Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Fidesz: a kormánynak csak PR ötletei vannak a válságra

A legnagyobb ellenzéki párt szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Gyurcsány-féle kisebbségi kormány fel sem fogja, mi történik a piacon, ezért nem képes megfelelő válaszokat adni rá.
A helyzet óráról órára változik; ha megértenék ezt, nem az egyeztetésen gondolkodnának, hanem válaszlépéseket tennének - mondta Szijjártó. A szóvivő közölte: még nem kaptak meghívót a nemzeti csúcsra, a részvételről csak ennek kézhezvétele után nyilatkoznak.

A Fidesz álláspontja szerint a hazánkat is érintő gazdasági válság következményeit csak egy cselekvőképes kormány tudja kezelni. A jobboldal szerint azonnal vissza kellene vonni a költségvetési törvényjavaslatot, és az adócsomagot is át kellene alakítani. A fennmaradásuk érdekében a kis- és középvállakozásoknál kell hagyni a pénzt, különben elbocsátásokra kényszerülnek és ez drámai mértékű munkanélküliséget okozhat - mondta Szijjártó. A Fidesz elkerülhetetlennek látja az adócsökkentést, ezért alkalmatlannak tarták a baloldal 12 pontját arra, hogy kezelje a válságot. Ez ugyanis befagyasztaná a béreket, és csak még tovább mélyítené a válságot - hangsúlyozta a szóvivő.

A vasárnapi sajtótájékoztatón a KDNP szóvivője is ismertette pártja álláspontját. Halász Zsuzsa elmondta: egyetértenek a Fidesszel abban, hogy új költségvetési törvényjavaslatot kell alkotni, amely továbbra is a konvergencia program célkitűzéseit tartja szem előtt. Ők is elfogadhatatlannak tartják a reálbérek befagyasztását, mivel véleményük szerint ezzel a leginkább leterhelt réteget sújtaná a válság, és a nyugdíjakat is befagyasztaná. A KDNP arra kéri az érdekképviseleteket, hogy álljanak ki a dolgozók mellett, és minden rendelkezésükre álló eszközzel próbálják ellentételezni azt nyomást, amely a kormány részéről a munkaadókra nehezedik - mondta a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 16. aludni 2008. október 13. 00:31
    „...ezert en most elmegyek aludni!!

    "anyaci"!
    Jössz velem??

    Gondolom együtt izgalmasabb lenne!”
  • 15. anyaci......... 2008. október 12. 23:32
    „Ezt is megcsinálod Ferikém még több forintot veszel ki a dolgos magyar kezéből.Ott fent a parlamentbe csökentsd felére a sok naplopó létszámot,Mert hülyeségeket beszélni annyi pénzért amit ti tesztek szivesen dolgoznák én is főleg mikor mutatja atv,hogy munkaidőben alszanak a politikusok.Aludni ln is szeretek:)csak nekem sajna nem fizetnek érte:)”
  • 14. N.N.N. 2008. október 12. 23:12
    „Kedves DULIFULI!

    Minden OK., amit irtal!

    Csak nem Göbbels,
    hanem:

    Goebbels!!”
  • 13. D U L I F U L I 2008. október 12. 22:55
    „Helyesitek: a PR = Public Relations = Propaganda
    Lexikon: Vállalatok, intézmények tevékanységének, termékeinek, szolgátatásainak tudatosan átgondolt, beható reklámozása, népszerüsitése a tömegtájékoztatási eszközök sokoldalú felhasználásával.
    Ebböl a könyvböl tanulta Göbbels Propagandaminister a mesterségét : Edward Barnays - Propaganda
    Nagyon tanulságos!”
  • 12. Public 2008. október 12. 21:54
    „Mielött összevesztek!

    A PR = public relations--nak hivjak.

    Magy. kb.: ""reklam".

    Ami a lenyeget illet:
    semmi.
    Hiszen nincs is lenyeg!”
  • 11. elemző 2008. október 12. 21:19
    „Grenadle!
    "Magyarországon minden intézkedés, minden szervezeti- és forrásfeltétel adott ahhoz, hogy a magyar betétesek befektetéseiket biztonságban tudhassák" - szögezte le Veres János.

    A kivételeket nem ismertette Veres János, pedig vannak! Ez valóban PR fogás!”
  • 10. k 2008. október 12. 21:00
    „De itt hiába is próbálják meg megoldani a válságot, mivel ez globális válság! Lehet olvasni a válságokról, hogy mi volt a válság után stb(történelem)!”
  • 9. varjú 2008. október 12. 20:52
    „Láttunk már karón varjút, KDNP nélkül (lásd 1998-2002).”
  • 8. Ful 2008. október 12. 20:48
    „Felháborítja a tűzoltó állományt, hogy a jövő évi költségvetés tervezetben a kormány nem tervezi pótlékuk rendezését, miközben a fegyveres és rendvédelmi szféra többi szervezeténél (vám- és pénzügyőröknél, a börtönőröknél, a rendőröknél) ezt megteszik.

    A tűzoltókat a kormányzat ingyen munkára kötelezi, mert amíg más munkavállalóknak heti 40 órát kell dolgozniuk, addig a kormány a tűzoltóknak heti 48 órát ír elő, ám a heti 8 órás különbséget nem fizetik ki részükre. Az egyébként jogos igényeknek a tűzoltók egy jelentős része nem kíván törvénytelen eszközzel (sztrájkkal) érvényt szerezni. A hatályos 1996. évi XLIII. Törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról (HSZT) kimondja, hogy az érdekképviseleti szervek e törvény keretei között szabadon működhetnek és gyakorolhatják jogosítványaikat. Sztrájkot azonban nem szervezhetnek.”
  • 7. grenadle 2008. október 12. 20:39
    „elemzőnek:
    Semmi sem védett - tehát -, ami kockázati elemeket is tartalmaz!!!!”
  • 6. Almos 2008. október 12. 19:43
    „Veres elfelejtette közölni, hogy nem mindenkire vonatkozik a betétek garanciája! Az egész média pedig ettől hangos, hogy mindenki biztosítva van!”
  • 5. macilaci 2008. október 12. 19:33
    „3. hozzászólás grenadle jobbklikk.hu/index.php?Cikk=425 2008.10.12. 17:43
    Ferenc színeváltozásai (hozzá lehet szólni):
    http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=425
    De minek ?????Csak a saját visszhangotokat halljátok és értitek...meg a pártbrosúra és a kiadott kötelező szöveget...
    AS saját piszkotokon úgy átsűvítetek,mint a lavina....annak is hiszitek magatokat...”
  • 4. elemző 2008. október 12. 19:06
    „AJÁNLOM MINDENKI FIGYELMÉBE!

    "Veres János elmondta: a garantált betétek köre nem változik."

    Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) :

    "Mi az, ami nem védett?
    Nem mind arany, ami fénylik; nem mind védett, ami kamatozik, nem szükségképpen védett az, aki banki ügyfél. Több bank is kínál olyan megtakarítási formát, amely nem védett, mint pl. önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, kamatozó részvény, szövetkezeti részjegy, célrészjegy. A betétbiztosítás továbbra sem védi a bankok által 2003. január 1. előtt kibocsátott kötvényeket, letéti jegyeket."

    Nem terjed ki például a biztosítás a főleg bankoknál vásárolható nyílt, vagy zárt végű befektetési alapok befektetési jegyeire sem.”
  • 3. grenadle 2008. október 12. 17:43
    „Ferenc színeváltozásai (hozzá lehet szólni):
    http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=425”
  • 2. macilavi 2008. október 12. 17:04
    „1-es!Nagyon alludt lehetett az a tej,amiből készültél !Nem kicsit,nagyon !”
  • 1. madártej 2008. október 12. 16:29
    „Lószart,mama! A Veres Jani 100-nál több kusztja már kifogyott! Nem kicsit, nagyon! Mehettek,Ferkó, a Csillagba, az életfogytos cellákba!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra gázolt egy férfit, és elment dolgozni

Halálra gázolt egy gyalogost, majd segítség helyett továbbhajtott és elment dolgozni egy buszvezető… Tovább olvasom