Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Fidesz-KDNP: az alkotmánymódosítás eldöntött kérdés

Eldöntött kérdésnek tartja és egységesen támogatja a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója az alaptörvény negyedik módosítását - derült ki a képviselőcsoport hétfői ülése után tett nyilatkozatokból.
Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője újságírók előtt eldöntött kérdésnek nevezte az alkotmánymódosítást, amely - mint mondta - megfelel az Alkotmánybíróság (Ab) eddigi döntéseinek. Hozzátette, nem igazán érti, hogy a felmerült kifogások miért csak általánosságokról, és nem konkrét kérdésekről szólnak.

Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa ugyancsak újságíróknak kijelentette: a kormánypárti frakció egységesen támogatja az alaptörvény-módosítási javaslatot.

Emlékeztetett: Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök biztosította az uniós vezetőket is, hogy az alkotmánymódosítás minden közösségi normával összhangban van. Gulyás Gergely ugyanakkor hozzátette, nyilván lesznek utólagos vizsgálatok, de az Országgyűlés hétfőn "normális rendben" elfogadja az indítványt, amelyhez a zárószavazás előtt már nem lesz a kormánytöbbség által támogatott módosító javaslat.

Sólyom László volt köztársasági elnök hétfőn közzétett bírálatával kapcsolatban a fideszes képviselő azt mondta, tiszteli Sólyom Lászlót, de az Ab szerepével kapcsolatban most megfogalmazott álláspontja teljesen szembemegy azzal, amit korábban, Ab-elnöksége alatt a testület az alkotmánymódosításról írt.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva hozzáfűzte azt is, hogy a Fidesz-KDNP szerint a helyzet egyértelmű: az államfőnek az elfogadott alkotmánymódosítást alá kell írnia. Erről különösebb vitát nyitni nem lehet, "de természetesen a köztársasági elnök úr a saját hatáskörét tudja értelmezni, tehát nem szorul a mi segítségünkre" - fogalmazott.

Hétfőn negyedszer módosíthatja a tavaly év eleje óta hatályos alaptörvényt az Országgyűlés. Korábban civilek és az Európai Unió is aggodalmának adott hangot, mivel szerintük a változtatások alááshatják a jogállamiságot. A kormány szerint az alkotmánymódosítás megfelel a brüsszeli normáknak. Az indítvány alkotmányba foglalná az Alkotmánybíróság által megsemmisített átmeneti rendelkezések döntő többségét. Ilyen például a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat, az egyházak Országgyűlés általi elismerésének rendje, valamint a nemzetiségekre vonatkozó szabályok. Emellett rögzítenék a felsőoktatási hallgatói szerződések lehetőségét, a közterületen lakás megtiltását, valamint hogy az Ab csak az alaptörvényben foglalt eljárási követelmények szempontjából vizsgálhatja felül az alkotmányt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

PM: a Fidesz önkénteseknek adja át az állam erőszakmonopóliumát?

A Párbeszéd Magyarországért kíváncsi arra, hogy a Fidesz átadná-e az állam erőszakmonopóliumát bizonyos önkéntes szervezeteknek. Tovább olvasom