Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Fidesz-KDNP frakcióülés: lesz útdíj, rezsicsökkentés és törvény a közszolgáltatókról

Eredményesen zárult a Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetség háromnapos gyulai tanácskozása.
Rogán: lesz útdíj

Lesz elektronikus útdíj, semmilyen költségvetési módosításra nincs szükség - jelentette ki Rogán Antal a gyulai frakcióülés utáni csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta, a kormánypárt gazdasági kabinetjének reggeli ülésén Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter megnyugtató beszámolót tartott, amely szerint a kormány megtalálta a megoldást az útdíjjal kapcsolatban.

Harrach: törvény készül a közszolgáltatókról

Meg kell kezdeni egy olyan törvény előkészítését, amely a közszolgáltatókról szól, annak érdekében, hogy "a szolgáltatók valóban szolgáltatóként dolgozzanak, és ne pedig hatóságként" - közölte a Fidesz-KDNP gyulai évadnyitó frakcióülése után, csütörtökön Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője.

Vissza kell szorítani azokat a "túlkapásokat" is, amelyeket a szolgáltatók mellett a bankok és a végrehajtók követnek el - mondta.

A politikus az első lépésnek a rezsiszámlák egyszerűsítését nevezte, szerinte ugyanis "itt kezdődik a fogyasztó tiszteletben tartása". A pénzintézeti és végrehajtói visszaélések visszaszorítása lesz a következő lépés - tette hozzá.

A frakcióvezető elmondta: a tanácskozáson a kereszténydemokraták ismét előterjesztették, és Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-elnök vállalta is a családi adókedvezmény kiterjesztését, így nemcsak az adóból, hanem a járulékból is levonhatják az adókedvezményt azok a családok, amelyeknél a kisebb jövedelmük miatt az adó esetében ez nem teljesül.

Zajlik emellett a családi csődvédelem előkészítése, és még idén döntés születik róla - ismertette Harrach Péter.

Júliusban lesz újabb rezsicsökkentés

Július 1-jétől meg kell valósulnia a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz- és a kéményseprési díjak csökkentésének - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón csütörtökön.

Jelezte: a csökkentés mértékét az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, de a cél az átlagos tízszázalékos mérséklés.

A díjcsökkentést egy munkacsoportnak kell kidolgoznia, amelynek Fónagy János államtitkár, a fideszes Németh Szilárd és Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere lesz a tagja.
Rogán Antal - utalva az önkormányzati vezetők kifogásaira - elmondta azt is: ígéretet tettek arra, hogy áttekintik azokat az adminisztrációs szabályokat és terheket, amelyek többletköltségeket jelentenek a szolgáltatóknak.

Az agrárkamarai választások után tárgyalják a földdel kapcsolatos törvényeket

Az agrárkamarai választások után tárgyalja majd a parlament a földdel kapcsolatos törvényeket, amelyeket július 1-jéig akar elfogadni a Fidesz-KDNP-frakció - közölte Rogán Antal csütörtöki gyulai sajtótájékoztatóján.
A frakcióvezető ezt azzal indokolta, hogy így az érdekképviselet bele tud szólni a törvényalkotás folyamatába.

A földdel kapcsolatos három törvény közül egy - a termőföldről szóló - már a parlament előtt fekszik, a másik kettőt pedig az agrárkamarai választások lezárulta után terjeszti az Országgyűlés elé a kormány - ismertette.

Pénteken kerül a Ház elé az alkotmánymódosítás

Pénteken terjeszti be az alaptörvény módosítását a Fidesz az Országgyűlésnek - közölte Rogán Antal frakcióvezető az évadnyitó gyulai frakcióülést összegző csütörtöki sajtótájékoztatón.
A politikus megerősítette: a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkezők előzetes regisztrációja sem az alkotmányban, sem más törvényben nem fog szerepelni.


Korábban

Reggel még üléseznek a szakpolitikai kabinetek, majd Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője tart közös sajtótájékoztatót az évadnyitó ülésen történtekről.

A tanácskozás legfontosabb témája a további rezsicsökkentés volt, a Fidesz elnökségének javaslata szerint ugyanis tavasszal tíz százalékkal csökkenne a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díj. Ennek mikéntjéről azonban éles vita zajlott a frakcióülésen, mert több városvezető valamilyen kompenzációt szeretne a díjak mérséklése miatt az önkormányzati közműszolgáltatóknak, mondván, egy részük nem tudja kigazdálkodni a rezsicsökkentést.

Az ügy megvitatása még szerda késő este is tartott Gyulán.

Emellett szó volt az alaptörvény módosításáról is, amellyel kapcsolatban Rogán Antal már kedden jelezte: a kormánypárt javaslata nem fogja tartalmazni az előzetes regisztrációt sem 2014-re, sem a későbbi időszakra.

Olvasóink írták

  • 2. igazságkereső 2013. február 07. 15:46
    „A közszolgáltatóknak kiszolgáltatott lakosság terheinek csökkentése első fázisban. Az eddig duplán beszedett rezsidíj (az európai unió árakhoz képest!!) arányos része pedig visszautalásra kerül a fogyasztóhoz! Körülbelül ez lenne az az uniós magatartás Magyarországon, ami eddig ( 2004 óta a mai napig!! ) teljesen ismeretlen volt, pedig ez az év lesz a kilencedik, amióta uniós tagország vagyunk!! Ebből is látszik,hogy hosszú éveken keresztül milyen mértékben és mennyiségben nyúltak le bennünket, fogyasztókat a szolgáltatók az albániai szintű fizetés és a svéd adórendszer szintjén! Ugye ez ügyben is lesz intézkedés, mert ami eddig történt, közel húsz éven át, azt a Btk. a kifosztás bűncselekményének nevezi!!”
  • 1. queenmargareth1 2013. február 07. 11:39
    „alatató, rezsikkönetés..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem éri meg autópályán bliccelni! - megállítással is ellenőriznek

Az ÁAK a kamerás ellenőrzés mellett már mobil csoportokkal is vizsgálja az autópálya e-matrica… Tovább olvasom