Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Fidesz: az Együtt-PM provokációja is lehet az érdi aktivista megtámadása

„Inkább a Fideszre szavaznánk, mint rátok, kommunistákra" - kiabálták a támadók.
A Fidesz érdi szervezetének elnöke szerint az sem kizárt, hogy a Párbeszéd Magyarországért (PM) érdi aktivistájának megtámadása az Együtt-PM provokációja; az ügyben információik szerint feljelentés nem született.

Ezt T. Mészáros András csütörtökön közölte az MTI-vel arra reagálva, hogy Dorosz Dávid, az ellenzéki összefogás érdi PM-es jelöltje és Lovas Miklós kampányfőnök közölte, feljelentést tesznek, mert szerda éjszaka bántalmazták egy aktivistájukat a Pest megyei településen. Lovas Miklós hozzátette: a támadók azt is mondták neki, hogy "inkább a Fideszre szavaznánk, mint rátok, kommunistákra".

T. Mészáros András azt írta, információik szerint az eset miatt az érdi rendőrkapitányságon az ügyben feljelentés nem született.

Úgy fogalmazott: "az ügy érintettjeinek pártszimpátiája nem állapítható meg, ezért az sem zárható ki, hogy az Együtt-PM által szervezett provokációról van szó".

Hozzátette: az a csoda, hogy eddig nem került sor komolyabb összetűzésre Érden, hiszen Dorosz Dávid az elmúlt hónapokban olyan hazugság- és gyűlöletkampányt folytatott, amely példa nélkül áll a város politikai történetében.

Az elnök közölte, az érdi Fidesz a választásokig hátralévő két napban - ahogy eddig is - nyugodt, mérsékelt kampányt folytat és erre szólít fel minden politikai szereplőt és aktivistát.

A PM feljelentést tesz egy aktivistája bántalmazása miatt

Feljelentést tesz az ellenzéki összefogás érdi PM-es jelöltje és kampányfőnöke, miután szerda éjszaka bántalmazták egy aktivistájukat.

Erről Dorosz Dávid országgyűlési képviselő és Lovas Miklós számolt be csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A kampányfőnök elmondta: szerda este negyed tíz körül harmadmagával arra lett figyelmes, hogy két fekete ruhás ember – egy férfi és egy nő – vörös festékkel festi le a kormányváltók plakátjait.

Szóváltásba kerültek, majd a két rongáló egy sikátorban egyikükre, Lovas Miklós húszéves barátnőjére támadt bottal és festőhengerrel. Miután a hölgy a másik aktivistával együtt elszaladt segítségért, a támadók megfenyegették a kampányfőnököt, akit le is fényképeztek, majd azt mondták: a képet a "központjukban" le fogják adni.

Lovas Miklós hozzátette: a támadók azt is mondták neki, hogy „inkább a Fideszre szavaznánk, mint rátok, kommunistákra".

Dorosz Dávid szerint a jobboldal kampányának érdi jelmondata, hogy „se jog, se ember". Emlékeztetett: a bíróság mondta ki törvénysértőnek, hogy „közmunkásokkal szedették le" a kormányváltók érdi plakátjait.

Szerinte a Fidesz-KDNP politikusai, Aradszki András képviselőjelölt és T. Mészáros András polgármester annyira félnek hatalmuk elvesztésétől, hogy aktivistáik már a jogsértésektől sem riadnak vissza. Úgy vélte, a most történteknél mélyebbre már nem süllyedhet a kampány.

Dorosz Dávid reagált Kocsis Máté (Fidesz) szavaira is, aki sz
erint a szocialisták miatt nincs értelme összehívni a rendészeti bizottságot a Simon-ügyben. A PM politikusa cinikusnak ítélte a választ a kezdeményezésükre, és szerinte, akinek nincs félnivalója, az összehívja a bizottságot. Emellett Dorosz Dávid a Welsz Tamás haláláról szóló rendőrségi jelentés nyilvánosságra hozatalát is követelte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schiffer feljelentést tesz egy siófoki hangfelvétel miatt

Siófok Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje cáfolja, hogy a Közgép támogatta volna… Tovább olvasom