Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Fidesz: a kormány akadályozza az ország megújulását

Ha egy éve az emberek összefogása nem állította volna meg az MSZP-SZDSZ-kormány ámokfutását, akkor "a kormány által tőzsdére vinni szándékozott " egészségügyi rendszer mára összeomlott volna a válság miatt - közölte a Fidesz szóvivője szombaton, Fodor Gábor szavaira reagálva.
A legnagyobb ellenzéki párt úgy véli, az SZDSZ azóta is segít hatalomban tartani azt a "csődkormányt", amely szerintük az akadályát jelenti Magyarország megújulásának.

A szabad demokraták pártelnöke szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, becsapták az embereket azok, akik azt ígérték, hogy a vizitdíj eltörléséről szóló népszavazás után jobb világ jön. Egy évvel ezelőtt nem a jövőre, hanem a leszakadás mellett szavaztak azok, akik a háromszáz forintos díj ellen tették le voksukat. Vizitdíj nincs, de van helyette háromszáz forint feletti euró. Fel kell tenni a kérdést, hogy megérte-e - mondta az SZDSZ elnöke.

A referendumot követően két hibás válasz született - vélte Fodor Gábor. Az egyik a Fideszé, amely megtett mindent a reformok ellen. A másik az MSZP-jé, amely azt a következtetést vonta le a népszavazás kimeneteléből, hogy nem kell folytatni az átalakításokat. Az ellenzéki párt tevékenysége és a kormány "bársonyos semmittevése" is benne van a háromszáz forint feletti euróban - fogalmazott.

Olvasóink írták

  • 3. HUNGARISTA 2009. március 08. 16:26
    „Uj kormámány az kell uj párt is MUNKANÉLKŰLI REFORM ÉHEZŐ MAGYARORSZÁG Milyen jól hangzik !!!!!”
  • 2. Power 2009. március 07. 22:03
    „"Fodor Gábor szerint becsapták az embereket azok, akik azt ígérték, hogy a vizitdíj eltörléséről szóló népszavazást követően jobb világ lesz. Egy évvel ezelőtt nem a jövőre, hanem a leszakadás mellett szavaztak azok, akik a háromszáz forintos díj ellen tették le a voksukat. Vizitdíj nincs, de van helyette háromszáz forint feletti euró. Fel kell tenni a kérdést, hogy megérte-e - mondta az SZDSZ elnöke."

    Fodor ,"fodorkorpára" mondogatja a magáét. Fodor szerint az emberek becsapták önmagukat.

    Mert ha maradt volna a 300 forint, akkor most nem lenne 300 Ft-os euró? Nem kellett volna az IMF-hitel sem? Mert hülye azért nem vagyok!

    "nem a jövőre szavaztak" - azért nem, mert hülye vagyok!

    Fodor Gábor(SZDSZ):
    - Hajléktalan: Hat gyerekem van...
    F.G. - Örülj neki, hogy nem kapsz egy akkorát a fejedre, hogy elszáll!
    - Hajléktalan:...hat gyerekem van...
    F.G. - Nem érdekel a hat gyereked...egy utolsó állat vagy és kész. Egy utolsó bunkó.
    - Hajléktalan: ...hat gyerekem van...
    F.G. - Örülj neki, hogy nem kapsz egy akkorát a fejedre, hogy elszáll!
    - Hajléktalan: ....hat gyerekem van...
    F.G. - Nem érdekel a hat gyereked...egy utolsó állat vagy és kész. Egy utolsó bunkó.

    Horn Gábor(SZDSZ):
    "az SZDSZ fontosabb, mint az ország" ..."és ezt őszintén mondom"
    http://www.youtube.com/watch?v=y6LIBoNlQUA&feature=related

    Kuncze Gábor (SZDSZ):
    "olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik"”
  • 1. comet 2009. március 07. 17:51
    „Most ugyanígy össze kéne fogni az embereket és feloszlatni az országot csődbe juttató országgyűlést, hogy nyárig összekaphassák magukat, és ne rabolhassanak tovább.
    A megmérettetés meg majd eldöntené hogy ki próbálkozhat tovább, de már egy 200 fős parlamenttel.
    Március 15. a nagy lehetőség a Fidesznek hogy megmutassa hányan akarnak változást (nem feltétlenül Fideszkormányt). Meg arra is nagy lehetőség hogy a tömegek elé álljon és ne mögé.
    A szélhámos Fodor Gabriella nyilatkozataiva meg nem kell foglakozni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A választmány megszavazta, Bokros elvállalta, Olajos kilép

Bokros Lajos lesz az MDF EP listavezetője. Ezt Dávid Ibolya, a párt elnöke jelentette be. Tovább olvasom