Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Fidesz: az MSZP az emberekkel fizettetné meg a bankadóból befolyó pénzt

Selmeczi Gabriella kijelentette, hogy a "Mesterházy-Bajnai-csapat" régi, leszerepelt elképzelésekkel érkezett, mert ők "a múlt emberei".
A Fidesz szerint az MSZP Mesterházy Attila pártelnök által meghirdetett programjából kiderül, hogy a szocialisták nem a bankokat akarják megadóztatni, inkább az emberek pénzét vennék el – mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella.

A kormánypárt szóvivője úgy fogalmazott: a szocialisták programja alapján látszik, hogy szeretnék kivezetni a bankadót. Hozzátette, hogy ezt az elképzelést nem csak Mesterházy Attila, de Bajnai Gordon is elmondta.

A Fideszben viszont felmerült a kérdés, hogy a bankadó kivezetése után honnan akarják pótolni a kieső pénzt – folytatta. Szavai szerint a "Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy-Veres-szövetség" egyszer már elvett egyhavi nyugdíjat, a bankadóból jelenleg befolyt milliárdok pedig pontosan egyhavi nyugdíjat tesznek ki. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az adatokból arra következtetnek, hogy a szocialisták hatalomra jutásuk esetén további egyhavi nyugdíjat vonnának el.

Selmeczi Gabriella kijelentette, hogy a "Mesterházy-Bajnai-csapat" régi, leszerepelt elképzelésekkel érkezett, mert ők "a múlt emberei". A "Gyurcsány-Bajnai-szövetség" programja miatt az államadósság és a munkanélküliség is megduplázódott – mondta, hozzátéve: a Fidesz viszont senkinek nem tanácsolja, hogy visszatérjen erre az útra, mert ez egy kudarcos út. A Fidesz nemet mond a nyugdíjasok adóztatására, ahogy arra is, hogy a nyugdíjakból bárki elvegyen - mondta.

Olvasóink írták

  • 9. Power 2012. december 02. 11:31
    „"Képviselőink" kiváló munkájának eredménye:
    http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/tortenelmi-csucson-a-fiatalok-munkanelkulisegi-rataja-magyarorszagon-392359”
  • 8. bánki 2012. december 02. 10:33
    „Az MSZP-nek természetesen igaza van !

    De a svájci alapú át<moderálva> ők vezették be, de ha nem akkor az összes ,,szakemberüket" munkaszolgálatra kéne küldeni jogászok és közgazdászok!”
  • 7. balihoho 2012. december 02. 06:58
    „Nyugdíj vagyon? Hol van az már! A Fidesz már lenyúlta! Ami pedig a hiányzó pénzt illeti, ott van a gazdagok zsebében, csakhogy ahhoz egy jobboldali gazdagok pártja, nem mer hozzá nyúlni.”
  • 6. Léni 2012. december 01. 18:58
    „A "szépek-szépe" jól tenné, ha meg sem szólalna, inkább csomagolja a kis motyóját az
    irodájában össze, mert ha egyszer elszakad a cérna lehet, hogy futni kell!
    Ennek a nőnek véleményem szerint az arcbőrvastagsága vetekszik egy Nílusi krokodil bőrével!”
  • 5. Őszödi 2012. december 01. 17:17
    „A fiatal keresztyén-demokraták hazugságokkal és hazugság-kampányukkal törvény által megállapított szolgálati nyugdíjakat vettek el visszamenőleg Rákosi elvtársra emlékeztető módszerekkel.
    A Kádár-huszározás, a pityi-patyi kedvezményezés és a világbajnok Rambózás mellett devizahiteles Kósa és Gajdics sportot űztek ebből. "Szocialista vircsaftnak" és "szocialista mutyinak", Szarvas polgármestere "pityi-patyi kedvezménynek" nevezték a törvény által megállapított szolgálati nyugdíjakat.
    Ebben a nagy hazudozásban egymást sem kímélték, pl. Répássy le "Kádár-katonázta" Pintért, de még arra sem figyeltek, hogy 2001-ben éppen az Orbán-kormány alkotta meg a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényt, amelynek 203. § (1) bekezdése szerint: "A hivatásos állomány tagja szolgálati nyugdíjra jogosult 25 év szolgálati viszonyban ténylegesen eltöltött idő után".

    Sem Kósa, sem Orbán, sem a Fidesz-KDNP nem tanult Gyurcsány példáján: a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát.
    Életeket, családokat, betegeket és rokkantakat tettek tönkre.
    Gratulálok a volt nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottnak!”
  • 4. Qllancs 2012. december 01. 15:46
    „Amit összegyüjtöttem a MNYP évek alatt ..MINDD ellopta a fidesz..orbán és bandája !
    Miről beszél ez a némber ?? NEm nooormális ????”
  • 3. Őszödi 2012. december 01. 15:29
    „"A Fidesz nemet mond a nyugdíjasok adóztatására, ahogy arra is, hogy a nyugdíjakból bárki elvegyen"
    Az egykori nyugdíjvédelmi biztost úgy hívták, hogy Selmeczi Gabriella, aki úgy "megvédte" a nyugdíjakat, hogy törvények által megállapított nyugdíjakat vettek el visszamenőleg.”
  • 2. grafika88 2012. december 01. 15:01
    „Ez a selmeci pont olyan marha mint a főnöke. Hol élnek ezek a szemetek.
    Mit tesz a fütyiszbanda ?? Mélyszegénységbe taszított 4,5 embert !Minden 3. gyerek éhezik--fázik ! Az EU ban SEHOL NINCS ILYEN !!!!
    orbán is és ez a kiflilopó nőszemély --a HOLdon élnek ?? Miért nem látják a VALÓ:VILÁGOT ???”
  • 1. szatyi 2012. december 01. 14:25
    „" az MSZP az emberekkel fizettetné meg a bankadóból befolyó pénzt"

    Miért, egyébként: a banknak kitől van a pénze?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Novemberben öten haltak meg kihűlés miatt

Nemcsak a hajléktalanok, hanem a lakosság egy része is könnyen kritikus helyzetbe kerülhet a téli… Tovább olvasom