Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Fidelitas: rasszista felhangja van az Együtt 2014 netes játékának

A Fidesz ifjúsági szervezete az Amnesty Internationalhoz fordult.
A Fidelitas szerdán az Amnesty International szervezethez fordult az Együtt 2014 mozgalom "bajai szavazatszállítós" internetes játéka ügyében.

"Ne tűrjétek a baloldali félelemkeltést. Állítsátok meg Bajnait!" - ez olvasható azon a beadványon, amelyet Falusi Vajk, a Fidesz ifjúsági szervezetének alelnöke adott át az Amnesty International képviselőjének a szervezet budapesti irodája előtt.

A Fidelitas alelnöke előzőleg újságíróknak úgy fogalmazott, hogy a Bajnai Gordon volt kormányfő által vezetett mozgalom internetes játékának "rasszista felhangja van", mert úgy mutatja be a roma embereket, mint akiket kényszerrel el lehet vinni a szavazóurnákhoz.

Kiemelte, az Amnesty Internationalnek, amely korábban brüsszeli "aggódó körútján" rasszizmussal gyanúsította a magyar kormányt, most nem lenne szabad kettős mércét alkalmaznia, fel kellene lépnie a játék ellen.

Olvasóink írták

  • 1. CsImre 2013. október 16. 21:14
    „A kormány kicsit nagyobb léptékekben játszik velünk, mint mi a játékkal. Amúgy, ha egy játékra gondolunk, abban nem tudom, mi a rasszista.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halott csecsemőt találtak Tatán

A 8 hónapos fejlettségű kislány 3-4 nappal ezelőtt született - élve. A holttestet hulladékgyűjtő… Tovább olvasom