM, az Inforádió, a Klubrádió, a Juventus Rádió, a Lánchíd Rádió, valamint a Magyar Katolikus Rádió vesz részt. Szalai Annamária kitért arra, hogy vészhelyzetben a legbiztonságosabban a rádiófrekvenciák működnek.

Az NMHH elnöke a tervekről szólva elmondta, a hírközlési szolgáltatók bevonásával megkezdték annak kimunkálását, hogy katasztrófa esetén a riasztás mobiltelefonon is eljuthasson az érintettekhez. Azon is dolgoznak, hogyan tudnák az újabb rádiók kijelzőjén látható szöveges információt megjelenítő úgynevezett RDS-rendszert rövid közlemények eljuttatására használni.

Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató arról beszélt, a jövő hétfői gyakorlat célja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek és a hivatásos tűzoltóságok állománya értesítésének, a vezetési törzsek műveletirányító tevékenységének gyakoroltatása, a feladatok végrehajtásához szükséges gyorsreagálású polgári védelmi szervezetek mozgósításának, valamint a lakosság katasztrófariasztásának begyakorlása.

Utalt arra, hogy májusban már volt egy hasonló, pozitív tapasztalatokkal zárult gyakorlat; szavai szerint a mostani annál nagyobb gyakorlat lesz.

A tűzoltó altábornagy tájékoztatása szerint a teljes gyakorlat három, egymással összefüggő részből áll majd. Egyrészt végrehajtanak egy riasztási és törzsvezetési gyakorlatot, amelyben a katasztrófavédelem teljes, 12 ezer fős hivatásos állománya részt vesz. Egyebek mellett készenlétbe helyezik majd a Kormányzati Koordinációs Bizottság Operatív Törzsét, amely mellett részlegesen működni kezdenek a Fővárosi Védelmi Bizottság, a megyei védelmi bizottságok, a helyi védelmi bizottságok operatív törzsei.

A gyakorlat második fázisában a médiaszolgáltatók tesztelik a médiatörvényben a katasztrófavédelmi szervek részére biztosított kommunikációs csatornákat, köztük az úgynevezett Marathon Terra rendszert, valamint a vezetési törzs által kiadott, valós helyzetet imitáló tesztüzeneteket, közérdekű közleményeket tesznek közzé.

A kiosztott háttéranyag szerint e gyakorlás révén a lakosság megismerheti, s így a későbbiekben, akár egy valós helyzetben, már felismeri a katasztrófák esetén történő riasztás és tájékoztatás új formáját, ily módon - valós katasztrófahelyzet esetén - jelentősen csökkenthető a személyi sérülések és komolyabb anyagi károk kockázata.

A gyakorlat harmadik fázisában mozgósítják a polgári védelmi kötelezettség alapján létrehozott gyorsreagálású szervezetek mintegy 15 ezer fős csoportjait, akik működésbe hozzák a lakossági riasztó eszközöket, így például megszólaltatnak majd 2.500 szirénát. Jelezte: kíváncsiak arra, hogy ezek a berendezések, amelyek sok tíz éve nem estek át fejlesztésen, egyáltalán megszólalnak-e.

Bakondi György arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyakorlat során csak egy fiktív katasztrófahelyzetet "állítanak be", így Magyarországon tényleges óvintézkedéseket nem vezetnek be, ugyanakkor a gyakorlásba bevont egészségügyi szervek támogatásával önkéntes véradást tartanak az Országos Vérellátó Szolgálat közreműködésével.

A múlt év októberi vörösiszap-katasztrófára utalva azt hangoztatta: nem fordulhat elő még egyszer, hogy a lakosságot ne tudják riasztani.

Májusban Völgyzugolyban volt árvíz

Idén májusban hasonló gyakorlat zajlott Magyarországon.

"A Hosszú-folyón levonuló, minden eddigit meghaladó árvíz miatt szükségessé vált a völgyzugolyi, a gondori és a rohani polgári védelmi árvízvédelmi komplex csoportok, illetve valamennyi gépjárművük 24 órán belüli teljes mozgósítása a helyi tűzoltólaktanyába. A katasztrófavédelem Ithil, Nelossel, Lainor, Annis és Adaren településeken homokot és homokzsákot biztosít a lakosság számára saját lakóingatlanaik védelméhez." - állt az MTI-OS sajtóközleményében, amely a próbariasztásról szólt.

Olvasóink írták

  • 5. Zsoltee0716 2011. november 16. 19:36
    „Hallani szeretném csak egyszer, most a próba alatt ezt a szirénát(utána soha többet, kiv ha yakorlat lesz).”
  • 4. Queenmargareth 2011. november 16. 16:39
    „Én leszek nagy gondban; én vagyok szerintem az egyedüli a Földön vagy a messzi-messzi galaxisban, aki nem látta a filmeket csak Darth Vader (jól írom?)ról rémlik, hogy "sípol"...”
  • 3. favágó 2011. november 16. 08:11
    „2! Miért te kire gondoltál?:-) O.rszágos V. ezérünkre talán?:-)”
  • 2. CsImre 2011. november 15. 19:47
    „1. baloghiren:

    A légvédelem meg a levegőt védi. :)

    ---
    Esetleg azt nem lehetne kiírni, hogy "Figyelem, katasztrófavédelmi gyakorlat?" És akkor nem lenne félreértés. Mi van, ha valaki meghallja, hogy az Uralkodó, és esetleg valós helyzetre asszociál? :)”
  • 1. baloghiren 2011. november 15. 19:31
    „katasztrófavédelmi szervek"
    nem védeni kellene a katasztrofát,hanem elháritani!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: milliárdokat költ a kormány az önfényezésére

Az MSZP szerint a kormány bóvli politikája miatt drasztikus megszorításokat szenved el az ország többsége. Tovább olvasom