Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Fidesz: a kormány zavartalanul hazudik tovább

A válságkezelés közben a kormány zavartalanul hazudik tovább - mondta László Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint bár Gyurcsány Ferenc kedden azt mondta, a válságra tekintettel leállítják a felesleges kormányzati kommunikációs kiadásokat, még mindig terjesztenek egy olyan távfűtéssel kapcsolatos kiadványt, ami László Tamás vélekedése alapján számos valótlanságot tartalmaz. Így például a Robin Hood adó bevezetésével kapcsolatban is - tette hozzá. A politikus úgy ítéli meg, a kormány sok tízmilliós összeget költ feleslegesen, valótlan információk terjesztésére.

A Robin Hood adó mellett számos "hazugság" is szerepel László Tamás szerint a szórólapon, így például az, hogy 2,5 százalékkal kevesebbet kell fizetniük a családoknak a távfűtésért, miközben a Fidesz számításai szerint idén már 22 százalékkal kell többet fizetni a szolgáltatásért. Az ellenzéki politikus szerint az ígérgetések ellenére semmit nem tesz a kormány a távfűtéses lakásban élők terheinek csökkentésére. Miközben 2002 óta 11 alkalommal emelte a gáz árát a kormány folyamatosan csökkenti a gázárkompenzációra fordított költségvetési keretet is, a tavalyi 112 milliárd után idén csak 82 milliárd jut erre a célra, míg jövőre 62,7 milliárd forint lesz a felhasználható keret - tette hozzá.

Minél tovább marad a kisebbségi kormány annál nehezebb lesz családok élete - mondta László Tamás. Az ellenzéki politikus szerint a segítség a távfűtéses lakásban élőknek címmel kiküldött szóróanyag több millió háztartásba jutott el az országban, ráadásul a Fideszhez érkező visszajelzések alapján családi házakba is, így több tízmillió forintot költ az ellenzéki politikus szerint a kormány egy olyan kommunikációs feladatra, amit azonnal le kellett volna állítani.

Navracsics: Jó lesz félni, mert fájni fog

Rég nem látott nehéz helyzetbe hozza a kormány a magyar családokat és Magyarországot azokkal a megszorító intézkedésekkel, amit kedden jelentettek be - mondta Navracsics Tibor szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezetője szerint körülbelül kétmillió ember lesz kárvallottja a közszférában tervezett bér és 13 havi illetmény befagyasztásnak, illetve a 13. havi nyugdíjak szigorításának. Jó lesz félni, mert fájni fog - mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve az egyébként is nehéz szociális helyzetben tovább csökkenek jövőre a reálbérek és a reálnyugdíjak.

Navracsics Tibor szerint Gyurcsány Ferenc megint hazudott, mivel többször is megígérte, és még október közepén is arról beszélt, hogy megvédik a 13. havi nyugdíjakat, megőrzik a nyugdíjakat és a svájci indexálást, ezzel azonban ellentmondanak a kedden bejelentett kormányzati tervek. Most azt látjuk, hogy nem őrzik meg a nyugdíjakat és azért, mert nem akarják megőrizni, maga a miniszterelnök mondta, hogy nem a Valutaalap kényszerítette őket erre a lépésre - mondta Navracsics Tibor. Ezeket feltéteket Gyurcsány Ferenc diktálja és körülbelül egymillió olyan nyugdíjas lesz a kárvalottja, aki elesik 13.havi nyugdíjtól, valamint a közszférában dolgozó 700 ezer orvos, ápoló, tanár, szociálismunkás és 100 ezer postás, vasutas, villamosipari dolgozó,akik a 13. havi illetménytől, illetve a béremeléstől esnek el - tette hozzá.

Navracsics Tibor szerint a Valutaalappal kötött megállapodással Magyarország egy 10 évvel ezelőtti állapotba jutott, és olyan országokkal került egy kategóriába, mint Izland, Pakisztán, Ukrajna, Fehérország, ők folytatnak ugyanis tárgyalásokat az IMF -el.

Magyarország Európával szemben halad -mondta Navracsics Tibor, a Der Standard megállapítását idézve, Európában a kormányok ugyanis gazdaságélénkítő eszközökkel, így adókedvezményekkel, vállalati támogatásokkal és garanciavállalásokkal igyekeznek kivédeni a gazdasági válság hatásait. Az ellenzéki politikus kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudja komolyan venni Gyurcsány Ferenc kijelentését, miszerint ha a pártok megállapodnak, adóátrendezéssel készek csökkenteni az élő munkát terhelő járulékokat. Szerinte ugyanis a miniszterelnöknek az elmúlt négy évben számtalan lehetősége lett volna adócsökkentésre, de sose tette meg. Mindig összeszorul gyomrom, ha Gyurcsány Ferenc adócsökkentésről beszél, ennek mindig az a vége, hogy nő az adó -mondta.

Olvasóink írták

77 hozzászólás
  • 77. egyszeru polgar 2008. október 31. 13:36
    „Egyet ertek "Kuci"-val. Valoban lehetosege volt mind a ket nagy partnak bizonyitani. Hat sikerult. Mondjuk a jelenlegi kormany csucsot allitott, amit szerintem eleg nehez megdonteni, mert mar nincs mit donteni!
    A gyulolkodes es irigyseg teljesen elhomalyositja politikusaink latasat, mer nem is a lenyeg a lenyeg, hanem a DIADAL. Egy vesztes van csupan a harcban, a szenvedo harmadik, a NEP, az orszag.
    Valami uj vezetes kellene, de ami tisztabb es hatekonyabb / jo iranyban / a jelenlegieknel!”
  • 76. macilaci 2008. október 30. 21:42
    „"LÁTOM,ÚGYSEM TUDJUK EGYMÁST MEGGYŐZNI./Hekaté/"
    Engem a tények és a valóság győz meg !Egyébként én tiszteletben tartom más véleményét,de a mocskolódó embert a magam részéről.....inkább nem minősítem(már ahogy kapásból megérdemelné...).DE a reagálás jogát én is fenntartom !
    Egyebekben itt sem a személyeskedés vezérel,hanem az,hogy tükörkép is van....akár tetszik,akár nem...
    Ahogy elvárjátok a saját személyetek és véleményetek meghallgatását,ugyanúgy kötelességetek más véleményét is hasonló elvek alapján tiszteletben tartani !Akár tetszik,akár nem !
    Néha én is vagyok így,de-ennek ellenére- én nem óhajtok lopni,csalni,hazudni....Még akkor nis,ha ezért butának néznek...
    Nézőpont és erkölcsi adottság kérdése.
    A sértegetés-ha erre alapot nem adnak-nem a "megjelenési formám"...
    Röüviden:Lehet kultúráltan is véleményt mondani !Ebben maradjunk !”
  • 75. ennyi 2008. október 30. 15:46
    „http://killerjoe.freeweb.hu/”
  • 74. hekaté 2008. október 30. 11:35
    „OKÉ, MACILACI,NINCS HARAG,ZÁRJUK LE A VITÁT,SEMMI ÉRTELME,HOGY TOVÁBB SÉRTEGESSÜK EGYMÁST,NEKED EZ A NÉZETED,NEKEM MEG MÁS,LÁTOM,ÚGYSEM TUDJUK EGYMÁST MEGGYŐZNI./Hekaté/”
  • 73. macilaci 2008. október 30. 10:32
    „70. hozzászólás hekaté 2008.10.29. 21:38
    Hadd válaszoljak rá!
    1,""MACILACI! -Kár volt megismételni amit mondtam, mert így jobban rögződik a köztudatban.""
    Inkább az rögződik-adódik hozzá bizonyos emberek és csoportosulások jellemzőihez-hogy azok az egyének hova és milyen"" erkölcsi"""normáknak akarnak megfelelni!Önként vagy megélhetési kényszerből....
    2," Egyébként hogy ne legyek igazságtalan: teljesen jogos a felháborodásod az irányban, hogy "nickedet" bitorolják. Ez szerintem is disznóság!""
    Ez nem disznóság !Ez a lopás minősített esete !!!Ha az az isten és az erkölcsi gazdája barma még nem fogta volna fel.És még büszke is rá a szerencsétlen....Látod vezírem,talpas létemre milyen hűséges és odaadó vagyok....
    3,"De az is disznóság, hogy ezt a tényt te egy elismert társadalmi szervezet kárára próbálod kihasználni /ha ugyan a fityesz alatt te valamit is értesz/.""
    Milyen társadalmi szervezetre gondolsz ?A Fidesz(fitsesz) nem társadalmi,hanem politikai szervezet.......Egyébként alapvetően a tettei minősítik...én csak a magam mindennapi tényei,tapasztalatai alapján !
    Az eset nem egyedi,hanem nagyon is jellemző az általad emlitett társadalmi szervezet(ek)nek.
    Te még olyat tőlem soha nem tapasztaltaltá-l és soha nem is fogsz-
    hogy más nick-nevével visszaélve-ellopva-minősítek,nyilvánítok véleményt !
    Ez (is) alapvető külümbség a két embertipus között !!!”
  • 72. XXL 2008. október 30. 08:51
    „Mindig is hazudtak!
    Adórendszerünk mindig is kitagadta a szülők jövedelméből gyermekeink létminimumát, amelyet egyébként megilletne az adómentesség. Gyermekeinket mindig is szigorúan megadóztatták és ezt egy silány családtámogatási rendszerrel helyettesítették.
    Érdekes, hogy éppen az óriási méretű államadósságot okozó nagy beruházások, pályázatok haszonélvezői állították, hogy az ő zsebükből vennék ki gyermekeink adómentességét.
    Mit is hangozattak? ,,Miért az én zsebemből fizessék mások gyermekeinek taníttatását?",,Nem kell több gyerek, így is nagy a munkanélküliség!"
    Úgy tűnik, hogy ez sem volt elég nekik, most gyermekeink jövőjét is elveszik. Az IMF hitelből soha semmit nem fogunk látni, nemhogy kapni, mert a készenléti hitelből a pénz egyenesen a hitelező külföldi bankok kezébe folyik. Most azért leszünk megrövidítve, megszorítva, hogy hitelezőink ne menjenek tönkre, amit elvesznek tőlünk, gyermekeinktől, unokáinktól és dédunokáinktól azt a külföldi bankok kapják meg.
    Hat év alatt a felelőtlenül gazdálkodó Gyurcsány-kormány megötszörözte Magyarország államadósságát. Hogyan nézünk majd gyermekeink, unokáink szemébe? Mit gondolnak majd rólunk dédunokáink?”
  • 71. csak 1 vélemény 2008. október 29. 23:29
    „Viktor sosem hazudott. Ha ő kormányozna,lenne 14.havi nyugdíj,ingyen benzin a munkábajáráshoz / igaz nekik most is van /,a földet nem adnák el,mert amit lehetett,azt Torgyán bátyánkkal eladták /12 áll.gazdaság /.Kisgazdák lettek Tokaljhegyalján.stb.
    Lehetne sorolni sokáig....most az adócsökkentést ígérik...érdemes odafigyelni ,még miket.Nem baj,azért vannak a jogászok,hogy elintézzék a hazugságok teljesíthetetlenségi indulatokat,oszt jó napot !
    Addig törekedtek,míg meg nem állították a népszavazással a reformokat.Most nagy ígérgetésekkel rágalmazásokkal
    követelik a trónt.Aztán ha nem sikerül,csak szét teszik a
    kezüket,hogy hát ez van,ami nincs.”
  • 70. hekaté 2008. október 29. 21:38
    „MACILACI! -Kár volt megismételni amit mondtam, mert így jobban rögződik a köztudatban. Egyébként hogy ne legyek igazságtalan: teljesen jogos a felháborodásod az irányban, hogy "nickedet" bitorolják. Ez szerintem is disznóság! De az is disznóság, hogy ezt a tényt te egy elismert társadalmi szervezet kárára próbálod kihasználni /ha ugyan a fityesz alatt te valamit is értesz/.”
  • 69. macilaci 2008. október 29. 21:28
    „67. hozzászólás hekaté 2008.10.29. 21:09

    "" Csillapodj le, és ne kívánjad, hogy hasonlóképp vélekedjek elvbarátaidról. Ha folyton "köpködsz",jobban teszed ha visszamégy, ahova való vagy: a Yellowstone Parkba,Smith vadőr felügyelete alá!""
    Figyusz,kaméleon !Kussolj és ne velem foglakozz !!!Nagy a vityike állatkertje....”
  • 68. Kuci 2008. október 29. 21:18
    „Mindkét nagy párt bizonyított ! Semmit ! Elkellene kezdeni felelős politikusaink felelőségre vonását ! Ez így nem mehett tovább , el adjanak minket mint egy kiló húst , felelőségnélkül csak a zsetont nyúlják , s játszák a szentet . Röhej ébredjünk már fel ! Hisz elérték amit akkartak nincs társadalmi össze fogás . Emberek ébresztő , nem ez kell nekünk ! S nem ilyen az igaz MAGYAR !”
  • 67. hekaté 2008. október 29. 21:09
    „Macilaci! Csillapodj le, és ne kívánjad, hogy hasonlóképp vélekedjek elvbarátaidról. Ha folyton "köpködsz",jobban teszed ha visszamégy, ahova való vagy: a Yellowstone Parkba,Smith vadőr felügyelete alá!”
  • 66. gyöker 2008. október 29. 21:03
    „Fidoka?! Van egy tükröd? Nezz mar bele neha legyszives!!”
  • 65. macilaci 2008. október 29. 21:01
    „64. hozzászólás ákombákom 2008.10.29. 20:45
    Nagyon téved !!!Térben és időben is !!!
    Amennyiben valaki más nevével-akár nick- visszaél,az jogokat sért,bűntettet követ el !Arról nem beszélve,hogy annyira genyó,hogy még saját magát se meri vállalni..
    Arról nem is beszélve,hogy az ilyen tettek tömkelege jellemző a fityeszesek meg a jobbikosok-finoman fogalmazok-nagyobb....el(és le)kötelezett...részére !”
  • 64. ákombákom 2008. október 29. 20:45
    „macilaci(az igazi) 2008.10.29. 19:45
    "Kérem a szerkesztőt,hogy az 56-os hozzászóló adatait adja meg a részemre"

    Macilaci! Erről már lekésett, a rendszerváltás előtt kellett volna, kivégzéssel 1958-ig!”
  • 63. fidoka 2008. október 29. 20:14
    „AZ a véleményem hogy a fidesz 1 szemét hazug,semmire kellő buzi bagázs.csak a pofájukat járatják,de kézzel fogható eredmény nuku.szijgyártó meg a tőbbi kőcsőg csak a sűket dumát hadoválja az embereknek,de semmi eredmény.ha annyira okos tojás lenne a fidesz,már nyert volna,de 1 nagy rakás kula az egész párt.”
  • 62. Logaritmus 2008. október 29. 20:10
    „Kedves rde: még mindig jobb a Fidesz hőbörgése, mint a nyilasok, a jobbikosok, gárdisták alkotta nemzeti szemét zöldessárga epeszagú borzalma. Egyébként meg mi lenne, ha másik kormány lenne? Kolbászból kerítés? Ne legyél már naív, az ország az EU tagság és az EUR bevezetés terve miatt meglehetősen kötött pályán mozog - hála az égnek.

    A magyar politikusok többségének gimnáziumi érettségije vagy normális diploma mellé nulla karrier tapasztalata és külföldi ismeretsége, tudása van. A legtöbb az egyetemről egyenesen a politikába pottyant bele és még ott is rosszul szocializálódott. Egy-két ember kivétel, lsd. pl. Rogánt aki még a jobboldalon a normálisabbak közül való, de a Szijjártó, Orbán, Kövér és a többi ehhez hasonló tényleg egy tripla nulla, annyit is ér a szakértelmük is.

    Magyarországnak bizonyos szempontból nagyon is jó, hogy hülye gyerekként van kezelve és szépen megmondják mit tehetünk és mi a korlát. Különben menne a pénzszórás és az eszetlenkedés....lsd. 40%-os béremelést, legyen minél olcsóbb a gáz akkor is ha az állam azt hitelből tudja csak lent tartani, 30 évre adósítsuk el a lakosságot devizában és adjuk el az egészet "otthonteremtési programként", stb.”
  • 61. rde 2008. október 29. 19:50
    „Elég a FIDESZ hantázásából csak kritizál kritizál de nem tesz semmit annak érdekében, hogy ezt a kormányt leváltsa.
    Minden tőrvényes eszköz a kezében van de még sem él vele, csak ámítja az embereket de addig vár amíg kiéneklik a szájából a sajtot.”
  • 60. zweistein 2008. október 29. 19:49
    „1”
  • 59. macilaci(az igazi) 2008. október 29. 19:45
    „""56. hozzászólás macilaci 2008.10.29. 18:41
    52.
    Tényleg én vagyok a húgyagyú, azért írok baromságokat. De ettől elégülök ki.""

    Kérem a szerkesztőt,hogy az 56-os hozzászóló adatait adja meg a részemre,mert visszaélt-valószínű,hogy nem először-más nick-nevével. Jelen esetben az enyémmel.A tartalmától pedig elhatárolom magyam !”
  • 58. macilaci 2008. október 29. 19:38
    „52. hozzászólás 49-nek 2008.10.29. 17:39
    Nem én voltam!Másfelé terelgesd a gynúdat !”
77 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősödött, majd kissé gyengült a forint

Szerdán reggel - minden bizonnyal a Magyarországnak megítélt nemzetközi készenléti hiteleknek… Tovább olvasom