Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Fidesz: a baloldal saját magán kezdhetné a korrupció elleni harcot

A Fidesz-frakció szerint a baloldal saját magán kezdhetné a korrupcióellenes harcot.

A kormánypárti képviselőcsoport azzal kapcsolatban juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy vasárnap délután az ország számos pontján tartanak korrupcióellenes demonstrációt civilek és ellenzéki pártok szervezésében.

A Fidesz-frakció reagálásában azt írta: a baloldalon még ma is ugyanazok ülnek, akik minden idők legkorruptabb kormányzását hajtották végre.

"Szétlopták és elherdálták a nemzeti vagyont, külföldiek kezére játszották át az ország energiastratégiai vagyonelemeit és közműcégeit, szabálytalanul költötték el a hazánkba érkező uniós források 76 százalékát, és hagyták, hogy a bankok és a csaló brókerek magyar családok százezreit tegyék tönkre" - fogalmaztak.

A kormánypártiak szerint vasárnap ugyanazok szerveznek együtt tüntetést, akik egymásról is elismerték, hogy korruptak. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt kormányfő azt mondta - idézték őt -, hogy azért hagyta ott az MSZP-t, mert ott loptak, majd azt is mondta, azt, hogy "honnan vándorolt a szocialista párthoz a pénz, jobb, ha nem tudjuk". Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől azt a mondatot citálták, miszerint "meglehetősen korrupt hely volt Magyarország a 2010 előtti időszakban". Az MSZP volt elnöke, "Mesterházy Attila ugyancsak elismerte, hogy a párttársai korrupciós ügyei hatalmas gondot jelentenek számára" - írta közleményében a Fidesz-frakció.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézze meg szerencséje volt-e! A hatos lottó nyerőszámai!

Kihúzták a 16. hét nyerőszámait. Hogy tippelt? Tovább olvasom