Délmagyar logó

2018. 07. 16. hétfő - Valter 18°C | 29°C Még több cikk.

Fidesz-frakció: a parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára

A kormány 2010 óta a közszolgálat több területén hajtott végre béremelést, amely több mint félmillió dolgozót érintett.
A parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára - közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a kormány 2010 óta a közszolgálat több területén hajtott végre béremelést, amely több mint félmillió dolgozót érintett.

A béremeléseket részletezve azt írták: az elmúlt hat évben 51 százalékkal emelkedett az átlagbér, és duplájára nőtt a szakmunkás bérminimum. A pedagógusok bérét 50 százalékkal emelte a kormány, és ugyanilyen arányban növekszik 2019-ig a rendvédelmi dolgozók, rendőrök, katonák, tűzoltók bére. Az egészségügyi szakdolgozók béremelése jövőre átlagosan eléri a 65 százalékot, és magasabb bért kapnak már mások mellett a mentősök, ápolók, a bölcsődei nevelők, a szociális és a kulturális ágazat, a járási- és kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói is.

A parlamenti döntéshozók alapilletménye ezek után, a sorban utoljára emelkedik, 18,5 százalékkal - tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a javasolt megoldás a képviselők javadalmazását a gazdaság teljesítményétől teszi függővé.

A közlemény szerint az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul. Ez megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak - jegyezték meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Razziát indít a Balatonnál a NAV

Razziát indít a Balatonnál a NAV
A hatóság emberei vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokat és strandokat is felkeresnek majd… Tovább olvasom