Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Fészekben ismét a győri polgármester

Amikor még csak polgármesterjelöltként vendégeskedett a győri Fészek Klubban Borkai Zsolt, már elmondta (Kisalföld, 2006. IX. 15.) pártszínektől mentes, jól működő várost szeretne. Ezt a kijelentését ismét megerősítette, hozzátéve, ő a győriek független polgármestere, aki a Fidesz és a KDNP támogatásával dolgozik, az összes frakcióval egyeztetve.
A Fészek Klubban ismét felharsant a taps, amelyet egyszer már kiérdemelt Borkai Zsolt. Igaz, akkor mint polgármesterjelölt, most mint gyakorló polgármester. A győri Club Caratban rendszeresen találkozó grémium azt jutalmazta ezzel a tetszésnyilvánítással, hogy Borkai Zsolt őszinte, nyílt és felkészült volt. A beszélgetés elején rögtön ráterelődött a szó azokra a hírekre, melyek a városházáról kiszűrődve nézeteltérésekről szólnak a vezetők között. A polgármester ezeket nem cáfolta. Annyit fűzött hozzájuk, hogy a viták vihetik csak előre az ügyeket, egyébként senkinek nem lesz a bábja, és ő nem valamilyen érdekcsoport, hanem a győriek polgármestere szeretne lenni, természetesen tudva azt, kire támaszkodhat. Azokra, akik a kampányban is vele voltak, segítették őt, és most is mellette vannak.

A pólusprogram lehetőségeiről

A Fészek Klubban ezután egy hosszú és érdekes beszélgetés bontakozott ki az Autopolis kapcsán arról, hogy Győr miként használhatná ki a pólusprogramban rejlő lehetőségeket. Borkai Zsolt szerint profi pályázatíró céget kell alkalmazni, ám az is csak akkor lehet sikeres, ha a kormány nem késlekedik kiírni a szükséges pályázatokat. A klub tagjai közül többen is megemlítették, hogy helyi erőket célszerű lesz bevonni ebbe a munkába, mert ők ismerik a várost, ők azok, akik nem állnak odébb.

Leépítésekkel kell számolni

Természetesen az oktatás helyzete is szóba került. Minden bizonnyal leépítésekkel kell számolni, de iskolát nem szándékozik egyelőre megszüntetni a győri önkormányzat. Teszik mindezt annak ellenére, hogy közel nyolcszázmillió forintot elvonnak Győrtől. Az elvonás kapcsán kérdésre válaszolva Borkai elmondta, amit megjósolt a választások előtt, most is tarthatónak látja: éves szinten a racionalizálásokkal, átszervezésekkel minimum egymilliárd forint előteremtését a győri költségvetésből, főleg az önkormányzati vállalatok segítségével.

A Széchenyi tér felújítása

nem kérdés


A polgármester más területekről is beszélt. Az utak felújítása folytatódik, Győr igénybe veszi a korábbi városvezetés által elindított kölcsönöket a fejlesztésekhez. A Széchenyi tér felújítása nem lehet kérdéses. A nagyobb kulturális programok szervezését is megkezdték és folytatják is, jó példaként említette Borkai erre a Rómeó és Júlia nyárra tervezett megaelőadását.
Összességében egy jó hangulatú beszélgetést zárhattak a jelenlévők azzal, hogy egy munkaterületét gyorsan megismerő, határozott polgármesterrel találkozhattak. Számára azt tudták javasolni, hogy Győr érdekeit tartsa mindig szem előtt, az olyan találkozókon is például, amilyen a mai lesz a miniszterelnökkel. Ilyenkor néhány megfelelő mondat akár milliárdokat is jelenthet a városnak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Év közben ugranak majd rá a pályázati pénzekre

Élő organizmus a városi költségvetés, amely pályázatokon elnyert források következtében duzzad év… Tovább olvasom