Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Ferihegy elbukott a repülésbiztonsági felülvizsgálaton

Mára bebizonyosodott, hogy Magyarország és a Ferihegyi repülőtér valóban elbukott a hazánkat is ellenőrző repülésbiztonsági, úgynevezett ICAO-felülvizsgálaton. Erről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hét végén tájékoztatta a Budapest Airport Zrt.-t – értesült a Magyar Hírlap.
A napilap keddi számában megjelent cikk szerint a hét végén tájékoztatta a Budapest Airport (BA) Zrt. vezetését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - mint a közlekedésért is felelős tárca -, hogy az Európai Unió (EU) úgy döntött: a Budapestről érkező járatok utasait úgy kell kezelni, mintha unión kívüli, azaz egy harmadik világbeli országból érkeznének. Ez a következménye annak, hogy átfogó biztonsági ellenőrzést végzett a Ferihegyi nemzetközi repülőtéren a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization, ICAO), az ENSZ repüléssel foglalkozó ügynöksége.

Az illetékesek egy átfogó audit utóellenőrzését tartották Ferihegyen, és megállapították: a repülésbiztonság általuk feltárt hiányosságait nem javította ki a repülőtér üzemeltetője. A BA a legfrissebb belső hírlevelében közölte: számos területen azonnal orvosolták a dolgozókkal együtt a technikai jellegű hiányosságokat, az érintett magyar hatóságok értékelése szerint további lépésekre van szükség, különösen az utasbiztonsági és a biztonsági ellenőrzés területén.

A kedvezőtlen változás elsősorban az uniós, tehát a schengeni repülőtereken átszálló utasokat érintheti, akiknek - a jelenlegi forgalom tizedének - ismételt biztonsági ellenőrzésen kell átesniük. Ez az utasoknak kényelmetlenséget, a légitársaságoknak pluszpénzt jelent, mert nő az átszállási idő. Arról nem is beszélve, ha az átszálló utas lekési a csatlakozást, a légitársaságnak - amelyik gépére Budapesten szállt fel az utas - kártérítést kell fizetnie - ismerteti a napilap.

Olvasóink írták

  • 3. MathiasRex 2010. július 27. 13:08
    „Így már érthető, hogy miért nem fogadják el más reptereken a budapesti biztonsági címkével ellátott poggyászokat. A Ferihegyi parkolásról meg jobb nem beszélni...”
  • 2. deszkás 2010. július 27. 12:52
    „Nagyobb lesz a hiány és mivel nem mehet tönkre az állambá...Vezetőik meg fütyürésznek.”
  • 1. JungHeinrich 2010. július 27. 12:03
    „...mint altalaban mindenen amiben követelmenyek vannak.Bar az elbukott szo nem lehet ismeretlen es szokatlan az elmult 500 ev magyarorszagi teljesitmenyet tekintve...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új szereplők kerülhetnek elő a Kulcsár-ügyben

Eddig sikeresen elkerülték a felelősségre vonást a Kulcsár-ügy haszonélvezői, ez a közeljövőben… Tovább olvasom